A beteg elítéltek börtöne a tököli rabkórház, ahol rendszeresen bedöglik a fűtés, zártak a kórtermek, napi 400 forintból hozzák ki az ételt. A leszakadt épületben büntetésüket töltők úgy érzik, hogy egy sima börtönnel jobban jártak volna. Vannak betegek, akiknek az esélyei a gyógyulásra vagy akár a túlélésre rosszabbodnak, ha rabok lesznek.
Baka Sándor transzplantált vesével élt, amikor csalás gyanújával előzetes letartóztatásba került. A vékony testalkatú, középkorú férfi előzetesesként megjárta Szegedet és Tökölt, de pár hónap után a bíróság megengedte neki, hogy szabadlábon védekezzen. Ahogy meséli, azért, mert a fogságban töltött idő alatt sokat romlott az egészsége. Már szabadon volt, amikor – szerinte az előzetesben szerzett fertőzés következtében – leállt a beültetett veséje. Aztán megszületett az ítélet: 3 év 2 hónap letöltendő. Nem vonult be a kitűzött napon, azt mondja: nem kapta meg az idézést. Éppen dialízis kezelésről jött, amikor letartóztatták. Rögtön a tököli rabkórházba, hivatalos nevén a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházába vitték. Végül nem egészen két évvel később, 2012. október 2-án szabadult.
Árad belőle a keserűség, amikor Tökölről beszél. Úgy érzi, büntetése sokkal súlyosabb volt így, hogy betegsége miatt ide, és nem egy átlagos fogházba került. Úgy érzi, olyan dolgokat is elszenvedett, amelyeket egy, az alapvető emberi jogokat tiszteletben tartó országban senkinek nem volna szabad elszenvednie.
Tököl egyszerre börtön és pénztelenül tengődő magyar átlagkórház. Az ide kerülő rabokat a beteg-és a rabélet bajai egyaránt sújtják, ráadásul a kétféle szerep keveredése új, sajátos, csak a rabkórházra jellemző problémákat is generál. Egy kinti kórházban az ember jó eséllyel nem bűnözőkkel osztozik a kórtermen. Egy börtönben olyanokkal kerül egy zárkába, akik az övéhez hasonló súlyú bűncselekmény miatt ülnek. A rabkórházban viszont egy tolvaj ágyszomszédja többszörös gyilkos is lehet, ha történetesen hasonló vagy ugyanaz a betegségük. Ugyanez a helyzet az előzetes letartóztatásban lévőkkel is, akiket még nem ítéltek el, így megilleti őket az ártatlanság vélelme.
Amikor az ombudsman munkatársai 2009 szeptemberében, majd 2010 novemberében helyszíni ellenőrzésre érkeztek Tökölre, a kifogáslistájukra döntő részt a magyar egészségügyben jól ismert jelenségek kerültek. A kórház épületét 1961-ben építették. A létesítmény valaha huszárlaktanya és lovarda volt. Az épületek elhasználódtak, felújításra szorulnak, akárcsak a kórtermek felszerelései. A fűtési rendszer rettenetesen elavult. A vakolat omlik. Az ombudsman sürgősnek tartotta az ablakcserét, a zuhanyzók felújítását, a szigetelést, a fürdőhelyiségek szennyvíz- és vízvezeték rendszerének cseréjét, burkolatuk teljes felújítását.
A belgyógyászat egyik kórtermében a helyszíni ellenőrzéskor a kézmosó lefolyója hiányzott, az elhasznált vizet egy vödörbe engedték. A betegségmegállapító osztályon 3 zuhanyzó van 40 emberre, előfordul, hogy elfogy a meleg víz. A földszinten lévő tálaló is annyira elavult, hogy tisztán tartása, fertőtlenítése szinte lehetetlen, sorolta az ombudsmani jelentés. A fürdőhelyiségek állapotára külön kitért. „A csövek rozsdásak, a falak vizesek, beázottak”, a fürdőhelyiségek balesetveszélyesek, nem felelnek meg a higiéniai követelményeknek, az ombudsman mércéje szerint összességében nem alkalmasak emberi tartózkodásra, használatra.
„Rettenet” – röviden így jellemezi a higiéniai állapotokat K., aki 2010 nyarán szabadult Tökölről. „Ordenáré körülmények között zuhanyozik az ember. Bűz, igénytelenség. Elvileg takarítanak, de az állag olyan rossz már, hogy hiába” – mondja. K. 3 évet és 9 hónapot töltött a rabkórházban. Szembetegsége miatt kötött ki itt, miután egy night clubos túlszámlázásos ügy után emberrablás vádjával elítélték. A fűtésről is van mit mondania. Szerinte a telek arról szóltak, hogy fáztak, kólás üvegbe töltöttek meleg vizet (ha szerencséjük volt, jött a csapból), betették a paplan alá, úgy próbálták melengetni magukat.
