Index Vakbarát Hírportál

Gyulán rugaszkodik el a Fidesz

2013. január 3., csütörtök 12:51

A kormánypártok február első hetében, Gyulán tartják frakcióülésüket, amellyel az Országgyűlés következő ülésszakára készülnek fel. A tavaly szeptemberi kihelyezett frakcióülésen dőlt el a választási regisztráció, illetve az IMF-tárgyalások sorsa is. Orbán szerdán már munkába állt, évértékelő beszédével azonban még nem foglalkozott.

Február 5-6-7-én tartják Gyulán a kormánypártok a szokásos kihelyezett frakcióülésüket. A Fidesz és a KDNP az elmúlt években a parlamenti ülésszakokat több napos frakcióüléssel indította, amelyet rendszerint egy vidéki településen tartottak meg. Az Országgyűlés tavaszi ülésszaka február 11-én indul.

A frakcióülés hivatalos programja a meghívóból derül ki, ezt azonban várhatóan csak a következő hetekben küldik majd ki a résztvevőknek.

Az Index által megkérdezett képviselők szerint Gyulán szóba kerülhet az Alkotmánybíróság december végi ítélete, amely alkotmányellenesnek találta az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek több pontját. Ugyancsak téma lehet, hogy ki váltsa a jegybank élén Simor Andrást, akinek márciusban jár le a mandátuma. Felmerülhetnek a rezsicsökkentéssel kapcsolatos döntések is.

Tavaly szeptember elején a kormánypártok Sárváron tartottak kihelyezett frakcióülést. Lázár János, a Miniszterelnökséget államtitkára ekkor jelentette be, hogy a kormány elkötelezte magát a választási regisztráció bevezetése mellett.

Orbán Viktor kormányfő a frakcióülés szünetében videóüzenetében arról beszélt, hogy az IMF és az EU a nyugdíjak csökkentését, az szja emelését, az ingatlanadó bevezetését szeretné. Orbán ezeket a feltéteket elfogadhatatlannak nevezte. Az IMF levele - amelyet az Index ismertetett - viszont nem tartalmazta az Orbán által említett konkrétumokat.

Egy kormánypárti képviselő szerint a kihelyezett frakcióülések helyszínét úgy választják meg, hogy a rendezvénynek lehetőleg felváltva adjon otthont egy Dunán inneni, illetve egy dunántúli város. Tavaly januárban Egerben, 2011 szeptemberében Hajdúszoboszlón, 2011 februárjában pedig Siófokon tartották a frakcióülést. Az üléseken több száz ember vesz részt, a Fidesz és a KDNP frakciójában 263 képviselő ül,és rajtuk kívül jelen vannak a Fidesz Európai Parlamenti képviselői, illetve a kormány tagjai is.

A kormányfő a szokásos évértékelő beszédét tavaly, illetve az azt megelőző évben is február 7-én tartotta. Orbán sajtófőnökétől megkérdeztük, eldőlt-e már, hogy idén mikor és hol tart beszédet Orbán. Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön azt írta: „a miniszterelnök szerdán már munkába állt, jelenleg más ügyeken dolgozik, az idei értékelő beszéddel még nem foglalkozott.” A sajtófőnök hozzátette: ha döntés születik az ügyben, akkor azt közölni fogják.

Rovatok