Index Vakbarát Hírportál

Ingyenes helyek is lesznek a 16 önköltséges szakon

2013. január 17., csütörtök 14:05 | aznap frissítve

Lesznek államilag finanszírozott helyek azon a tizenhat szakon is, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni - erről állapodott meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).

Egy decemberben közzétett miniszteri határozat szerint idén 16 szakon csak fizetős képzések indulhattak volna. Ide tartoznak a legnépszerűbb gazdasági és jogi képzések, valamint a  kommunikáció, a közszolgálat, a nemzetközi tanulmányok és az andragógia szak is. Mint az Index megírta, ezekre a szakokra akart menni a jelentkezők fele, a felvettek között pedig ezekre a szakokra került be a diákok 25 százaléka.

Ezeken a képzéseken szakonként különböző ponthatár elérése felett lehet majd bekerülni az államilag támogatott helyekre. Ezek a pontszámok Balog Zoltán elmondása szerint várhatóan magasak lesznek, hogy valóban csak a legjobbak kerüljenek be az ingyenes helyekre.

A ponthatárokat hétfőn hozzák nyilvánosságra. Ha az érettségi miatt esetleg mégis nagyon alacsony számú hallgató kerülne csak be ezekre a képzésekre, a miniszter azt ígérte: törekszik rá, hogy a 240 pont feletti eredményt elértek arányában - 10-20 százalékban - mégis helyet kapjanak a diákok.

Balog Zoltán megjegyezte: a jövőre nézve ragaszkodnak ahhoz, hogy bizonyos szakokon ne legyenek államilag támogatott helyek. A miniszter szerint középtávon át kell tekinteni a képzési kínálatot, hogy világos legyen, mely szakokat tart az állam támogatandónak.  

Hétfőn részmegállapodást írnak alá a HÖOK-kal. A hallgatói szerződésekről áprilisig tárgyalnak. Ebben a tárca csak kisebb módosításokra hajlandó, de ez azokra is vonatkozna, akik már tavaly ősszel aláírtak ilyet.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke azt mondta: vizsgálják annak lehetőségét, hogy a hallgatói szerződést hogyan lehet átalakítani. Konkrétumokat egyelőre még nem tudott mondani, de jelezte, hogy tárgyalási pozíciójukat befolyásolja az uniós pilot-eljárás is. Mint mondta, a tavasszal kezdődő átfogó egyeztetési sorozatnak külön pontja lesz a felvételi eljárás rendje.

Balog Zoltán bejelentette: a kormány szerdai ülésén döntött arról a 10 milliárd forintról, amely a kiváló- és a kutatóegyetemeknek jár. A források elosztási elveiről jövő héten adnak tájékoztatást.  A szerdai kormányülésen egyetlen vitapont volt, hogy ezt egyetemeknek juttassák vagy karoknak. Azt szeretnék, ha ezeket a forrásokat célzott programokra használnák fel, és ilyen szerződéseket is fognak előkészíteni. Balog annyit elárult, hogy a 10 milliárd forint 50 százaléka három kiválóegyetemnek jut, a részletekről azonban a rektorokat szeretné először tájékoztatni.

Rovatok