Index Vakbarát Hírportál

Betiltanák a kommunista utcaneveket

2012. június 22., péntek 17:08

„Hazánkban jelenleg egyre erősebb nyomás érezhető mind a lakosság, mind a média irányából a diktatúrákhoz, elsősorban a kommunista diktatúrához, valamint a tanácsköztársasághoz köthető személyekről elnevezett utcanevek, intézmények, társadalmi szervezetek nevének megváltoztatásával kapcsolatban” - áll abban a törvényjavaslatban, amit kilenc kormánypárti országgyűlési képviselő nyújtott be, köztük Wittner Mária.

Az indoklásban szereplő pontosítását azért is tarthatták szükségnek, mert a dokumentum azt a címet kapta, hogy „2012. évi ... törvény egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról”. A törvényjavaslatban a tilalom a következőkre vonatkozik: „a XX . századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet betöltő személy vagy olyan kifejezés, szervezet neve, amely a XX .századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozható".

Az indoklás azonban már egyértelművé teszi, hogy a baloldali diktatúrák megmaradt emlékéitől védenék a demokratikus jogállamot.

A javaslat nemcsak a kommunizmusra utaló utcaneveket tüntetné el, hanem szélesebb körben tiltaná az ahhoz köthető elnevezéseket. Így cégek, intézmények, társadalmi szervezetek, de sajtótermékek sem viselhetnének a fenti tilalom alá tartozó neveket.

Hogy pontosan mekkora ez a kör, az nem derül ki, de támpontot ad egy csatolt lista. A következő nevek adtak fent a szűrőn: Lenin, Marx Károly, Engels Frigyes, Vörös Csillag, Felszabadulás, Szamuely, Kun Béla, Münnich Ferenc, Ságvári Endre, Néphadsereg, Munkásőr, Tanácsköztársaság, Népköztársaság, Népfront, Frankel Leó, November 7., Április 4., Vöröshadsereg.

A javaslatban is szerepel, hogy a közterületek nevét az önkrományzatok is megváltoztathatják, erre történt is több kísérlet, de „ezek kudarcba fulladtak arra hivatkozva, hogy jelentős költséget rónak a lakosságra, vállalkozókra". Erre találtak megoldást, „a közterületek neveinek költségtakarékos megváltoztatása érdekében a törvényjavaslat kimondja az állami vagy önkormányzati döntés alapján történő utcanévváltozások miatt szükségessé váló hatósági igazolványok, tehát például személyi igazolvány, vállalkozó igazolvány és forgalmi engedélyek cseréjére vonatkozó hatósági eljárások általános illetékmentességét".

Rovatok