Index Vakbarát Hírportál

Fidesz-vezetők nyugtatták Lasztoviczát

2012. július 31., kedd 07:26

A vörösiszap-katasztrófa után a pénzadományok elosztását koordinálta, egy KDNP-s szerint pedig korábban fenyegetőzött Lasztovicza Jenő fideszes politikus, akinek fia diplomaszerzése miatt nyomoz a rendőrség. Frakciótársai szerint Lasztovicza csendes, udvarias ember, még bekiabálni sem szokott az ülésteremben. A politikus szerint a kormánypárt vezetésének több tagja is felhívta és támogatásáról biztosította.

Továbbra sem lehet tudni, hogy mikorra fejeződik be a Semmelweis Egyetemen az a vizsgálat, amely Lasztovicza Jenő fideszes parlamenti képviselő fiának diplomaszerzése miatt indult a múlt héten. Az egyetemnek hétfőn több kérdést is feltettünk az ügyben, mindössze annyit közöltek, ha befejeződik a vizsgálat, annak végeredményéről tájékoztatni fogják a közvéleményt.

Rendszerhiba

A hvg.hu múlt hétfőn arról írt, hogy a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karán két diák csak a dékán segítségével tudott lediplomázni. Lasztovicza fia és kollégiumi szobatársa úgy kapott diplomát július közepén, hogy együttesen 15 jegyük hiányzott az abszolutóriumhoz. A lap szerint Tóth Miklós dékán a saját kódjával igazolta a hiányzó krediteket az intézmény elektronikus nyilvántartásában. A dékán ezt azzal indokolta, hogy Lasztovicza és diáktársa méltányossági kérelemmel fordultak hozzá, amelyben hiányzó tantárgyaik utólagos elismerését kérvényezték. A kérelemben azt állították, hogy a hiányzó tantárgyak óraszámait a nappali tagozaton korábban többszörösen teljesítették a levelezői óraszámokhoz képest.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság múlt kedden közölte, hogy egy névtelen feljelentés alapján közokirat-hamisítás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indítottak. Lasztovicza múlt hétfőn az MTI-nek tagadta a cikkben leírtakat, valamint nehezményezte, hogy a hvg.hu közölte a fia nevét. A politikus szerint politikai célokra akarják felhasználni a fiát. Szerdán a Napló című Veszprém megyei lapnak Lasztovicza arról beszélt, hogy rendszerhiba okozhatta a problémát, szerinte ezért nem értesült az egyetemi ügyintéző időben arról, hogy gond van a hallgatókkal az államvizsga előtt.

Csendes, segítőkész

Lasztovicza az Indexnek azt mondta: az ügyről múlt kedden levélben tájékoztatta Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét. Arra a kérdésünkre, hogy a Fidesz hogyan reagált ügyre, azt felelte: több kormánypárti politikus, köztük a Fidesz felső vezetésének tagjai is felhívták telefonon, és támogatásukról biztosították. Lasztovicza azt azonban nem akarta elárulni, hogy kik hívták fel. Hozzátette: amíg tart a rendőrségi és az egyetemi vizsgálat, további részletet nem akar mondani az ügyről.

Az Index által megkérdezett fideszes képviselők szerint a kormánypárti frakciókban nem merült fel Lasztovicza fiának ügye. Ezt azzal magyaráztak, hogy július közepén véget ért az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, a politikusok szabadságon vannak, így nem nagyon beszélnek egymással. Több kormánypárti képviselő a múlt héten részt vett a bálványosi szabadegyetemen, többen akkor azt mondták, a négyszemközti beszélgetéseken itt sem került szóba az ügy. Az egyik képviselő szerint Lasztovicza fiának diplomaszerzése nem hasonlító össze Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök plágiumbotrányával. Ezt azzal magyarázta, hogy nem a politikust, hanem a családját érinti az ügy. A forrás azt pedig különösen szerencsétlennek tartotta, hogy bárhogy is záruljon az ügyben indult vizsgálat, Lasztovicza fiának életét évekig megnehezíti a botrány.

Lasztovicza nem tartozik a Fidesz ismertebb politikusai közé, a pártnak 1994 óta, az Országgyűlésnek 1998 óta a tagja, minden alkalommal a taplocai egyéni választókörzetből került be a parlamentbe. Jelenleg a parlament sport és turizmusbizottságának az alelnöke. Frakciótársai csendes, udvarias politikusként írták le, aki még bekiabálni sem szokott az ülésteremben. Az egyik fideszes képviselő azt emelte ki, hogy Lasztovicza mindig segítőkész, neki többek között Balatonnal, turizmussal kapcsolatos ügyekben is segített. Egy KDNP-s képviselő pedig arról beszélt, hogy Lasztovicza a kormánypártok számára különösen a Veszprém megyei közgyűlés elnökeként végez hasznos munkát. Szerinte a fideszes politikus jól mozgatja a fejlesztési forrásokat, és nagyon jó érdekérvényesítő a különböző turisztikai fejlesztéseknél.

A vörösiszap-katasztrófa

A sajtóban a 2010. októberi, tíz áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa után szerepelt többször, Lasztovicza volt ugyanis a Veszprém megyei védelmi bizottság, valamint a károsultakat segítő kármentő bizottság elnöke. Utóbbi bizottság vezetőjeként Lasztovicza irányította azoknak a pénzeknek az elosztását, amely a katasztrófa utáni adományokból gyűlt össze. Az MSZP tavaly többször is kritizálta a pénzek felhasználásnak módját, decemberben például azt rótták fel, hogy a kármentő alap számláján 1,7 milliárd forint van, a károsultaknak azonban mindössze 350 milliót utaltak át. Lasztovicza azzal vágott vissza, hogy az MSZP a helyzetet politikai célokra használja fel ahelyett, hogy konkrét segítséget nyújtana a bajbajutottaknak.

Az MTI archívumában Lasztovicza nevére rákeresve, a politikus jóval többször bukkan fel közgyűlési elnökként, mint parlamenti képviselőként. A megyei intézmények állami kézbe vételével az év elejétől jelentősen csökkent a megyei önkormányzatok szerepe. A Veszprém megyei közgyűlés egyik februári ülésén a Jobbik ezért felvetette, hogy csökkenjen az elnök tiszteletdíja. Az MTI tudósítása Lasztovicza ezt arra hivatkozva utasította el, hogy az elnök és alelnökök tiszteletdíja az elmúlt években egy fillérrel sem nőtt, miközben minden nap munkát végeznek, nemcsak havonta egyszer foglalkoznak a megye ügyeivel. A politikus a parlamentben az elmúlt két évben főként költségvetéssel, illetve sporttal kapcsolatos kérdésekben szólalt fel. Pokorni Zoltán mellett ő volt az a másik kormánypárti képviselő, aki nem szavazta decemberben a felsőoktatási törvényt.

A politikus neve felmerült a 2010-es őszi önkormányzati választások előtt a Fidesz és a KDNP közti egyik helyi konfliktusban is. A KDNP sümegi szervezete azt állította, hogy a Fidesz a helyi önkormányzati választási listát a KDNP megkérdezése nélkül állította össze. A KDNP sümegi elnöke, Nagy László 2010 szeptemberében az MTI-nek azt mondta: a jelöltállításért felelős Lasztovicza kérése törölték őt a listáról. A KDNP-s politikus az MTI-nek azt mondta, miután megpróbált tenni ez ellen, Lasztovicza telefonon megfenyegette, és azt mondta, az akciójának következményei lesznek. Az MTI az ügyben akkor nem tudta elérni Lasztoviczát.

Rovatok