Alig két éve van a Kossuth tér újjáépítőinek a munka befejezésére. Ezért remélik, hogy az engedélyező hatóságok probléma esetén tértivevényes levél írása helyett inkább telefonálnak. A téren megszűnik az autóforgalom és még a villamossíneket is arrébb pakolják. A legnagyobb felfordulást a rakpart átépítése okozhatja. De lesz Demokrácia tér, ahol előre kiépített kábelezés és nyilvános vécé várja a tüntetőket.
Az autókat kiszorítják, a tüntetőket viszont kiépített infrastruktúrával várják majd a tervek szerint 2014 májusára megújuló Kossuth téren. A terveket a felújítás, a Steindl Imre Program vezetője, Wachsler Tamás és a főtervező Tima Zoltán mutatták be a téren.
A leglátványosabb változás mindenképpen az átmenő forgalom megszűnése lesz majd. Jelenleg a 7,5 hektáros terület 43 százaléka, jó három hektár közút. Az átépítés után ebből másfél százaléknyi marad, csak a tér déli végében, a közigazgatási minisztérium előtt futó Garibaldi utcán közlekedhetnek majd autók - leszámítva a delegációkat, illetve a Parlamentet és a környező épületet kiszolgáló járműveket.
De nem csak ezzel nő majd a tér területe. A látogatók elől elzárt, biztonsági terület mérete is jelentősen csökken. Az épület körül kb. 15 méteres körzetben lesz egy, jelképes kordonnal elzárt terület - illetve villamospálya parlament felőli oldalán egy, az autós behatolást akadályozó barriersor. "Ilyet sokfelé látni, ilyen védi a Reichstagot és a bécsi parlamentet is. Ilyen van az amerikai nagykövetség körül a Szabadság téren is. Na, annál azért filigránabb megoldásban gondolkodunk" - mondta Tima.
Ha már villamos, a tervezőknek ezzel kapcsolatban is vannak elképzeléseik. A síneket több helyen áthelyeznék, közelítenék a teret körülvevő épületekhez. A jelentősebb változás a tér déli oldalán várható, ahol a sínek tíz-tizenöt méterrel közelebb kerülnének a metrókijárathoz, és lekövetnék a tér vonalát. Megszünne tehát a mostani átvágás, a sín az Akadémia utca és a Garibaldi utca vonalán haladva érné el a rakpartot.
Ez ugyan abból a szempontból nem kedvező, hogy nagyobb hanghatással járhat - aki gyakran jár a parlamentnél, az tudhatja, hogy a villamos fülsüketítő csikorgással kanyarodik be a térre dél felől. A zajt az építők a sínek megfelelő aláágyazásával is csökkenteni próbálják, de Tima és Wachsler azt is szeretné, ha a BKV a téren tíz kilométerre korlátozná a villamos sebességét. "Ez egy sétatér lesz, a gyalogosok és a villamos megosztoznak a pályán" - mondta Tima. Wachsler pedig abban bízik, sikerül meggyőzni a BKV-t a felsővezeték elbontásáról, hogy ezen a szakaszon a villamos a földről szedje az áramot.
A terv szerint ugyanis a felújított téren nem volnának légvezetékek, kandelláberek. Lenne viszont dedikált felülete a tüntetéseknek. "Természetesen az egész tér közterület, de a téren tartott legtöbb tüntetés elférne itt is" - mutat a közigazgatási minisztérium előtti területre, ahol jelenleg egy parkoló áll. A tervben Demokrácia tér néven szereplő területen kiépített infrastruktúra várná a tüntetőket. Hangosítás ugyan nem lesz, de a kábeleket kiépítik hozzá, és lesz áramellátás is. "Azért az nem lenne jó" - felelte Wachsler a kérdésre, hogy a füves területen sátorozhatnak-e. De például nyilvános vécét építenek a tüntetőtérre.
De a tervek szerint a teret nemcsak tüntetők tölthetnék meg. "A kerülettel együttműködve erősen ösztönözzük a tér körüli ingatlanok tulajdonosait, hogy vendéglőket, kávézókat nyissanak" - mondta Wachsler. És összekötik a belváros két fontos turistaútvonalát, a Szabadság tér-Sas utca-Erzsébet tér szakaszt és a most elég embertelen, de még így is forgalmas alsórakparti korzót.
Ehhez persze jelentősen át kell építeni a rakpartot, ahol kiszélesítik a járdákat és két gyalogátkelőt is építenek. Ide helyezik át József Attila szobrát is.
Ez egyben az egész projekt legneuralgikusabb pontja. A Kossuth tér lezárása annyira nem befolyásolja a város életét, a rakpart lezárása nagyon. "Ezt majd igyekszünk úgy ütemezni, hogy a legkisebb fennakadást okozza" - mondta Tima. Ez komoly szervezést igényel majd, de ebben már szereztek tapasztalatot. "Hétfőn az összes engedélyező hatóság és érintett cég képviselőjével, száznál is több emberrel egyeztettünk egyszerre a felsőházi ülésteremben. Ilyen még sosem volt" - mesélte Wachsler. Az összehangolt munkára szükség is van. A tervezett átadásig kevesebb mint két évük van. Ezért is kérték a hatóságoktól, hogy ha valami probléma lenne, ne tértivevényes levélben szóljanak, hanem telefonon.