K. egyébként úgy érzi, neki személy szerint nincs sok oka panaszkodni Tökölre. A szembetegsége a születésekor alakult ki. A betegség sokáig stagnált, aztán felnőttként, valószínűleg a stressztől, cukorbeteg lett, ami tovább rombolta a szemében az ereket. Pár nappal a bevonulása előtt esett át egy műtéten. Büntetése első pár napját még nem Tökölön, hanem a Nagy Ignác utcában töltötte. A friss műtét varratai miatt nem lett volna szabad emelnie, de azt meséli, hogy a Nagy Ignácban felcipeltették vele az ágyneműt, pokrócot, szivacsot tartalmazó pakkot a harmadik emeletre, és a varratok ettől megszakadtak a szemében. A szemet végül nem sikerült megmenteni.
„Nem mondhatom azt, hogy velem Tökölön rosszul bántak orvosi szempontból. Jó volt hozzám a hozzáállás az őrök részéről is” – mondja K., de hangsúlyozza, hogy ő maga is mintarabként viselkedett, mert minél előbb szabadulni akart. „Én igyekeztem normálisan viselkedni, de aki hisztizik, lázad, arra megjönnek a reakciók, főként az ápoló személyzet és az őrök részéről” – teszi hozzá.
A családja örült annak, amikor kiderült, hogy a rabkórházba kerül, mert azt gondolták, hogy Tököl védett környezet. De K. ma már látja a hátulütőket. Ilyen például, hogy a beteg rabok nem dolgozhatnak, nincs, amitől gyorsabban teljenek az egymást követő egyforma napok.
Nehéz együtt élni azzal is, hogy az embert éveken át más, gyakran a sajátjánál súlyosabb kórral küzdő társak veszik körül, és időről időre meghal valaki a környezetében. A BVOP-tól kapott adatok szerint 2011-ben 14, 2012-ben 18 ember halt meg a fogvatartottak ellátására elsődlegesen kijelölt kórházban. K. szerint recseg-ropog az összeeszkábált hullaszállító kocsi, „egész Tököl felébred” arra, amikor valakit eltolnak. „És ezt a kocsit minden nap látod, amikor kijössz a kórteremből. Ott van a folyosó végén” – teszi hozzá. „Embertelen nézni a haldoklókat” – mondja Baka is.
Tökölön a kórterem-zárkák ajtaja egész nap zárva van. A szabadságvesztés legszigorúbb fokozatára, fegyházbüntetésre ítélt K-t nem zavarta ez, hiszen fegyházban is így járt volna, de annál jobban sérelmezte az állandó bezártságot Baka. Rá a csalásért csak fogházat rótt ki a bíróság, ami a legenyhébb fokozat.
Nyitott ajtó mellett élhetett, sétálhatott volna, ha balszerencséjére nem a rabkórházban köt ki. „A börtön egy kirándulás ahhoz képest, ami a tököli rabkórház” – mondja. Korábban ült több különböző börtönben is, tehát van viszonyítási alapja. Szerinte Tököllel a szigorúbb büntetéseket kapó, ügyeskedve ide kerülő egészségesek járnak jól, de „aki tényleg beteg, annak katasztrofális”.
Sem a börtönök, sem a kórházak nem arról híresek, hogy dicsérni szokás a kosztjukat. Csakhogy az átlagbörtönök lakóinak nem annyira életbe vágó a minőségi, egészséges, vitamindús táplálkozás, mint a gyógyulni, megerősödni próbáló betegeknek, és a kórházakhoz képest is van egy fontos különbség. „Kórházban az ember általában egy-két hétig van. Annyi ideig el lehet viselni a rossz kaját, de éveket eltölteni egy ilyen helyen?” – magyaráz erről a különbségről Baka, aki mint sok más tököli rab, borzalmasként emlékszik vissza az ottani ételre. Azt meséli, egyszer például körmöket fedezett fel az ebédben a csirkelábon, hosszú időre megundorodott mindentől.
