Megkerestük Magyarország legkádáristább fontos embereit.
Az, hogy Fidesz-Magyarország mélyen kádárista hely, kábé annyira újdonság, mint hogy Mikola István veszettül jól öltözködik, vagy hogy Harrach Péter a legutóbbi KDNP-s frakcióhétvégén a puszta hangja segítségével kábította el a Pálffy István borostömlőjére rárontó vérmedvét.
De nincs kádárizmus kádáristák nélkül, ezért a névadó születésnapján megnéztük, hogy konkrétan, név szerint kik a legnagyobb kádáristák a magyar közéletben.
Ahogy listázni kezdi őket az ember, azonnal szemet szúr, hogy a kádárista olyan, mint a mudi: van neki elfogadott fajtaleírása, de tereljünkön össze öt hús-vér példányt, és rögtön látszik, hogy az egyik középhosszú, göndör szőrű, a másik szinte kopasz, a harmadik pörge farkú, a negyedik viszont csak valami nevetséges kis csonkocskát csóvál. (Az ötödikről meg semmit sem lehet megállapítani, mert éppen valami dögben hempereg.) Szóval a kádáristának rengeteg altípusa virágzik a 2012-es Magyarországon, nézzük a legfontosabbakat! És ne feledjük, hogy sokféle kádárista van, de egyben mind közösek: a szervilizmusban.
Nyomokban még emlékezhet a rendszer végnapjaira, de annyira keveset élt akkor, hogy az elvileg nem is befolyásolhatta, bármilyen gonosz volt is a napközis tanító nénije. Mégis úgy viselkedik, mintha a politikai bizottság dohányzójában született volna 1964-ben egy műbőrfotelben megejtett bürószex következményeképpen. Leghíresebb képviselőjük Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő, aki annyira fel akar jutni a teremfoci-csapatával az első osztályba, hogy az MLSZ a héten – micsoda véletlen! – utolsó pillanatban eltolta az aznapra kiírt selejtezőmeccsüket.
De semmiképp sem azért, mert sérült a legjobb játékosuk, és nélküle a legális időpontban sokkal kevesebb esélyük lett volna!!!
Mindegy mit mond vagy tesz, mert a kinézete felér egy május elsejei vonatozós-hejtebunkócskázós berúgással a KISZ-vezetőképzőben. A műfaj cárja Demján „Vörös Október Ruhagyár” Sándor, akinek minél több tízmilliárdja van, annál elszabottabb öltönyökben és annál zsírosabb hatású Mézga Géza-hajjal jelenik meg.
A nyolcvanas években már nem a Wartburg, a halásztelki vityilló meg a rekesz Kőbányai volt a tét. Az ügyesen helyezkedő későkádáristának simán kinézett a rózsadombi társasházi lakás, a balatoni szörfözés, az ausztriai síelés, a jugoszláv tengerpart és esetleg valami kafa nyugati ösztöndíj is. A típus Fidesz-kompatibilis, archetipikus képviselője Stumpf István egykori kancelláriaminiszter.
Ő aztán tényleg olvadásig hajtotta a piros biciklit: a gyűlölt kommunista belügyminiszter lányát vette el, egyetem utáni egyik munkahelye az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetében volt, vezette a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsát (MISZOT), és ő volt a Hazafias Népfront egyik utolsó alelnöke is. Szoros versenyben előzte meg tükörképét, Gyurcsány Ferencet.
Az előző rendszer szűk elitjéből sikerült átülnie az újéba. Azt is hihetnénk, hogy az ilyenek az MSZP-n kívül nem futhattak be komoly karriert, de nem hisszük, mert olvasunk újságot. A kvd-k annyian vannak, hogy itt már altoplistára van szükség
1.) Schmitt Pál
2.) Pozsgay Imre
3.) Szűrös Mátyás
Az összes alkategória közül itt volt a legszorosabb a verseny, amit az döntött el egy komcsihajszállal a bukott köztársasági elnök javára, hogy bár a kádárságteljesítménye elmaradt Pozsgayétól – csak két kommunista kormányban volt miniszterhelyettes szemben P. Imre miniszterhelyettesi, kulturális miniszteri, majd államminiszteri pedigréjével, az új rendszerben többre vitte.
Ugyanazzal a lendülettel gyalázza azt, amit előző nap még kérlelhetelenül képviselt. A dolog jellegénél fogva ez az altípus a megmondóemberek és az újságírók között a leggyakoribb. A kategóriabajnok szoros küzdelemben Kerényi Imre. KISZ-titkár volt, majd MSZMP-alapszervi titkár, aztán a rendszerváltáskor MDF-képviselőjelölt let, majd rögtön utána az MDF-et fasisztázó Demokratikus Charta tüntetéseinek showmanjeként tűnjön fel, esernyőt nyitogatva a barna eső ellen, bőven lenyomva a túlmozgásos Farkasházy Tivadart is.
Miután segített kiszabadítani az MSZMP–MSZP-t a politikai karanténből, jakobinus lendülettel fideszes antikommunista lett belőle, hogy az új alkotmány hoppestereként érjen révbe. Ma már látomásos-sámánisztikus Orbán-hívő.
Ez népszerű kategória, olyan versenyzőkkel, mint Seszták Ágnes.
A régi típusú politikai hatalmat zökkenőmentesen konvertálta új típusú gazdaságira.
A mostanában jobboldali jelmezben szereplő kádáristák annyit gyalázzák a nagytőkés ex-elvtársikat, hogy az embernek óhatlanul az a gyanúja támad, hogy ilyenek igazából nem is léteznek. Ha átbillennénk erre a szkeptikus oldalra, motyogjuk magunk elé: Kapolyi László.
A Lázár- majd a Grósz-kormány ipari minisztere 1989-ben áramkereskedő céget alapított, és pillanatok alatt lett nagytőkés. A demokráciában is bejutott a Parlamentbe, ahol megmutatta, mit tesz egy elvetelmült kádárista, ha visszaengedik a hatalomba: egy szót sem szólt nyolc évig, csak gazdagodott tovább. Gyurcsány Ferenc csak látszatra tartozik ebbe a kategóriába, mert ő a régi rendszerben még nem volt igazi nagykutya, neki keményen házasodnia kellett a vagyonért.
Ja, és hogy a címben feltett kérdésre válaszoljunk is: a fent felsoroltak közül egyértelműen Szijjártó Péter a legkádáristább jelenség, hiszen neki még szocializálódnia sem kellett ahhoz, hogy évtizedekkel később is szuperkádári módon viselkedjen.