Index Vakbarát Hírportál

Még keményebb lesz a zéró tolerancia

2013. március 6., szerda 09:16

Júliustól az eddigi 0,80 ezrelék helyett már 0,50 ezrelékes véralkohol-szintnél büntetőeljárást indítanak az autósok ellen. Az ügyvédi segítség lehetősége ezzel minimálisra szűkül: akinél ennyit mérnek, az ellen automatikusan büntetőeljárás indul. Az új szabályok szerint bűncselekmény lesz az is, ha valakit egy parkolóban vagy egy benzinkútnál kapnak el ittasan az autójában, aki pedig iszik és drogozik is, azt kétszeresen is büntetik.

A július elsején életbe lépő új büntető törvénykönyv jelentősen módosítja az ittas vezetésre vonatkozó szabályokat is. Lejjebb viszik a súlyosabb megítélés alá eső bűncselekményi kategória határát: a mai 0,8 ezrelékes véralkoholszint helyett már 0,5 ezrelék felett vétségnek számít az ittas vezetés, ha pedig az ember sérüléssel vagy halállal járó balesetet is okozott, akkor bűntettnek.

Ha ma valaki a barátaival megiszik két pohár bort, akkor a kalkulátor szerint a vérben 0,89 ezrelékes lehet a véralkoholszint. Ha ezután már egyáltalán nem iszik, de két óra múlva megszondáztatják a rendőrök, akkor 0,54 ezrelék alkohol lehet a vérében. Ma ezt megúszhatja egy 150 ezer forintos bírsággal, és ugrik 8 előéleti pontja. Ugyanez júliustól már vétségnek számít, így a helyszínen elveszik a jogosítványt, és büntetőeljárást indítanak ellene.

A törvény mondja meg, ki az ittas

Lesz egy másik fontos változás is. Korábban a bírói gyakorlat alakította ki, kit lehet ittas állapotban lévőnek minősíteni. Az új Btk. értelmező rendelkezése azonban ezt júliustól egyértelműen meghatározza: „a 236. és a 238. § alkalmazásában ittas állapotban lévő személy az, akinek a szervezetében 0,50 gramm/liter ezrelék véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter ezrelék levegőalkohol-koncentrációnál nagyobb értéket eredményező szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van.”

Az eddigi gyakorlat szerint miután egy autóstól vért vettek, az orvosszakértők visszaszámolták az eredményt. Azt állapították meg, hogy az igazoltatáskor vagy a baleset bekövetkezésekor körülbelül milyen mértékű alkohol lehetett az autós szervezetében, és ez mennyiben befolyásolta autóvezetési képességét, mondta Janklovics Ádám, a Székely ügyvédi iroda munkatársa.

Mindenkire másként hat az alkohol

Két pohár bor vagy egy feles azonban különbözőképpen hat egy 40 kilós nőre és egy 100 kilós férfira. Nem mindegy, kinek milyen az alkohol-tűrőképessége, mint ahogy sem, hogy az illető evett-e korábban, vagy éhgyomorra fogyasztott alkoholt. Számít az is, hogy a véralkohol-szint felfutóban vagy éppen csökkenőben volt, azaz valaki az autóba ülés előtt közvetlenül ivott-e, vagy több órával azelőtt, de pechjére még kimutatható volt a vérében az alkohol.

Az ügyvédek a régi Btk. szerinti „befolyásolt állapotban” kitételre eddig sikeres védekezést alapíthattak. A bíróságnak ugyanis minden esetben a szeszes ital fogyasztásából származó egyéni befolyáltságot kellett megállapítani a bűncselekmény elkövetéséhez. Az ügyvédek az egyéni befolyásoltság mérlegelésében tudtak valamilyen enyhítést elérni, például ha bizonyítani tudták, hogy az alkohol a vezetési képességet nem befolyásolta hátrányosan.

Az új szabályzás szerint elegendő lesz, ha az igazságügyi orvos szakértő 0,5 gramm/ liter véralkoholt mutat ki. A hatóságnak ilyenkor már semmit nem kell mérlegelnie, automatikusan büntetőeljárást indíthat. Az ügyvédek így júliustól az ittas vezetés miatt indult eljárásokban lényegében eszköztelenné válnak.

Drogozik vagy vezet?