A legtöbb rossz emléke azonban az úgynevezett kiszállításokhoz kötődik. Bizonyos orvosi ellátásokat Tökölön nem tudnak nyújtani, így azokat a betegeket, akiknek ilyesmire van szükségük, a kezelés idejére elszállítják civil, külső kórházba. Bakát például dialízis kezelésre vitték rendszeresen Budapestre, és K-nak is kijutott a kiszállításokból. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy összegyűjtik egy járműbe a betegeket Tökölön, és sorra járják velük a különféle kórházakat. Amíg az egyikük bent van valahol kezelésen, addig a többiek kint ülnek a kocsiban, úgy várnak összegörnyedve, a szűk helyen adott esetben órákat is. „Van, akit reggel hatkor elvisznek, és délután kettőre jut a saját orvosához. A személyzet próbálja a lehető legoptimálisabban megoldani, de ez még mindig nagyon rossz” – mondja K.
Baka lábbilincset is kapott, amikor dialízisre vitték. Fenyítésként jogszerűen nem lehet mozgáskorlátozó eszközt alkalmazni, de Baka úgy gondolja, azért járt így, mert panaszkodott az élelmezésre és a körülményekre.
Baka a szabadulása után pár nappal új vesét kapott, azt mondja, most így, kint van esélye arra, hogy biztosítsa magának a műtét után szükséges körülményeket, vigyázzon a fertőzések elkerülésére, egészségesen egyen. Szerinte a műtétnek nem lett volna értelme, ha továbbra is Tökölön kellett volna maradnia. Mesélt egy férfiról, akit a rabkórházban ismert meg, és aki vesetranszplantált betegként került oda előzetes letartóztatásban. Ő most házi őrizetben van, úgy várja ügyében a jogerős ítéletet. A házi őrizetet részben a Transzplantációs Klinika szakvéleménye alapján engedélyezte neki a bíróság. Ebben ugyanis az állt, hogy a fertőző közeg, az egészségtelen táplálkozás és mozgásszegény életmód a vesefunkciók romlását, a beültetett vese kilökődését, legrosszabb esetben a beteg halálát okozhatják. Megkerestük a Baka által említett szervátültetett beteget, de ő az ellene folyó büntetőeljárások befejezése előtt retorzióktól félve most nem kívánt nyilatkozni.
Amíg nincs meg a jogerős ítélet, a házi őrizet átmenetileg menedéket jelenthet, de utána ez a lehetőség kiesik. Aki beteg, amikor valamilyen bűncselekmény miatt lesújt rá a törvény, több más módon próbálhatja meg elkerülni a rabkórházat, de a statisztikák alapján egyik módszerrel sincsenek jó esélyei.
Próbálkozhat először is a bíróságnál halasztási kérelem beadásával. Halasztással alapesetben csak kevés időt lehet nyerni, és csak azok előtt van nyitva a lehetőség, akik enyhébb ítéletet kaptak, két évnél nem hosszabb szabadságvesztést. A büntetőeljárásról szóló törvény szerint maximum három hónapnyi halasztást engedélyezhet ilyenkor a tanácselnök bíró az elítélt kérelmére „fontos okból”, „különösen az elítélt személyi vagy családi körülményeire való tekintettel”. Ide tartozhat az az eset is, ha az elítélt beteg.
Más a helyzet a halasztással halálos betegségeknél. A törvény különösen súlyos esetben kivételt tesz, ha „az elítélt betegsége az elítélt életét közvetlenül veszélyezteti”, akkor el lehet halasztani két évnél hosszabb büntetést is, és bármilyen hosszú lehet a haladék.
A döntés a bíróság kezében van, de a bíró a büntetőeljárási törvény előírásai szerint két dolgot „figyelembe véve” határoz az egészségügyi indokkal benyújtott halasztási kérelemről. Az egyik a beterjesztett egészségügyi dokumentáció, gyakran a igazságügyi orvosszakértői szakvélemény a beteg elítélt állapotáról, a másik pedig a BVOP egészségügyi szolgálata vezetőjének nyilatkozata arról, hogy kezelni tudják-e az elítélt betegségét a büntetés-végrehajtás keretei között, vagy sem.
Harsányi Kornélia, a BVOP egészségügyi főosztályának vezetője szerint természetesen van rá példa, hogy azt mondják: a beteg számára szükséges ellátás a bv keretei között nem biztosítható. Az illető befogadását ugyanakkor kategorikusan nem utasíthatják el. Ilyenkor azt szokták közölni, hogy amennyiben a bíróság a szabadságvesztés letöltése mellett dönt, a beteg ellátását úgy tudják majd biztosítani, hogy rendszeresen kiviszik külső szakintézményekbe. Ez történik például a kemoterápiára szoruló betegekkel vagy a művese kezeltekkel. „Mi csak azt mondjuk, hogy milyen feltételekkel tudjuk ellátni. A bíróság tisztje eldönteni, hogy ezekkel a feltételekkel hogyan dönt” – magyarázta a főosztályvezető.
