A jobbikos Gaudi-Nagy Tamásnak az fájt, hogy a Holocaust Dokumentációs Központ 50 millió forinttal többől gazdálkodhat a csütörtökön beadott módosító értelmében.
A zárószavazás előtti módosító javaslat egyébként számos átcsoportosítást tartalmaz, a Hungarikum Bizottság például 1 milliárd forintból gazdálkodhat, a Piarista rend 1,2 milliárdot kap fejlesztésekre, a Lakitelki népfőiskola 1,5 milliárdot épületeinek fejlesztésére. A Ludovika Campus 700 millióval több pénzhez juthat, összesen 3,4 milliárdot kap.
Szatmáry Kristóf fideszes államtitkár szerint lehet kritizálni a költségvetés elfogadásának a módját, de a világgazdasági folyamatok is magyarázzák azt, hogy miért kellett többször módosítani a számokat. Szerinte a szocialista kritikák meghallgatásához erős gyomor kell, ők ugyanis egyszer sem vitték le három százalék alá a hiányt, és tönkre is tették az országot. Azt kéri a képviselőtársaitól, hogy támogassák a módosító javaslatot.
A zárószavazás előtti módosítókról szóló vitát lezárták, a zárószavazásra azonban csak kedden kerül sor.
A parlament a Balatonvilágos község megyeváltási kezdeményezéséről szóló határozati javaslat megvitatásával folytatja munkáját, az Index közvetítése azonban véget ért. A vitát tovább követheti a parlament honlapján.