2013-as nőnapi kvízünk egyetlen kérdése a következő: mi a különbség az ELTE BTK hallgatóiról összeállított HÖK-lista szereplői és a Hallgatói Hálózat között? 1. Semmi. 2. Mindkettőben vannak b...nivaló egyiptológusok.. 3. Mindkettőt áthatja a szexizmus, de ez csak az egyik esetében nyilvánvaló.
Az ELTE BTK-n csütörtök este, az X Kommunikációs Központ és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség által szervezett pódiumbeszélgetés pont akörül forgott, hogy a nők és a férfiak között miért és milyen esélyegyenlőtlenség figyelhető meg az egyetemeken és a tudományos életben, illetve hogyan jelenik ez meg már az iskolában és a diákszervezetekben is.
A HÖK-listát a legtöbb kritika a készítők rasszizmusa és a hallgatók vélt politikai szimpátiáinak feltüntetése miatt érte, de a sajtó ezzel együtt is inkább diákcsínyként kezelte. A kínosan szexista, lealacsonyító megjegyzések nem szerepeltek a bírálatok között, mert ez sokkal elfogadottabb része a hétköznapjainknak és a közbeszédnek.
Miközben például a rasszizmusról rendre sok szó esik, érzékenyebbek vagyunk rá, a szexizmusról, a nemek (főleg a nők) hátrányos megkülönböztetéséről, puszta szexuális objektumként való kezeléséről ugyanez nem mondható el: átsiklunk felette és visszhang nélkül marad.
Viszont épp ez tette hitelessé a HÖK-listát. A hallgatóságból az egyik HaHás hallgató ezt azzal magyarázta, hogy míg a politikai nézetre és származásra vonatkozó megjegyzések akár tényleg lehettek volna egy, a HÖK lejáratására utólag kitalált manipuláció részei, a szexista minősítések annyira életszerűek voltak, hogy az összes kétségét eloszlatták.
A HÖK-lista fogadtatása Vincze Teréz egyetemi adjunktus, a vita egyik résztvevője szerint annak tünete, hogy miként vagyunk hajlamosak kisebb jelentőséget tulajdonítani a szexista, mint a rasszista támadásoknak. Vincze az egyetemen, a magasan kvalifikált, emancipált női oktatók körében is azt érzékeli, hogy amíg nem éri őket durva szexista támadás, inkább nem teszik szóvá az ügyet.
Pedig jelen van a szexizmus, az elutasítás, csak szerinte a HÖK-listánál sokkal kifinomultabb formában. Például a férfiak a folyosói beszélgetéseken egymást komolyan veszik, a női oktatókat viszont kicsit leereszkedően kezelik. A hallgatóságban helyet foglaló, szintén a BTK-n tanító Joó Mária is felidézte, hogy férfi kollégái egyenrangú, intim, elfogadó viszonyban vannak egymással, míg neki akkor is inkább a ruháját dicsérik és a lányáról kérdezik, ha kompetens a témában. Amikor meg ezt nagy ritkán szóvá teszi, az sérti felvilágosult, toleráns önképüket, amiért feminista sárkányként tekintenek rá, és évekre megsértődnek.
A nők alacsonyabb egyetemi státuszának azonban ennél sokkal egyértelműbb jelei is vannak. Vincze statisztikája szerint a bölcsészkaron 16 intézet van, és csak egynek az élén áll nő. A hetven tanszék közül tizenegyet vezet nő. Mint mondta, a nők pontosan tudják, hogy hol van az „üvegplafon” – az a szint, aminél ha megfeszülnek, sem juthatnak feljebb.
Adjunktusok még könnyen lehetnek, a BTK-n ezen a szinten 97/94 a nők és a férfiak aránya. Ez a docenseknél már megfordul, 71 nőre 104 férfi jut. Valahol itt húzódik az említett áttörhetetlen sáv: 103 férfi, és 23 női egyetemi tanár van, a Magyar Tudományos Akadémia pedig 261 férfi, és csak 12 női tagot tudhat a soraiban. „Függetlenül az érdemeimtől, nagyon kicsi az esély, hogy valaha intézetvezető leszek” – válaszolt Vincze a beszélgetést vezető Varró Szilvia kérdésére.
