Index Vakbarát Hírportál

Két év börtön egy pénztáros megveréséért

2012. július 18., szerda 17:45

Két év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Székesfehérvári Városi Bíróság egy 19 éves budapesti fiatalt, aki július 7-én Gárdonyban úgy arcul ütött egy bolti pénztárost, hogy annak megsérült az arc- és az orrcsontja is – mondta el Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az ítélet nem jogerős, de a másodfokú eljárás végéig a fiatalember előzetes letartóztatásban marad.

Július 7-én a fiatalember szóváltásba keveredett az élelmiszerbolt pénztárosával, aki – miután az üzletben korábban több lopás történt – feltételezte, hogy a betérő fiatalok is lopni készülnek. Amikor ezt szóvá tette, vita alakult ki közte és a vevők között, és a 19 éves férfi ököllel arcon ütötte a pénztárost, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A fiatalt a Gárdonyi Rendőrkapitányság nyomozói súlyos testi sértés elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozást gyorsított eljárás keretében, a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezése mellett folytatták le, és ügyében szerdán már ítéletet is hirdetett a bíróság.

A férfi korábban többször volt büntetve garázdaság és rongálás elkövetése miatt, és jelenleg is folyik ellene büntetőeljárás az egyik budapesti rendőrkapitányságon.

Rovatok