Index Vakbarát Hírportál

Központosítanák a kollégiumokat

2013. január 30., szerda 07:35

A kormány pilot projektek keretében vizsgálná, hogy milyen hatékonyságú lenne a ppp-konstrukcióban épült kollégiumok összevonása – szakértők szerint a „központosítással” senki sem jár jól – írja a Napi Gazdaság.

A lap szerdai száma szerint az egységes nemzeti hallgatói szolgáltató rendszer (NESZ) hatékony működéséhez szükséges kísérletbe a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségéhez (FEKOSZ) eljutott hírek szerint a BME két intézményét (Schönherz és Kármán Tódor kollégiumok), az Óbudai Egyetem be nem fejezett Kandó Kollégiumát, illetve a Semmelweis Orvostudományi Egyetem még szintén felújítás alatt álló kollégiumát vonnák be.

A kormány több egyetem saját, üzemeltetéssel foglalkozó cégének struktúráját és működését is megvizsgálta „ötletmerítés” céljából.

A NESZ teljes körű bevezetése egyelőre lekerült a napirendről – közölte a Napi Gazdasággal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A tárca megismételte: nincs szó a kollégiumok „állami átvételéről” – a ppp-konstrukcióban épülteken kívül egyébként is minden ilyen intézmény a nemzeti vagyon része. A tárca jelenleg azt vizsgálja, hogy egyes ppp-konstrukcióknál – amelyeknél például a magánpartner ellen csődeljárás indult – rövid távon indokolt-e egy állami tulajdonú gazdasági társaság vagy szervezet bevonása a létesítmények üzemeltetésébe.

Rovatok