Kivételes, sürgős eljárásban tárgyalhatják, vagyis a mai beterjesztés után kedden már el is fogadhatják az "egyes törvények a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításairól" címet viselő salátatörvényt. Napirendre vették az alkotmány harmadik módosítását is, amely alapján a földtörvény és a termelőszövetkezeti törvény is kétharmados lehet.
Szatmáry Kristóf fideszes államtitkár szerint lehet kritizálni a költségvetés elfogadásának a módját, de a világgazdasági folyamatok is magyarázzák azt, hogy miért kellett többször módosítani a számokat. Szerinte a szocialista kritikák meghallgatásához erős gyomor kell, ők ugyanis egyszer sem vitték le három százalék alá a hiányt, és tönkre is tették az országot. Azt kéri a képviselőtársaitól, hogy támogassák a módosító javaslatot.
A zárószavazás előtti módosítókról szóló vitát lezárták, a zárószavazásra azonban csak kedden kerül sor.
A parlament a Balatonvilágos község megyeváltási kezdeményezéséről szóló határozati javaslat megvitatásával folytatja munkáját, az Index közvetítése azonban véget ért. A vitát tovább követheti a parlament honlapján.