Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztették a Mal-bírságról szóló határozatot

2012. május 30., szerda 16:21

A Veszprémi Törvényszék a közigazgatási eljárás jogerős befejezéséig felfüggesztette a zöldhatóságnak a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-re kiszabott 135 milliárd forintos hulladékgazdálkodási bírságról szóló határozatát – közölte a törvényszék szóvivője.

Dülkné Pintér Zsuzsanna közlése szerint az ajkai timföldgyár keresetében kérte a határozatok bírósági felülvizsgálatát és a hatályon kívül helyezés mellett új eljárás elrendelését, továbbá a határozatok végrehajtásának felfüggesztését is.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a bíróságnak a végrehajtás felfüggesztéséről szóló végzése meghozatalakor figyelemmel kellett lennie arra, hogy a végrehajtást követően az eredeti állapot helyreállítható-e, vagy hogy a végrehajtás elmaradása nem okoz-e súlyosabb károsodást, mint amilyennel a végrehajtás felfüggesztésének elmaradása járna. A bíróság a felfüggesztés iránti kérelemben mérlegelési jogkörében eljárva döntött, a zöldhatóság határozatának jogszerűségét nem vizsgálták.

Hozzátette: a Veszprémi Törvényszék megállapította végzéseiben, hogy mivel a végrehajtás felfüggesztésének elmaradása súlyosabb következménnyel és károsodással járna, mint amivel a végrehajtás elmaradása, ezért indokolt a Mal végrehajtás felfüggesztése iránti kérelme. Megállapították azt is, hogy a bírság nagysága miatt annak végrehajtása a cég azonnali és végleges ellehetetlenülését, fizetésképtelenségét és működésének leállítását hozná.

"A timföldgyártás termelése csak aránytalan költségráfordítással és jelentős idő alatt lenne újra indítható, a gyár leállítása azzal járna, hogy 6000 munkahely megszűnne és egyben költségvetési bevételkiesést is eredményezne" – írta a szóvivő, hozzátéve, hogy a technológiai körfolyamat végleges megszűnése miatt a felhasznált aluminált lúg veszélyes hulladékká válik, ami csak jelentős összegű, évekig tartó kárelhárítással kezelhető.

A Mal Zrt. a csatolt igazolások szerint Ajka legnagyobb munkáltatója, amelyhez közvetlenül, illetve közvetve a vállalkozások nagyszámban csatlakoznak, és a munkahely megszűnése esetén a város szociális ellátása is veszélybe kerülne.

A törvényszék április végén hozott végzése fellebbezésre tekintet nélkül vált végrehajtandóvá –  áll a közleményben.

Május 21-én a Veszprémi Bányakapitányság határozatot adott ki, amelyben arra kötelezték a Malt, hogy a riasztási küszöbértéket lényegesen meghaladó porkoncentráció miatt öt napon belül szüntessék meg a vörösiszap-tározók kiporzását.

Káldi Zoltán bányakapitány szerint a lefedési technológia jellege miatt jelentős időt vesz igénybe a több hektáros tárolók teljes letakarása, de a határozatban megszabott határidő múlva ellenőrizni fogják, hogy elkezdődtek-e az előírt munkálatok.

Bakonyi Zoltán, a Mal vezérigazgatója erre úgy reagált, a IX-es tározó előírások szerinti lefedésével 90 százalékban elkészültek, és dolgoznak az átszakadt (mintegy 25 futballpálya méretű) X-es tározó lefedésén is, de még ki kell kísérletezni azt a technológiát, amely működik, azonban erre nemhogy öt nap, de még a nyár végi határidő is tarthatatlan.

Rovatok