Index Vakbarát Hírportál

Elítélték az Új Magyar Gárda békési kapitányát

2012. június 14., csütörtök 13:24

Jogerősen bűnösnek mondta ki egyesülési joggal való visszaélés vétségében, ezért egy évre próbára bocsátotta a Szegedi Ítélőtábla az Új Magyar Gárda Mozgalom Békés megyei kapitányát.

A Fővárosi Bíróság még 2007-ben feloszlatta a tíz ember által létrehozott Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet, és elrendelte a szervezet törlését a bírósági nyilvántartásból. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2009. július 2-án helybenhagyta a döntést. A táblabíróság jogerős határozatában kifejtette, hogy az egyesület feloszlatása egyúttal kiterjed az egyesület által létrehozott és működtetett Magyar Gárda Mozgalomra is.

A vádlott, László Attila Tibor ezután lett az Új Magyar Gárda Mozgalom Békés megyei kapitánya.

Rovatok