Index Vakbarát Hírportál

Nehéz napokra számít a Fidesz

2013. január 4., péntek 11:13

Csütörtök este már telefonon egyeztettek a Fidesz vezetői, mert ők is tudták, hogy az Alkotmánybíróság pénteken elkaszálja a választási regisztrációt. A rendszert megtartanák, de tudják, nem egyszerű a helyzetük.

Várható volt, hogy az Alkotmánybíróság (AB) alkotmányellenesnek fogja találni a választási eljárásról szóló törvényt – mondta az Indexnek több fideszes politikus pénteken, még a határozathozatal kihirdetése előtt. A kormánypárti politikusok azért számítottak erre, mert az AB még decemberben alkotmányellenesnek találta az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezéseit, köztük a választási regisztrációról szóló részeket.

Az Origo csütörtök este arról írt, hogy az AB pénteki határozatában várhatóan hatályon kívül helyezi a választási eljárási törvényt. Az Origó szerint a testület nemcsak formailag, de tartalmilag is vizsgálta a jogszabályt, és megállapította: a választási törvényben meghatározott célok eléréséhez nem szükségszerű a regisztráció bevezetése. Az AB állásfoglalása szerint a parlamentnek bizonyítania kell, hogy indokolt a választási regisztráció, ellenkező esetben el kell állnia annak bevezetésétől.

Körtelefonban tanakodtak a fideszesek

Az Index információi szerint a kormánypártok készültek a pénteki határozathozatalra. A Fidesz egyik ismertebb politikusa arról beszélt, hogy a kormánypárt vezetői csütörtökön telefonon egyeztettek az AB-határozáról. Egy másik kormánypárti politikus a várható kormányzati reakcióról azt mondta: meg kell találni azt a megoldást, hogy a választási regisztráció intézménye megmaradjon. A politikus arról azonban egyelőre nem akart beszélni, hogy ez milyen formában valósulhat meg. A témában péntek délelőtt tart sajtótájékoztatót Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. A sajtótájékoztatót már az előtt meghirdették, hogy az AB kihirdette volna ítéletét.

Nehézségek lesznek

Az AB döntése várhatóan nehézségeket fog okozni a Fidesznek – mondta az Indexnek egy alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó kormánypárti politikus. A forrás arra utalt, hogy az AB-határozatra le fog csapni ellenzék, amit „minden izzadságszag nélkül” fel tud használni a kormánypártokkal szemben. A politikus szerint a kormánynak nem lesz egyszerű védekeznie, ha egy alapjoggal, a választáshoz való joggal kapcsolatban talál alkotmányos problémát az Alkotmánybíróság.

Az elnök szólt, hogy nem lesz jó

December 6-án Áder János köztársasági elnök normakontrollt kért az AB-tól, mert több pontban is alkotmányellenesnek tartja a választási eljárásól szóló törvényt. A pénteki ülésen az alkotmánybírák egyedül ezzel az indítvánnyal foglalkoznak, és az AB sajtószóvivője szerint azonnal nyilvánosságra hozzák a határozatot.  Áder összesen hat, technikai jellegű kifogást emelt a jogszabály ellen.

Az államfő nem vizsgálta viszont a törvény legvitatottabb pontját, a választási regisztrációt, vagyis azt, hogy a következő választokon csak azok vehetnének részt, akik előzetesen feliratkoznak a választói névjegyzékbe. Ezt azzal indokolta, hogy azt az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezései (Ár.) tartalmazzák, az Ár. pedig maga is az Alaptörvény része. A köztársasági elnök ugyanakkor kérte, hogy a normakontroll ne csak az általa megjelölt, hanem az azzal szoros kapcsolatban lévő többi rendelkezésre is terjedjen ki.

Csakhogy tavalyi utolsó ülésén az AB megsemmisítette az Ár. nem átmeneti hatályú rendelkezéseit, köztük a regisztrációról szólót is, és kimondta, hogy az Ár. nem része az Alaptörvénynek. Az Alkotmánybíróság így megteremtette a lehetőségét, hogy megvizsgálja, megfelel-e az Alaptörvénynek a kötelező regisztráció jogintézménye.

Rovatok