A nyírcsaholyi asszonylázadáson 3-400 elkeseredett nő tüntetett 1960-ban. Közülük néhányan berontottak a tanácsházára, hogy visszaszerezzék a kikényszerített téesz-belépési nyilatkozatukat, de gumibottal visszaverték őket. Semjén Zsolt most emlékművet avatott a hősies földvédő asszonyoknak.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes péntek este felavatta az erőszakos téeszesítés ellen kitört, 1960-as asszonylázadás emlékművét Nyírcsaholyon. Csak kevesen tudják, mi az a nyírcsaholyi asszonylázadás, és miért kell róla megemlékezni, az interneten összesen egy említést találtunk róla, egy tanulmányban pár mondatot. Ezért felkerestük Hanusi Péter nyírcsaholyi polgármestert, és kiderült, hogy nemrég a falu készíttetett egy harmincoldalas tanulmányt a történtekről, mert a polgármester szerint már a falubéliek is keveset tudnak a lázadásról. “A dokumentumok levéltárakban találhatóak titkosítva, egyedül az 1961-es bírósági ítéletben lehet olvasni róla” - mondta Hanusi.
Nyírcsaholy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az egykori Ecsedi-láp határán, néhány kilométerre a Bátorligeti-ősláptól, Mátészalka tőszomszédságában, a Kraszna bal partján húzódik meg. A bátor asszonyok közül még négyen élnek, egyikük, Korbács Sándorné az avatáson is részt vett.
A polgármester szerint annak idején olyan szintű volt a megfélemlítés, hogy a résztvevők még most is félnek, hogy bajuk származhat belőle. Mikor megkeresték őket a tanulmányhoz, a polgármester védelmét kérték, nehogy bántódás érje emiatt őket. Az avatáson is részt vevő idős asszonyt annak idején öt hónap börtönre ítélték, de egészségi állapota miatt nem kellett letöltenie. Az ügyben hét ítélet, több letöltendő börtönbüntetés született, példát akartak statuálni a kollektivizálással szembeszegülőknek, ezért nagy büntetés kapott az a két férfi is, akik félreverték aznap a harangot.
A polgármester röviden ismertette a lázadást, amit a cikkben később a tanulmányból idézve részletezünk. 1960 február 26-án 3-400 asszony gyűlt össze a tanácsházánál, hogy visszavegyék a téeszbe való belépési nyilatkozataikat. A fiatal városvezető szerint azért asszonyok gyűltek össze a téeszesítés ellen lázadni, mert a javarészt tót származású nők nagyon fifikásak voltak, jól tudták, hogy ha a férfiak tennék ugyanezt, őket biztos elvinnék kényszermunkára. Az asszonyok a vonaton hallották, hogy a környező falvakban sikerült visszaszerezni a belépési nyilatkozatokat, és így megmaradt a földjük, ezért hívták össze a gyűlést. A tanácsházára akartak bevonulni, de ezt megakadályozták. Az asszonylázadást annyira komolyan vették a kormányerők, hogy a belügyminiszter is a helyszínre érkezett, az addigra hermetikusan elzárt faluból irányította a tüntetés leverését. Buszokkal hozták a rendőröket Nyírcsaholyra, majd miután az ávósok megérkeztek, brutálisan szétverték a tömeget. Ezután kijárási tilalmat rendeltek el.
A falubélieknek olyan balszerencséjük volt, hogy egy pártbuzgó néprajzkutató éppen a faluban időzött, és fényképezőjével dokumentálta a tüntetést. A képeket már másnap előhívták, és ez alapján keresték fel az érintetteket. “Ütlegeléssel próbálták vallomásra kényszeríteni a résztvevőket, de senki nem mondott semmit, amivel a másikat bemártotta volna” - meséli a polgármester, és ez a bírósági iratokból is kitűnik, hogy senki nem tett másra terhelő vallomást a kényszerítés ellenére.
“Ez a hozzáállás nálunk a mai napig jellemző” - mondta el a különleges faluról a vezetője. “Ez mindig is egy mélyen vallásos, katolikus település volt, az emberek nem hagyták magukat, a párt sem tudott olyan hatékonyan működni, és itt sosem volt tilos templomba járni. Az erős hit összetartotta az embereket, a kommunista eszmék itt sosem tudtak meggyökerezni” - vélte a körülbelül 2100 fős falu vezetője. Elmondta, hogy ez a mai életben is így van, az emberek nem engedik ide begyűrűzni azt a fajta politikai egymással szembenállást, ami sajnos az egész országra jellemző.
“Kölcsönösen kiállunk egymásért, és ezt azoktól az őseinktől örököltük, akik nem féltek a hatalommal szemben fellázadni a közös érdekükben. Ezért is haladunk olyan jól” - büszkélkedett el a polgármester. “Karakán, büszke emberek élnek itt, már a téeszes nyilatkozatok begyűjtése is nehezen ment” - meséli Hanusi Péter. A polgármester elmondta, hogy a szoboravatás azért aktuális, mert szerinte mostanában a parlamentben sok mindent tesznek a föld védelmében, és ebben az asszonyaikra hasonlítanak.
