Index Vakbarát Hírportál

15 sérültje van a kisvárdai balesetnek

2012. október 17., szerda 13:42

Tizenöten sérültek meg abban a szerda hajnalban Kisvárdán történt balesetben, amiben egy munkásokat szállító kisbusz és egy kamion ütközött.

A balesetet az elsődleges adatok szerint az okozta, hogy egy Kisvárda felé tartó kisbusz egy vele azonos irányba haladó kerékpáros előzésébe kezdett, és áthúzódott a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba. Az előzésben lévő kisbusz vezetője, észlelve a vele szemben közlekedő kamiont, visszahúzódott a saját sávjába, melynek során az előzött kerékpárost elsodorta.

A teherautó vezetője az előzésben lévő kisbuszt észlelve hirtelen fékezni kezdett, majd átsodródott a szemközti sávba, és frontálisan összeütközött a másik járművel.

A balesetben a kisbuszban utazó munkások, illetve a kerékpáros sérült meg. Öt embert súlyos, tízet pedig könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők.

A térségi katasztrófavédelmi igazgatóság korábbi tájékoztatása szerint több sérültet a tűzoltók szabadítottak ki a roncsok közül. A rendőrségi helyszínelés és a műszaki mentés idejére elrendelt útzárat feloldották, a forgalom zavartalanul halad.

Rovatok