Pénteken őrizetbe vett a makói rendőrkapitányság egy 17 éves helybeli fiatalembert, akit rablással, kerékpárlopásokkal, gépkocsifeltöréssel és betöréssel gyanúsítanak, közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Szenti Szabolcs százados.
A fiú a társaival kifejezetten városi kerékpárokra szakosodott, a biciklik egy részét Makón értékesítette, míg néhány Romániába került. A makói rendőrök a házkutatások során több biciklit is lefoglaltak. Kiderült az is, hogy a fiatalember társával együtt több rablást is elkövetett a városban. Három idős embert támadtak meg, táskájukat és nyakláncukat vitték el. Augusztus 8-án egy idős asszony mellé hajtottak kerékpárral, majd a fiatalember kitépte az asszony füléből a fülbevalóját. A nyomozás során arra is fény derült, hogy a fiatalember társaival együtt lakásbetörést és gépjárműfeltörést is elkövetett.
Kihallgatásakor a fiatalember részletes beismerő vallomást tett. A makói rendőrkapitányság őt és egyik társát is őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.