Index Vakbarát Hírportál

Életfogytiglan a fóti gyilkosnak

2012. november 21., szerda 15:34

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte első fokon a Budapest Környéki Törvényszék szerdán P. Tibor Ferencet, aki 2011 márciusában Fóton megölte élettársát és annak édesanyját.

A Surdy Miklós vezette tanács különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a 34 éves férfit, aki legkorábban negyven év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, az ítélet nem jogerős.

A vádirat szerint a biztonsági őrként dolgozó vádlott internetes társkereső révén ismerkedett meg a jó anyagi körülmények között élő fóti nővel, aki egy budapesti reklámcég vezetője volt. Kapcsolatuk szorosabbá válásával a férfi a fóti családi házba költözött, ahol a nő édesanyja is lakott. Az együttélés konfliktusokkal, veszekedésekkel volt terhes, s a helyzeten az sem segített, hogy 2011 januárjában kislányuk született.

2011. március 23-án a nő kiadta P. Tibor Ferenc útját. A férfi a nagyrészt már összecsomagolt holmija láttán úgy felbőszült, hogy egy franciakulccsal sokszor lesújtott élettársára, majd pedig annak édesanyjára. Kisgyermeküket megetette, majd beült az áldozat kocsijába, és visszatért a munkahelyére, levelet írt egyik kollégájának, azt kérve, hogy gondoskodjon a felügyelet nélkül maradt kislányról. P. Tibor Ferenc két nap bujkálás után feladta magát a rendőrségen.

Az ítélet szóbeli indoklásban elhangzott: az okozott sérülések alapján megállapítható volt, hogy a férfi tisztában volt cselekményével, ezért nem áll meg az erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette, amint perbeszédében a védő kérte.

P. Tibor Ferenc az utolsó szó jogán azt mondta, megbánta tettét, és bocsánatot kér.

Rovatok