Index Vakbarát Hírportál

Megtalálták az utolsó hiányzó műkincseket

2012. június 6., szerda 09:54 | aznap frissítve

A rendőrség visszaszerezte a március 15-én ellopott több nagy értékű festmény közül Kádár Béla Válaszút című művét, illetve egy ismeretlen németalföldi festő alkotását. Mivel Szinyei Merse Pál Vadregényes tája és Csontváry Kosztka Tivadar Szerelmesek találkozása című festménye, valamint két Mednyánszky-kép már április végén megkerült, így újra teljes az ismeretlen hazai tulajdonos gyűjteménye.

Előzetes információ alapján, célzott kutatással találtak rá a rendőrök az utolsó két hiányzó képre Budapest határában tegnap egy árokban. Az ötös út mentén a 32-es kilométerkőnél, bokrok közé, nejlonba csomagolva rejtették el a képeket, amik valószínűleg napokig, akár hetekig is ott heverhettek.

Dr. Fülöp Valter ezredes beszámolója szerint a két még áprilisban letartóztatott gyanúsított egyik barátja volt az, aki oda tette a képeket. A barát nem nyitotta fel a csomagot és nem tudta, hogy mi van benne. Mikor értesült az elkövetők letartóztatásáról, akkor kezdett el gyanakodni, hogy esetleg abban a csomagban, amit ő őriz is eltulajdonított tárgyak vannak, ezért szabadult meg tőle az út mellett.

A rendőrség sajtótájékoztatóján két símaszkos rendőr jelenlétében mutatatták be a két festmény közül az ismeretlen németalföldi művész alkotását. Fülöp Valter szerint Kádár Béla Válaszút című alkotását azért nem lehetett megtekinteni, mert a 40 millió forint értékű kép megkárosodott a helytelen tárolása miatt és restaurálásra fog szorulni.

Szokatlan eset volt

A márciusi festménylopás az egyik legnagyobb műkincslopási ügy volt itthon. A Csontváry-kép 288 millió forintot ér, míg a többi eltulajdonított festmény értéke is egyenként a tízmillió forintos összeg körül mozog. Ilyen ismert alkotásokat kockázatos ellopni, mivel nehéz túladni rajtuk, a lopás megszervezése ugyanakkor már az elején profi elkövetőkre utalt, akiknek ismerniük kellett volna a képek értékét.

A feltételezés a profi elkövetőkről végül helyesnek bizonyult. „Nem szűz fiúkról van szó, professzionálisan betörésekből éltek, ítéletet is kaptak már hasonló bűncselekmények miatt” – közölte Fülöp Valter ezredes, Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese a két budapesti gyanúsított Sz. Norbert és N. Ferenc letartóztatásakor, miután megtalálták Csontváry képét egy szekrény mögött befalazva.

A felderített részletek szerint a két gyanúsított még március 15-én tört be az I. kerületi, Orom utcai lakásba, ahol felfeszítették a teraszajtót, majd a dolgozószobából és a lakás alsó szintjén lévő helyiségek falairól több képet is elvittek, összesen 480 millió forint értékben. A festménylopás után a rendőrség feltérképezte a betörésekből élő budapesti bűnözői csoportokat, így került látóterükbe a két elkövető.

A 36 éves Sz. Norbert egy robogó csomagtartóján vitte volna a értékesíteni az egyenként 10-10 millió forintot érő, két Mednyánszky László-festményt, a Csavargót és a Holdsütést, de ezek a vevőhöz már nem jutottak el: a rendőrök a Dózsa György út–Szabolcs utca kereszteződésénél április 28-án elkapták a szállítót, és egy párhuzamos akcióban N. Ferencet is elfogták.

A képek megvannak, az ékszerek nem

A rendőrség szerint az elkövetők tudták ugyan, hogy március 15-én értékes képekhez juthatnak, de csak a sajtóból értesültek, mekkora a pontos értéke a Csontváry-festménynek, ezért a gyanú szerint nem mertek vele megjelenni műkincspiacon, néhány hónapot vagy évet akartak várni, hogy elüljön a médiavisszhang. A kivárási kényszer vezetett ahhoz végül, hogy ilyen szokatlan körülmények között rejtették el a képeket.

A rendőrség munkáját nehezítette, hogy a két gyanúsított elfogásuk óta nem mutatott igazi segítőkészséget. Nem vallottak a képek hollétéről és a betörés során eltulajdonított több millió forint értékű ezüst és arany ékszerekről is csak annyit tudni, hogy azokat hamar értékesítették.

Mivel az összes kép megkerült a rendőrségi nyomozás már a végéhez közelít, de Fülöp Valter nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy egy elkövető még szabadlábon lehet. Vele kapcsolatban a sajtótájékoztatón annyit mondott, hogy „nem jósolok neki nagy jövőt”.

Rovatok