Index Vakbarát Hírportál

Fészkükben ölték meg a gyurgyalagfiókákat

2012. július 4., szerda 09:36

Bank László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) baranyai csoportjának irodavezetője elmondta: a harkányi homokbányában már évtizedek óta fészkelnek gyurgyalagok, a művelés felhagyásakor a bányatulajdonos az ő kérésükre hagyott meg egy partfalszakaszt azért, hogy a madarak ott maradhassanak.

Idén június 23-án ellenőrizték újra a telepet. Bank szerint megdöbbenve tapasztalták, hogy valaki leveles faágakkal betömködte az üregeket. A rendőrséggel közös helyszínelés során kiderült, hogy az elkövető 15 üreget zárt el, amelyből valószínűleg 10 volt lakott. Mindezt akkor tette, amikor a gyurgyalagok még a tojásokon kotlottak, ezért a fiókákkal együtt az üregekben tartózkodó szülőmadarak is elpusztultak.

A gyurgyalag fokozottan védett madárfaj, természetvédelmi értéke százezer forint. Az elkövető tettével Bank László szerint hozzávetőleg hétmillió forintos kárt okozott. Idén az internetes szavazók a gyurgyalagot választották 2013 madarának.

Rovatok