Index Vakbarát Hírportál

Már Meggyes is kiegyezne Esztergomban

2012. május 30., szerda 09:27

Másfél éves háborúskodásnak vethet véget Meggyes Tamás volt esztergomi polgármester, ha beváltja múlt heti ígéretét, és kiegyezik sokat bírált utódjával, Tétényi Évával – írja a hvg.hu. Meggyes a lapnak azt mondta, már nincsenek polgármesteri ambíciói, sem politikai céljai, a város érdeke szerinte az, hogy a szemben álló felek megtalálják a közös nevezőt.

A volt polgármester szerint a fejlesztések leállása, az adósságrendezés és az állami inkasszó miatt olyan súlyos helyzetbe került a város, hogy a szemben álló feleknek most már meg kell találniuk azt a „minimál programot”, amelyet közösen tudnak képviselni. A volt polgármester azt mondta, ha sikerül megegyezni, nem zárható ki, hogy alpolgármestert is jelölnek a Fideszből – amit Tétényi másfél éve kér tőlük.

Meggyes és Tétényi hívei között a 2010-es önkormányzati választások után alakult ki patthelyzet. Az MSZP, az LMP, a Jobbik és a helyi civil szervezetek által támogatott pártonkívüli Tétényi Éva október 3-án majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint Meggyes. Viszont a Fidesz tíz képviselőt juttatott a 14 fős önkormányzati testületbe. Ezt követően Tétényi és a fideszes többségű testület – az éves költségvetéseken kívül – egyetlen lényeges kérdésben sem tudott megállapodni. Míg a polgármester a testület feloszlatásával és új választások kiírásával akarta feloldani a patthelyzetet, addig a kormánypárti városi képviselők Tétényi lemondását követelték.

Az önkormányzat a város gazdálkodását megbénító, másfél éve tartó politikai viták miatt havonta kerül csődközelbe. Az anyagi gondok miatt tavaly novemberben lekapcsolták a közvilágítást az utcákon, és az iskolákban napokra leállt a közétkeztetés. A pénzügyi nehézségeken az intézmények állami átvétele sem segített, ugyanis a kormányzat a város költségvetéséből rendszeresen pénzt von el az iskolák fenntartására.

A hvg.hu szerint ha a következő két évben ez nem változik, akkor Meggyes legfeljebb az országos listáról kerülhet a parlamentbe, de az Országgyűlés létszámának csökkenése miatt erre a névsorra várhatóan csak „a nagy nevek” kerülhetnek fel. Fideszes forrásokra hivatkozva a lap azt írja, hogy Meggyes azon kevés parlamenti képviselők közé tartozik, akikkel a kedden távozó frakcióvezető, Lázár János nem ült le egyeztetni a 2014 utáni tervekről.

Rovatok