“Az ún. hosszú ötvenes években (az 1948-tól 1961-ig, a kollektivizálás befejezéséig terjedő időszakban) az állam és a falvak között “néma ütközetek hosszú sorozata” zajlott. A túlélésért küzdő parasztok inkább a beleegyezés és az engedelmesség látszatát színlelve az ellenállás rejtett formáit alkalmazták: szétiratták a föld tulajdonjogát a családtagok között, feketén vágták le állataikat, nem szolgáltatták be az államnak az előírt gabonamennyiséget, a rekvirálók elől elrejtették a terményt, az állatot. Olykor-olykor azonban a ”csendes csatatér” zajos ütközetek helyszínévé vált. Az óvatos parasztokból vakmerő tüntetők lettek. A kollektivizálás ellen nyíltan fellépő paraszti közösségek közé tartoztak 1960 februárjában a nyírcsaholyi asszonyok is” - kezdődik Farkas Gyöngyi tanulmánya.
A kollektivizálás a mátészalkai járásban 1960-ban fejeződött be. A téeszesítés Nyírcsaholyban is a gazdák akarata ellenére, erőszakkal történt, jó részt idegen agitátorok által szervezve.
A községben február végén uralkodó hangulatot így jellemezte Piskolti Ferenc római katolikus plébános: „Sok könny, sok jaj, sok szomorúság és bánat borong a lelkeken. Úgy ülnek az emberek elosztott vagyonkájuk romja fölött, mint a bánat ércbeöntött szobrai, mert úgy érzik, hogy kihúzták lábuk alól a biztos talajt és félelemmel, szorongással és alig leplezett dühvel néznek az ismeretlen, az új életforma elé.” Ebben a feszült hangulatban terjedtek el azok a hírek a községben, hogy a közeli falvakban, Nyírparasznyán, Ópályiban és Pusztadoboson a lakosság tüntetéseinek hatására szétbomlottak a frissen összehozott téeszek, és visszaadták a belépési nyilatkozatokat. Azt is lehetett hallani, hogy Ópályiban az asszonyok vonultak fel a tanács elé. A híreket Nyírcsaholyba a mátészalkai piacról hozták az asszonyok, akik többnyire a járási székhelyre, valamint Nagyecsedre jártak árulni. A mátészalkai állomáson a vonatokra várakozó emberek között kialakult beszélgetések során tájékozódtak.
A nyomozati iratok szerint az a néhány asszony kezdte meg a tüntetés szervezést, akik február 26-án reggel 11 óra körül érkeztek haza vonattal Mátészalkáról, a mozgósítás pedig 11-től 3 óráig tartott. A hírvivő asszonyok egyenként vagy csoportokba szerveződve járták be a falu utcáit és szólították fel asszonytársaikat a délutáni tüntetésen való részvételre.
A tanúként vagy gyanúsítottként kihallgatott személyek a nyomozók előtt önmaguk és társaik védelmében úgy beszélték el a tüntetésen való részvételüket, hogy azt hangsúlyozták, hogy ők nem a szervezett tömeghez tartoztak, hanem csak véletlenül keveredtek oda. Vallomása szerint ... ...-né (neveket nem írunk) éppen a szövetkezeti boltba ment, hogy gyerekeinek cukrot, tejet, férjének pedig borotvapengét vásároljon, amikor meglátta a kiabáló asszonyokat, és kíváncsiságból közéjük állt. ,,,,, ,,,,-né és ;;;;;;; ;;;;;-né ugyanezt állították, az egyik petróleumot, a másik pedig hipót akart vásárolni.
A leírások szerint több gyerek is volt a tüntetők között. Egy visszaemlékező szerint még az ő akkor négyéves fia is emlékszik az utcáról-utcára vonuló asszonyok csoportjára: „Azt mondja, mint gyermek ők szaladtak többen, és hogy ment a nép, mint a processzió” (jelentése: ünnepélyes felvonulás, egyházi körmenet).
Hogy miért csak az asszonyok mentek tüntetni, arra a tanulmányban azt a választ kapjuk, hogy úgy gondolták, a nőket és anyákat fizikailag nem fogják bántalmazni, esetleges felelősségre vonásuk sem lesz olyan szigorú, mint a férfiaké lenne. Az asszonyok tehát a férfiak helyett mentek tüntetni, a családfenntartó férfiakat védelmezték.
A tanulmány szerzője szerint a tüntetni induló asszonyok nagyobb biztonságban érezték magukat, mint amilyenben ténylegesen voltak. Nem számítottak sem a rendőrök kemény fellépése (gumibotozás), sem a tüntetést követő megtorlásra (börtön). A férfiak féltették asszonyaikat: “Ha meglátod a Mancit, küldd haza, nehogy ő is lázongjon!” - olvasható egy nyomozati vallomásban.
