Kossuth tér: Bár délután a hallgatói fórumon ott volt a jobbikos Dúró Dóra, őt semmiféle inzultus nem érte. Most viszont megjelent Novák Előd, akinek többen elkezdték üvölteni, hogy: „Nácik haza!”
Ahogy a havazás is elállt, és a metró is újra jár. Eddig tartott a tudósításunk.
Szanyi kapitány is ott volt a tüntetésen. A Facebookon be is számolt róla:
Ott voltam az ELTE-n, meg a Kossuth téren is. Ez a HÖOK-os főfigura effektíve kivégzi a lendületet a tökölésével ...
Munkatársunk hazafelé a következőre lett figyelmes:
Mellettem haza a villamoson két vidéki, TTK-s külsejű elsőéves. Szerintük jó volt a tüntetés, mert az útvonal Budapest legszebb részein vezetett, de azért remélik, hogy a szerdai már nem lesz ilyen „puha”, és legalább valahová megpróbálnak majd bemenni, ahova nem engedik, mondjuk a Parlamentbe. „Csak ebből értenek” – értettek egyet.
Véget ért a tüntetés, mindenki elindult hazafelé, de még egy vicces jelenet maradt a végére. Horváth kolléga elmondta, hogy Szarvas Koppány Bendegúz, a DK ifjúsági tagozatásnak elnöke a demonstráció után elüvöltötte magát, hogy: „Emberek, a Sándor-palota arra van!”, majd elindult az irányába, de ez senkit nem érdekelt. Ötméterenként még hátranézett, de már nem akart megállni, így egyedül ment tovább az útján.
A hallgatók elindultak a Városházára.
Azt mondta, nagyon szervezetlen az egész, senki nem tudja, éppen merre mennek, de "tök jó, hogy most a Lánchidat foglaljuk el, mert akkor a Batyiról simán hazasétálok".
Azt írja a Daily Recska, hogy:
1995-ben bejelentették, hogy lesz tandíj. Havi két rongy. Mondta a Bokros, hogy nem para, mert ennél többet el szoktak az az egyetemisták cigizni egy hónapban. Mondjuk én nem, de gondoltam nem para... Aztán mondták, hogy lesz tüntetés. Lesznek ingyen vonatok, azzal felmegyünk Pestre és fent éjszakázunk a Kossuth téren. Mondtam, nem para mert, Pest útba esik Pécsről Csorna fele, szóval felmentünk. Visszagondolva, olyan volt mint a Sziget. Aztán a Szabó Laci (Zoli?), meg a Skultéty Tamás bementek a Horn Gyulához tárgyalni. Gondoltam ez sem para, mert sör volt végig. Aztán kijöttek, és mondták, hogy nem lesz tandíj. Legalábbis nekünk. Az utánunk jövőket, meg leszarom... Voltak páran akik nem szarták le őket. Azok elkezdték mondani, hogy ez nem eredmény, álljuk körbe a parlamentet, élőlánc meg minden... Gondoltam, nem para, csináljátok, de én hazamegyek Csornára. Aztán haza is mentem. Tandíjat meg nem fizettem soha.
Hogy mi a történet vége, olvassák el itt>>>
A Lánchíd budai hídfője: Még mindig többen maradtak, láthatóan sokan nem akarnak hazamenni.
Az AP-nél jóval részletesebb beszámolót közölnek itt>>> A budapesti események mellett a szegedi kormányhivatal-foglalásról is írnak.
Vajon gátolta, vagy segítette a tüntetést a 3-as metró füstölése? Ezt már sosem tudhatjuk meg, mert a tüntetés véget ért, és a metró is újra jár.
A Lánchíd budai hídfője: Megállt a tömeg, bemondták, hogy a tüntetés véget ért, jöjjenek el szerdán a HÖOK tüntetésére, „amin már 10 ezren lesznek”. Többen most tanácstalanul állnak a hídon.
Az Associated Press alapján több száz budapesti diáktüntetőről számolnak be, akik a Petőfi híd elfoglalása után a Kossuth tér felé tartanak. (Azóta már elérték a teret, sőt a Lánchídnál tartanak.)
A Lánchíd budai hídfője: Megállt a tömeg, beszédet mondanak, amit mikrofon nélkül úgy mondanak el, hogy a tömeg minden mondatot elismételve ad tovább. „Szerveződj!” – skandálják.
