Index Vakbarát Hírportál

Uzsorás családot kaptak el Nógrádban

2012. november 6., kedd 15:14

Uzsorabűncselekmény miatt vették őrizetbe egy Nógrád megyei család négy tagját. A kállói házaspár és két gyermekük a segélyt és a családi pótlékot vették el adósaiktól – közölte Horváth Zsófia, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A sértettek az egyik gyanúsított vegyesboltjában halmozták fel tartozásaikat úgy, hogy hitelre vásároltak, aránytalanul magas kamattal.

Az uzsorás család tagjai a kállói pénzkifizető helyeken várták adósaikat, és tartozásuk fejében elvették tőlük segélyüket, családi pótlékukat, illetve azoktól, akik bankszámlára kapták a pénzt, elvették a kártyát, és leemelték az összeget.

Az 58 éves apát, 55 éves feleségét, valamint két gyermeküket, egy 35 férfit és egy 37 éves nőt hétfőn fogták el a rendőrök, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A négy ember ellen bűnszövetségben elkövetett uzsorabűncselekmény miatt indítottak büntetőeljárást.

Rovatok