További változás, hogy a törvény ezután a közforgalom előtt el nem zárt magánúton elkövetett ittas vezetést az eddigi szabálysértés helyett szintén bűncselekménynek minősíti, mondta Janklovics Ádám. Ha tehát egy autóst egy bevásárlóközpont vagy egy benzinkút parkolójában szondáztatnak meg, ugyanolyan büntetésre számíthat, mintha az autópályán kapnák el.

Míg a jogosítványt korábban nem minden esetben vonták be (járművezetéstõl eltiltás), az új Btk. szerint hosszabb vagy rövidebb időre el kell venni a jogosítványt attól, aki ittas vezetőként már a bűncselekményi kategóriába tartozik. Ettől csak csak különös méltánylást érdemlő esetben tekinthet el a hatóság, például akkor, ha ez egy hivatásos sofőr megélhetését veszélyeztetné.

Fontos újdonsága lesz júliustól az új Btk.-nak az is, hogy külön tényállásként kezeli azokat az eseteket, amikor valaki nem ivott, de „vezetési képességre hátrányosan ható szer” hatása, azaz drog vagy gyógyszer hatása alatt áll, mondta Janklovics Ádám. A járművezetés bódult állapotban büntetési tételei azonosak az ittas járművezetéssel. Aki tehát a jövőben bedrogozva és részegen vezet, azt külön-külön büntetik meg a két tényállásért, azaz halmazati büntetést kap.

Nem csökkent az ittasan okozott balesetek száma

A szigorítás mellett egy esetben enyhülnek a szankciók. Míg ma 1-10 évre (kivételes esetben véglegesen) vonhatják be az auós jogosítványát, az új Btk. szerint a minimum 1 hónapra csökken.

Bármilyen szigorú is a mostani szabályozás, az egyelőre nem szorította vissza az ittasan okozott, súlyosabb balesetek számát. A rendőrség kimutatása szerin az ittasan okozott személy sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma tavaly kis mértékben emelkedett.  A 2011-es 1645-tel szemben 2012-ben 1695 olyan baleset történt, amelynek okozója ittas volt.

A statisztika szerint a személyi sérüléssel járó baleseteken belül nem az ittas vezetés szerepelt a legnagyobb arányban kiváltó okként. Az ilyen balesetek 28 százalékát a sebesség nem megfelelő alkalmazása, 22 százalékát az elsőbbségi jog megsértése miatt, ugyancsak 22 százalékát a kanyarodási szabályok megszegése okozta. Az ittasság az ilyen balesetek 11 százalékát okozta.

Az ittas járművezetés

A mostani szabályozás szerint az ittas járművezetésért enyhébb esetben szabálysértési eljárás, súlyosabb esetben büntetőeljárás indul. A büntetés mértéke jelenleg a kimutatott alkohol-mennyiségtől függ, illetve attól, hogy az ember okozott-e balesetet. Ha 0,50 ezreléknél kisebb véralkoholszintet mértek és más nem sérült meg, az autóst 100 ezer forint pénzbírsággal sújtják, és 6 előéleti pontot kap. A bírság összege 0,50-0,80 ezrelékes véralkoholszintnél 150 ezer forint és 8 előéleti pont, e fölötti értéknél 200 ezer forint és 8 előéleti pont. A jogosítványt ilyenkor 6 hónapra bevonhatják.

Akinél 0,80 ezrelékesnél magasabb a véralkoholszint, az már bűncselekményt, vétséget követ el, függetlenül attól, hogy okozott-e balesetet vagy sem. Ilyenkor a büntetési tételekben és a mellékbüntetésekben van különbség. Már a helyszínen elveszik az autós jogosítványát, amit később 1-10 évre, súőlyos esetben végleg bevonhatnak. A bíróság emellett pénzbüntetést is alkalmaz, amely az autós átlagkeresetéhez igazodik, ennek összege átlagosan 200-800 ezer forint között mozog. Ha az autóst hat hónapnál hosszabb időre tiltották el a vezetéstől, akkor utánképzésre is kötelezik.

Ha az ittas vezető másnak súlyos testi sértést okoz, három évig terjedõ szabadságvesztéssel sújtható, maradandó fogyatékosság, súlyos egészségromlás vagy (nem halálos) tömegszerencsétlenség esetén 1-5 évig, halál esetén 2-8 évig, kettőnél több ember halála és halálos tömegszerencsétlenség esetén 5-10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Rovatok