Index Vakbarát Hírportál

Ma sem volt testületi ülés Esztergomban

2012. augusztus 28., kedd 18:21

Az esztergomi Fidesz-frakció nem vett részt a független polgármester által keddre összehívott testületi ülésen, így a tanácskozás el is maradt. Steindl Balázs frakcióvezető az ülés tervezett kezdete előtt azzal indokolta a távolmaradást, hogy Tétényi Éva – szerintük törvénysértő módon – nem a frakció által jogosan és szabályosan kért napirenddel hívta össze a képviselő-testületet.

Steindl Balázs közlése szerint közigazgatási vétség miatt eljárást kezdeményeznek a kormányhivatalnál Tétényi Éva ellen, mivel a polgármester köteles a kért ülést a megadott napirenddel összehívni, legfeljebb a megvitatni kívánt ügyek számát bővítheti.

A frakció legutóbb augusztus 23-ra kérte a testület összehívását, hogy a város anyagi nehézségeinek megoldása miatt az állami kamattámogatás igénybevételéről és az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak nyújtható segítség igénybevételéről döntsenek. A polgármester a kérés ellenére nyílt egyeztetést hirdetett meg, amelyen sem a bankok képviselői, sem a képviselő-testület tagjai nem jelentek meg, nem volt ott a kormányhivatal képviselője sem, vagyis egyetlen meghívott sem vett részt az összejövetelen – emlékeztetett a frakcióvezető.

Steindl Balázs elmondta, hogy a keddi ülés napirendjén – a polgármester kezdeményezése alapján – egy új adósságrendezési eljárás indítása és a testület önfeloszlatása szerepelt. "Ebből egyértelműen kiderül, Tétényi Éva ismét nem a megoldást keresi, hanem saját politikai érdekeit szolgálva a minél nagyobb hírverés mellett döntött" – fogalmazott a frakcióvezető.

A képviselő hozzátette, a frakció tagjai szeptember 4-re újabb rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményezték, korábbi napirendi javaslataikat azzal kiegészítve, hogy kérjék az államtól a kincstári inkasszó felfüggesztését és tüntessék ki az Esztergom színeiben szereplő Kökény Roland olimpiai bajnok kajakost és edzőjét.

Tétényi Éva polgármester érthetetlennek nevezte a Fidesz-frakció eljárását. "Nem tudom, miért nem jöttek el az ülésre, nem tudom mit szeretnének elérni. Az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak nyújtható segítség igénybevétele szerepelt a napirenden, abban döntés is születhetett volna" – mondta a polgármester.

Tétényi Éva korábban közleményben tudatta, hogy szeptember végére várhatóan fizetésképtelen lesz Esztergom. Már augusztus végén csaknem 330 millió forint az önkormányzat 60 napon túli tartozásainak összege, ezért új adósságrendezési eljárást kellene indítani.

Az első adósságrendezést a független polgármester néhány hónappal az önkormányzati választások után indította el, mondván, az Esztergomot tíz évig vezető Meggyes Tamás leváltása után a város kasszáját 26 milliárd forint adóssággal vette át.

A város anyagi gondjai miatt az állam 2011 decemberében átvette az esztergomi intézményeket, azonban az önkormányzattól inkasszóval leemeli az átvett intézmények működtetési költségét, ezért a város költségvetését 1,1 milliárd forintos fedezetlen hiánnyal fogadták el, amelyre az önkormányzati törvény szerint nincs lehetőség.

A megyei kormányhivatal törvényességi felhívásban figyelmeztette erre a testületet, amely ezután sem hozta meg a törvényes állapotok helyreállítására szolgáló döntéseket, ezért a kormányhivatal a Kúriához fordult jogorvoslatért.

Rovatok