Előfordulhat, hogy súlyos, halálos beteg sem kap halasztást. Hiába teljesül minden feltétel, halasztásnak nincs helye a törvény szerint, ha „súlyosan veszélyeztetné a közbiztonságot vagy a közrendet, illetve ha az elítélt szökésétől vagy elrejtőzésétől kell tartani”.
Másik lehetőség a kegyelmi kérvény beadása a köztársasági elnökhöz. Harsányi Kornélia azt mondja: előfordul, hogy ők maguk véleményezik azt, hogy felmerül a kegyelmi eljárás indításának az oka, mert olyan súlyos beteg valaki, például végstádiumos rákban szenved. Azt nem lehet kideríteni, hogy a súlyos betegségek mennyire szokták meghatni az államfőket. Statisztikákból nem lehet ilyesmire következtetni, mivel az államfő a kegyelmi határozathoz nem fűz indoklást. A kegyelmi kérvénnyel mindenesetre általánosságban rosszak az esélyek. 2010-ben 5, 2011-ben 16, 2012-ben 8 embernek sikerült kijárnia a köztársasági elnöki kegyelmet. A szerencsések aránya évek óta 1-3 százalék körül mozog. Baka például próbálkozott, de sikertelenül.
A rabkórháztól szabadulás harmadik módja a büntetés-félbeszakítás kérvényezése. Ezzel azok tudnak élni, akik már ülnek. A szabadságvesztés végrehajtása a jogszabályok szerint „fontos okból” félbeszakítható, és például a közérdek vagy az elítélt családi körülményei mellett fontos oknak számíthat az egészségi állapot is. Hogy kinek az engedélyét kell megszerezni hozzá, az attól függ, milyen hosszú időre szóló félbeszakításról van szó. Az engedélyezés 10 napig a börtönparancsnok, három hónapig a bv országos parancsnoka, afölött pedig az illetékes miniszter hatásköre.
A BVOP sajtóirodájától kapott adatok szerint a tököli kórház igazgatója 2009-ben 2 esetben megadta, 4-ben nem adta meg az engedélyt a büntetés-félbeszakításra az egészségi állapotára hivatkozó elítéltnek. 2010-ben 6:3 arányban többségben voltak a sikeres kérelmek, 2011-ben pedig 10 megadott engedélyre 13 elutasított jutott. K. próbált, de nem tudott félbeszakítást kijárni. Azt meséli: néhányan azt mondták, hogy ha neki nem sikerült, akkor ők meg se próbálják.
A bv gyűjtött már néhány rossz tapasztalatot így is, elő-előfordul, hogy valaki visszaél a büntetés-félbeszakítással. Egy alkalommal például egy ittas járművezetésért ülő férfi vesedonornak ajánlkozott, a fiának adta volna a veséjét. Kiengedték, majd másnap rögtön elkapták ittas járművezetésért. Visszavitték a börtönbe, a veseadományozás nem jött lére.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pár napja olyan statisztikát közölt, amely együtt kezeli a halasztási és a (miniszteri szintű) félbeszakítási kérelmeket. Nem tudni tehát, hogy melyikből pontosan mennyi volt, mindenesetre az látszik, hogy nagy engedékenység nincs: 2010-ben 84-ből 5, 2011-ben 99-ből 4, 2012-ben 114-ből 11 kérelem járt sikerrel.
Voltak már néhányan, akik perre mentek Tököllel. Torma Albert ezredes, főigazgató a Hír24 októberi riportjában amikor a fogvatartottak sérelmei kerültek szóba, arról beszélt, hogy szerinte ezek a sérelmek általában érdek által vezéreltek, vagy ki akarnak szabadulni, vagy peres eljárásban pénzt akarnak szerezni a kórháztól.
A főigazgató kijelentette: az utóbbi egy évtizedben egyetlen pert sem veszítettek. A BVOP-től kaptunk pontos számokat is: az intézmény 55 peres ügyéből 35 zárult le, és egyikben sem marasztalták el a bíróságok az intézményt. A többi 20 ügy folyamatban van még.
Ha pervesztésre nem is, arra azért van példa, hogy külső, független szerv a rabkórházra panaszkodónak adott igazat. Ez történt például azzal a leukémiás beteggel, akinek az ügye eljutott az ombudsmanig.