Lánchíd: Most érkezett meg a tömeg eleje Budára. Az elmúlt egy perc spontán Himnusz-énekléssel telt el.
Nem világos, hogy merre tartanak a tüntetők.
Lánchíd: A hallgatók a Lánchídon sétálnak Buda felé, a rendőrök valószínűleg korábban lezárták a hidat az autósok elől, mert nincs forgalom a környéken. Senki sem tudja, hogy mi a tüntetők következő úticélja.
Kossuth tér: Több százan mennek a Lánchíd felé. A tömegben ott van a Jobbikból Gyüre Csaba és Z. Kárpát Dániel is, de nekik senki sem kiabál – nem úgy, mint Novák Elődnek –, valószínűleg nem ismerik fel őket.
Polner Eörs, a csongrád megyei kormányhivatal főigazgatója azt követően, hogy munkatársaival bundás kenyeret és forró teát osztott a fiataloknak, az MTI-nek elmondta: vendégként tekintenek a tiltakozó hallgatókra, akik alapvető, alkotmányos jogukkal élnek. A főigazgató közölte: a hivatal épületében reggel 8-tól este 8-ig van ügyfélfogadás, de 24 órás portaszolgálat üzemel, így a hallgatók a Kormányablak zárását követően is maradhatnak. (MTI)
Kossuth tér: Bár délután a hallgatói fórumon ott volt a jobbikos Dúró Dóra, őt semmiféle inzultus nem érte. Most viszont megjelent Novák Előd, akinek többen elkezdték üvölteni, hogy: „Nácik haza!”
Kossuth tér: Néhányan elkezdték üvölteni, hogy „Lánchídra! Lánchídra!”, és páran el is indultak a híd felé.
Kossuth tér: Virágládákra állva megismételték a HaHa öt pontját, majd arra kértek mindenkit, hogy menjenek el a HÖOK szerdai tüntetésére.
A metró helyett a Deák Ferenc tér és Újpest-központ között pótlóbuszok közlekednek.
Részlet a BKK közleményéből:
A metró helyett a Deák Ferenc tér és Újpest-központ között pótlóbuszok közlekednek. A metró pótlását jelenleg a Deák Ferenc tér térségében be nem jelentett tüntetés is akadályozza, ezért a buszok átmenetileg csak az Arany János utcáig közlekednek. A rendkívüli esemény okozta kellemetlenségek miatt ezúton kérjük és köszönjük utasaink megértését és türelmét!
Kossuth tér: A demonstrálók megérkeztek a Parlament elé. Kb. ezren lehetnek, egyre több a fáklya. Itt van a zászlós lány is a corvinusról.
Elfogyott a türelem. Az egyetemisták megmozdulása egyértelmű jelzés a hatalom számára, hogy átlépték a tűrőképesség »lélektani« határát. [...] Nekünk pedagógusoknak fokozott a felelősségünk, hogy minden törvényes eszközt igénybe véve segítsük diákjainkat, küzdelmük sikerre vitelében – írja közleményében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
A kollégium elé várják a hallgatókat és fél 9-kor indulnak a Gödöllői Városháza elé tüntetni a hallgatói létszám drasztikus csökkentése ellen.
Alkotmány utca: Valamiért végigjöttek a tüntetők a Bajcsy-Zsilinszky úton, és az Alkotmány utca felől közelítik meg a Kossuth teret. Fáklyák kerültek elő, zúg a „Le a tandíjjal!”
„Aki hülye, az is marad” feliratú molinó mögött haladnak a tüntetők.
Mátyás írja: A hallgatói tüntetés közepébe csöppentem 19 óra után 10 perccel az Astorián, leállt a 47-es villamos, amíg az egy-kétszáz fős, jellemzően egyetemistákból álló tömeg nagy zajjal és rendőrkocsik kíséretében áthaladt a téren. Ezen időn át beállt minden irányban a kocsisor és a kiérkező rendőrök irányították a forgalmat. Ahogy elvonult a tömeg, kb. 5 perc alatt, helyreállt a villamos és autós forgalom.
A tüntetők kb. nyolcszázan lehetnek, mindjárt a Kossuth térre érnek. Heves a hangulat. Elkezdett esni a hó.