Index Vakbarát Hírportál

Az ELTE mégis vizsgálja Semjén dolgozatát

2012. november 29., csütörtök 13:26

Háromtagú bizottság vizsgálja Semjén Zsolt szakdolgozatát, írta Tausz Katalin az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja mai közleményében.

A döntést azzal indokolta, hogy a sajtóban felmerült vádak az intézmény oktatóinak szakmai hitelességét is érintik. A bizottság magas tudományos fokozattal rendelkező oktatókból áll majd, a megállapításról tájékoztatni fogják a sajtót.

A hvg.hu-n felmerült plágiumgyanúval kapcsolatban a dékán pénteken még azt nyilatkozta, nem tartja indokoltnak az ügy vizsgálatát.

Semjén Zsolt 1991-ben védte meg teológiai témájú doktori disszertációját a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián, az ELTE szociológiai tanszékén pedig 1992-ben készítette szakdolgozatát. A két írás között a HVG.hu szerint jelentős az átfedés, azonban a  Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője politikai provokációnak minősítette a cikkeket. A vitát egyelőre nem sikerült tisztázni.

Rovatok