Index Vakbarát Hírportál

Nem mertek igazgatót választani Miskolcon

2012. szeptember 28., péntek 09:06

Megfogadta az oktatási bizottság javaslatát a miskolci közgyűlés, és nem választották meg a Földes Ferenc Gimnázium új igazgatóját, így átpasszolták a döntés a majdani fenntartónak, azaz az államnak. Mégis, a teljes tantestület támogatását élvező volt igazgatóról a szakmaiság helyett a politika döntött.

Nemcsak a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium az egyetlen középiskola, ahol hónapokig állt a bál az intézményvezetői kinevezés miatt.

Mint arról júliusban az Index is beszámolt, a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumot három cikluson át vezető Veres Pálnak miután idén lejárt a megbízatása, nyár elején újra pályázott a posztra. Az igazgató ugyan egyedüli indulónak számított, ugyanis egy másik jelölt visszalépett, miután alig kapott támogatást a tantestülettől. Ennek ellenére a miskolci közgyűlésben Veres nem kapta meg a szükséges többséget, miközben a tanári kar, a dolgozók és a szülői munkaközösség is támogatta.

A Földes Ferenc Gimnázium alkalmazottai kérték az intézményfenntartótól, azaz az önkormányzattól, hogy indokolják meg, milyen szakmai érvek alapján utasították el Veres Pál pályázatát, míg az iskola Közalkalmazotti Tanácsa levélben fordult Kriza Ákos polgármesterhez ugyancsak azért, hogy magyarázza meg Veres leváltását. Molnár Péter, a miskolci önkormányzat KDNP-s képviselője és az oktatási bizottság elnöke korábban amellett érvelt, az intézményben romlott az oktatás minősége, ezért megújulásra van szükség. A színvonalesést az iskola cáfolta. (A Földes az ország egyik legjobb iskolájának számít, a 100 legjobb magyarországi középiskolát rangsoroló 2012-es listán a tizedik helyen végzett az intézmény.)

Átpolitizált döntés

Ezután Fazekas Róbert igazgatóhelyettest nevezték ki ideiglenes igazgatónak, szeptembertől Veres pedig általános igazgatóhelyettesként kezdett el dolgozni. Az újbóli pályáztatásra azonban nem csak Veres jelentkezett: Dávid Enikő, a miskolci Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola történelem-ének-karvezető szakos tanára is pályázott. De most is, a tantestület és a szülői közösség Verest támogatta.

Az önkormányzat oktatási bizottsága viszont a csütörtöki rendes közgyűlést megelőzően azt javasolta, ne határozzanak az igazgató személyéről, hanem várják meg a januári fenntartóváltást. Mindez azt jelenti, hogy inkább az állam döntsön majd a kérdésben, semmint a helyi testület.

Veres újraválasztásáért mintegy háromszázan demonstráltak szerda délután a miskolci városházánál, a csütörtöki közgyűlés előtt pedig a Földes Öregdiákok Egyesülete petíciót adtak át a polgármesternek, azt kérve, a testület mindenképp válassza meg a Földes igazgatóját.

„Meggyőződésem, hogy természetes jogosultság a szabad véleménynyilvánítás, de egy oktatási struktúraváltást közvetlenül megelőző esetleges vezetőváltásról, mégsem az utcán, tüntetés keretein belül kell eszmét cserélni" – reagált a polgármester a tüntetésre. Közleményében megjegyezte, csütörtökön a közgyűlés képviselői megfontolt, felelős döntést hoznak majd az iskolavezetői beosztások ügyében.

Csütörtök este 9 óra után végül zárt ajtók mögött úgy döntött a testület, a pályáztatás eredménytelen, és nem neveznek ki új igazgatót a Földes élére. (A gimnáziumon kívül három másik intézménynél, az Arany János, a Szabó Lőrinc és a bulgárföldi általános iskolánál sem döntöttek az új igazgató személyéről.) Az ülés után Simon Gábor MSZP-s képviselő a Magyar Narancsnak azt mondta, a Földesről szóló vitában alig kezdődtek el a két oldal érvelései, amikor Szegedi Márton volt jobbikos, most független képviselő ügyrendi javaslatot tett a vita lezárására, amit a kormánypárti többség rögtön meg is megszavazott.

“Leginkább az zavart az eljárásban, hogy a szakmaiság helyett ilyen mértékben átpolitizálódott a döntés, annak ellenére, hogy én is és az intézmény is mindent elkövetett, hogy ne így legyen” – nyilatkozta a döntés után Veres Pál a Borsod Online-nak. A volt iskolaigazgató most még nem tudta megmondani, mindezek után indul-e a következő pályáztatáson. "Amennyiben lehetséges, hogy az iskolában dolgozzam tovább, akkor mindent megteszek ezért" – tette hozzá.

Rovatok