Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztettet kapott a bombával fenyegetőző diák

2012. június 8., péntek 12:37

Kilenc hónap felfüggesztett fogházat kapott az a debreceni diák, aki úgy akarta megúszni az érettségit, hogy négy iskolát is bombatámadással fenyegetett meg – írja a dehir.hu nevű debreceni újság.

A lap szerint az írásbeli érettségik kezdete előtti éjszakán e-mailben fenyegetés érkezett a Hajdú Online hírportál szerkesztőségébe. A levélben azt írták, a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, a Tóth Árpád Gimnázium, a Diószegi Sámuel Szakközépiskola és a Beregszászi Pál Szakközépiskola épületében hétfőn 9 órakor, az érettségik idején bomba fog robbanni.

A rendőrség még az érettségi vizsgák megkezdése előtt átvizsgálta az épületeket, robbanóanyagot sehol nem találtak, a vizsgák így rendben megkezdődhettek. A rendőrség két nappal később elfogta azt a fiatalembert, aki bombával fenyegetőzött. Kiderült, hogy a fiú az egyik megfenyegetett iskola tanulója. Miután nem sikerült megzavarnia a magyar érettségit, reggel ő is elment vizsgázni. A diák beismerő vallomást tett, elmondta, az volt a célja, hogy megzavarja az érettségit, robbantani nem akart.

A fiú szabadlábon védekezhetett, így másnap mehetett angolból érettségizni. Ellene közveszéllyel való fenyegetés vétsége miatt indult eljárás, amiért akár két év szabadságvesztéssel is sújthatták volna. Ennél enyhébb büntetést kapott, 9 hónap fogházra ítélték, amit két év próbaidőre felfüggesztettek.

Márciusban ugyancsak felfüggesztett fogházat kapott az a 16 éves fiú, akinek bombafenyegetése miatt korábban a Nagyállomást ürítették ki. Ellene közérdekű üzem megzavarása vétség miatt indult eljárás, 10 hónap felfüggesztett lett a vége.

Rovatok