A férfinél 2007-ben diagnosztizálták a rosszindulatú vérképzőszervi megbetegedést. 2008-ban csontvelő átültetésen esett át, ezen kívül dialízis-kezelésre is szorult. A büntetés-végrehajtás 2011 júliusában fogadta be, ekkor hullámzó lefolyású betegsége éppen rosszabb periódusban volt. A tököli rabkórház belgyógyászati osztályra került, ahonnan rendszeresen kiszállították a neki megfelelő szakintézménybe. Miután rosszabbul lett, 2011. november 9-től haláláig a Honvédkórházban kezelték, ahol hosszabb időre az ágyhoz bilincselve tartották.
Az ombudsmani jelentés 2012 júliusára készül el. Ebben a biztos felkérte a BVOP parancsnokát a beteg fogvatartottaknál a bilincsalkalmazási gyakorlat felülvizsgálatára. Megjegyzést tett arra is, nem biztos, hogy Tökölön kellett volna kezelni ezt az embert.
„Ugyan egészségügyi szakkérdések megítélésére nem vagyok jogosult, azonban annyi mindenképpen megállapítható, hogy a panaszos leukémiája miatt fokozottan kitett volt a fertőzésveszélynek, a Központi Kórházban általam tapasztalt körülmények pedig mindenképpen kétségessé teszik annak alkalmasságát az ilyen súlyos betegségben szenvedők megfelelő kezelésére, még úgy is, hogy a kezelést megfelelő szakintézmények közreműködésével, rendszeres kiszállítással oldották meg” – fogalmazott az ombudsman. Ennél az embernél már nem jöhetett szóba perindítás. 2012. január 10-én meghalt.
A körülmények javítása rendszeresen szóba kerül. Egy 2002-es, Orbán Viktor által az előző miniszterelnöksége alatt szignált kormányhatározatban például benne volt, hogy bővíteni és korszerűsíteni kell a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházát. A büntetés-végrehajtás fejlesztési programjáról szóló dokumentumban 2005–2006 szerepelt zárójelben emellett a feladat mellett.
A tököli rabkórházra vonatkozó aktuális terv most is van. A kormány elképzelése az, hogy egy helyre kéne költöztetni a büntetés-végrehajtási szervezet három egészségügyi intézményét: a tököli kórházat, a pesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet és a krónikus betegek algyő-nagyfai utókezelő részlegét. Az integrált új intézmény Budapesten lenne, Ferencvárosban, az egyesített Szent István és Szent László kórház telephelyén.
Az ötlet érlelődik egy ideje. A közös telephelyre költözésről egy 2011. júniusi kormányhatározatban is volt szó, Pintér Sándor belügyminiszter erre hivatkozva már 2011 szeptemberben egy új, a bv szétszórt egészségügyi intézményeit egy telephelyre gyűjtő központ létrehozásának tervéről írt levelet az ombudsmannak.
Végül tavaly márciusban jelent meg a kifejezetten idevágó kormányhatározat a Magyar Közlönyben. Ez a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzeti-erőforrás miniszter azzal bízta meg, hogy vizsgálják meg: az új létesítmény megvalósításának „forrásául szolgálhatnak-e” bizonyos ingatlanok, a Budakeszi út volt BM-szanatórium és a Városligeti fasoron a volt BM Központi Kórház.
A határozat megjelenése után tavaly márciusban a Belügyminisztérium az MTI kérdésére azt válaszolta, hogy az új, egységes intézmény előkészítési folyamata 2013 végéig, a teljes beruházás pedig 2018 végére fejeződhet be. Akkor úgy számoltak, hogy a két régi BM-ingatlan eladása 9,3 milliárd forintos forrást jelenthet, így az új épület nem kerül pénzbe.
Azóta kiderült, hogy ingatlaneladásból nem lehet fedezni a beruházást. Tavaly szeptemberben megjelent a márciusi kormányhatározat módosítása, a Városligeti fasori ingatlan eltűnt belőle. Ugyanebből a szeptemberi közlönyből ki is derült, miért: az ingatlant inkább az Országos Bírósági Hivatal vagyonkezelésébe adják. A Budapest Környéki Törvényszék költözhet át ide.
A rabkórház költözéséről azóta csend van. Realitása csak akkor lenne a tervnek, ha tudnának költségvetési forrást biztosítani rá, de a mostani helyzetben ez nem túl valószínű. A tököli rabkórház tehát egyelőre úgy tűnik, marad ott és úgy, ahogy van.