Index Vakbarát Hírportál

A Vöröskereszt pénzére is ráhajt az állam

2012. november 10., szombat 10:08

Húsz év után újraírja a Vöröskereszt működését szabályozó törvényt a kormány, írja a Népszabadság.

A lap szerint az új törvény előírná, hogy a Vöröskereszt működését, vagyonkezelését, gazdálkodását a jövőben egy öttagú felügyelő testület ellenőrizné. Ennek tagjait a kormány, az Állami Számvevőszék és a küldöttgyűlés delegálná. Ez a pont lényegében felszámolná a szervezet önállóságát, írja a lap közelebbről meg nem nevezett szakemberekre hivatkozva.

A szervezet vagyonkezelési jogai is erősen csorbulnának, mert a tervezet szerint a Vöröskereszt kizárólag a Magyar Államkincstárnál vezethetne számlát, és az átmenetileg szabad pénzeszközeit kizárólag állampapírokba forgathatná.

Ez utóbbi szakértők szerint azért is elfogadhatatlan, mert a nemzetközi segélyszervezet bevételeinek döntő hányada nem az államtól folyik be, hanem adományozóktól. Míg az állam évente mindössze százmillió forintos támogatással járul hozzá a Vöröskereszt működéséhez, az adományozók ötmilliárdot adnak, írja a lap.

A lap kérdéseire a jogszabály előkészítését végző szakállamtitkárság azt írta, hogy a törvénytervezet társadalmi egyeztetése még nem zárult le. Göndöcs Zsigmond, a Vöröskereszt új elnöke a lapnak azt mondta: a tervezetben olvasható visszásságok miatt a szervezet vezetősége is egyeztetést kezdeményezett a szaktárcával.

Rovatok