Index Vakbarát Hírportál

Rohacot gyanúsítottként hallgatták ki

2013. március 4., hétfő 20:32

Gyanúsítottként hallgatta ki az Aranykéz utcai robbantással kapcsolatban Jozef Rohácot a Nemzeti Nyomozó Iroda - tudta meg az MTI Hírcentrum. A nyomozók szerint 1998-ban P. Tamás megrendelésére Jozef Rohác robbantott fel egy Polski Fiatot Budapest belvárosában - hangzott el az M1 Híradójában. A merényletben négy ember halt meg, köztük az olajügyeket jól ismerő és a rendőrséggel korábban együttműködő - Boros Tamás néven ismert - Boros József Károly vállalkozó.

Fülöp Tamás ügyvéd a hírműsorban elmondta, "tettesi minőségében gyanúsították meg", nyereségvágyból, több ember ellen és sok ember életét veszélyeztető módon elkövetett emberöléssel kapcsolatosan közöltek vele gyanúsítást.

A szlovák férfit gyanúsítják Fenyő János médiavállalkozó 1998. február 11-ei megölésével is. Abban az ügyben már korábban kihallgatták - mondták a híradóban.

Rovatok