De volt olyan férj is, aki kifejezetten bátorította asszonyát: “Hazajött az emberem olyan nagy dühvel,...azt mondja, te itthon ücsörögsz? A nép már fenn a görög templom előtt a piacon, ott van a nagy népsokaság”. Van olyan visszaemlékező is, aki szerint a tüntetés valójában nem asszonyok ötlete volt, hanem néhány férfi tervelte ki az akciót.
A tanácsháza előtt tüntető asszonyok hangos kiabálással adtak hangot követelésüknek. „Azt kiabáltuk, hogy nem kell a téesz, nem kell kolhoz, vissza a nyilatkozattal... nem akarunk csajkábúl enni!”. A nyilatkozatokat el akarták égetni, meg akarták semmisíteni, úgy gondolták, ha nincs nyilatkozat, akkor a téesztagságuk is érvénytelen. Azzal érveltek követelésük jogossága mellett, hogy ők nem önként, hanem erőszak hatására léptek be.
A népnevelőket is sértegették hangos szóval, azt kiabálták, hogy aktatáskás ingyenélők kényszerítették őket arra, hogy aláírják a nyilatkozatot. Egy visszaemlékező felidézte: “... .... néni a Vasút utcárúl indult. Jaj, de tudott kiabálni! »A baj jöjjön rájuk! – aszongya - Ezért neveltem én fiatalon a tarlóban a gyermekemet, éhen-szomjan?! Hogy megvegyem azt a pár hold földet..., hogy ne vágjam mindig a más kalászát, hanem a magamét. Hogy ezek vegyék el?! Adják vissza!«”
Olyan elszántak voltak, hogy a hatalom képviselői sikertelenül próbálták meg az asszonyokat hazaküldeni. Az asszonyok behatolását az épületbe először a bent tartózkodó férfiak közös erővel próbálták meg kivédeni, de sikertelenül. A nők erőfölényét látva adott parancsot a községi tanácselnök a falufelelős rendőrnek a gumibot használatára. A behatoló nőkből többet fejbe vágott gumibottal a falu rendőre, amire kimenekültek, de ezután újabb asszonycsoportok törtek be, őket is kiverték gumibottal. „És ahogy mentünk volna befele a tanácshoz, egy rendőr volt itt csak, oszt ugye a gumibotot használta... Én voltam a negyedik sorban, az volt az isten adott szerencsém. .......-né, meg a Bözsi néni, meg ........ bácsinak a felesége, azok mentek az első csoporttal. Verte, ütötte ez a rendőr...csúnyán összepocsékolta az arcát” - emlékeznek vissza.
A járási rendőrséget végül nem sikerült a községből telefonon értesíteni, hanem a falun busszal átutazó rendőrfőhadnagy szólt be személyesen a mátészalkai kapitányságra, és ők hívták fel telefonon a községi tanácsot. Háromnegyed 5 körül tömegesen lepték el a falut a Mátészalkáról, Nyíregyházáról, Ecsedről sőt Debrecenből is érkező rendőrök. “Az asszonyok nem tágítottak...Na, akkor aztán...kiadták a parancsot, hogy »Tömeget oszlass!«. S akkor ütötték-vágták az asszonyokat”. “...úgy ütötték őket, mint ló a répát...”, “...ott nem volt se kegyelem, se irgalom, ütöttek...” - olvasható visszaemlékezésekben.
A római katolikus templom harangjait a rendőrök megérkezése után negyed órával, öt óra körül kongatták meg, de a bírósági ítélet szerint a tömeg már nem gyarapodott jelentősen a harangozás után.
Az ügyben a megyei rendőrfőkapitányság még aznap elrendelte a nyomozást téesz elleni izgatás alapos gyanúja miatt. A kihallgatásokat még azon az estén megkezdték. Az asszonyok igyekeztek úgy viselkedni, hogy önmaguk ártatlanságát bizonyítsák, és ne valljanak mások ellen sem. “Eltagadtunk mi mindent” - mondta az egyik visszaemlékező ízesen.
A megyei bíróság május 24-én bűnösnek nyilvánította valamennyi vádlottat termelőszövetkezet intézménye ellen elkövetett izgatás bűntettében. A legsúlyosabb büntetés két év börtön és ezer forint vagyonelkobzás volt. A tüntetés fő szervezőjének tartott asszony egy év, egy másik nő nyolc hónap börtönt kapott. Egyikük öt havi és másikuk négy havi börtönbüntetését három év próbaidőre felfüggesztették. Az egyik harangozó férfit egy év két hónapra és 500 forintnyi vagyon elkobzására, a másikat egy évre és hasonló mértékű vagyonelkobzásra ítélték. A férfiak büntetését a Legfelsőbb Bíróság július 13-án hét hónapra szállította le.
A kollektivizálás elleni nyilvános lázadás a hatalom szemében bűnnek, az érvényben lévő jogszabályok szerint büntetendő cselekménynek számított. A Szabolcs-Szatmár megyei
szervek éltek is ezzel a lehetőséggel, a nyírcsaholyiak ellen hozott ítéletükkel a megye többi
lakóját akarták elrettenteni a hasonló akcióktól.