A nők előmenetelét persze befolyásolja a gyerekvállalás, de Vincze beszélt olyan, 40 alatti adjunktusokkal, akik minden kritériumot teljesítettek, szerettek volna docensek lenni, de nem lesznek: mivel nők, számukra ez elképzelhetetlen.
A PhD-hallgató Szemán Dávid ezt úgy illusztrálta, ahogy a nőknek ki van jelölve az út: lehet lépkedni, de csak egy pontig. Szerinte emblematikus, hogy míg a férfiak a társas helyzetekben kezet fognak egymással, a nőkkel ez sokkal kevésbé szokás.
Varró egy washingtoni kutatásra hivatkozott, mely szerint az iskolában több figyelmet, visszajelzést és dicséretet kapnak a fiúk. Vincze Teréz szerint ennek az az oka, hogy a lányokat a felnőttek ügyesebbeknek tartják, és úgy vélik, nekik nem kell annyi dicséret. Viszont pont így válnak később önbizalomhiányossá, és szorulnak ki a diskurzusból.
Ezt a gimnazista Kremmer Sarolta, a Középiskolai és a Hallgatói Hálózat aktivistája is megerősítette. Felidézte, hogy az általános iskolában a fiúknak megengedett volt csúnyán írni, a lányokat viszont ugyanezért azonnal büntették.
A beszélgetés egyik legérdekesebb részében arról volt szó, hogy a kezdetben az esélyegyenlőségre komoly figyelmet fordító Hallgatói Hálózatban az idő múlásával hogyan kerültek egyre előnyösebb helyzetbe a fiúk. A HaHa-aktivista pszichológus Vida Katalin felidézte, hogy a mozgalom indulásakor mennyire fontos szempont volt, hogy ugyanannyi nő nyilatkozzon, és ha tehették, egy nő és egy férfi ment mindenhova beszélni.
Aztán elkezdtek elcsúszni a dolgok abba az irányba, amit Varró szerint a legjobban az Index múlt heti, egyetemi élőláncos filmje szemléltet: a hahások közül csak férfiak szólaltak meg.
Arról megoszlottak a vélemények, hogy ilyenkor hol húzódik az újságírók, és hol a szervezők felelőssége, illetve hogy elvárható-e egy riportertől, hogy érzékelje az aránytalanságot, majd pedig addig ne menjen haza, amíg azt nem orvosolta. A videó azonban jól mutatja a HaHában lejátszódott folyamatot: a lányok félénkebbek voltak, önkéntelenül hátrébb húzódtak, a fiúk pedig egyre többet, és ennek megfelelően egyre jobban szerepeltek a kamerák előtt.
A gimnazista Kremmer Sára elmesélte, hogy az egyik tüntetésen kivette a megafont egy fiú kezéből, de nem tudta egyből bekapcsolni, mire azonnal visszavették tőle anélkül, hogy egyetlen szót mondhatott volna. Vida Katalin azt idézte fel, hogy a HaHa indulásakor sokkal több volt a lány, mint a fiú. A kezdeményezés azonban sikeres volt, a pozíciók pedig önkéntesen választódnak ki.
A tárgyalódelegációkba egyre inkább fiúk kerültek, mert a pozíciókhoz bátorság és önbizalom kell, és ebben a fiúk alkalmasabbnak tartják magukat. „Ezt lányként én is így gondolom. Legyen mellettem három fiú, ha két nagyágyúval kell tárgyalni. Nem bíztam eléggé magamban, hogy egyedül is tudom vinni.”
„Nyilatkozni, miniszterrel tárgyalni a fiúk járnak, lent meg dolgozik az aprónép” – fogalmazott Vincze, aki szerint általános tapasztalat, hogy minél magasabb presztízs övez egy adott munkát, minél több nyilvános szerepléssel jár, annál kevesebb ott a nő. Ahol a nők sikeresebbek, azokhoz a foglalkozásokhoz alacsonyabb presztízs társul.
Vida Katalin a HaHában történteket azzal magyarázta, hogy a nyomás előhozza a hagyományos válaszokat. Lehet, hogy egy női moderátor hatékonyabban kezelné a helyzetet, amikor az egyetemfoglalást meghackelik a focidrukkerek, de ez extra erőfeszítést kíván a nők részéről, az önelnyomó mechanizmusok viszont azonnal aktiválódnak.
Szemán Dénes szerint olyan finom, de nagyon erősen belénk nevelt vagy megtanult mechanizmusokról van szó, amelyek még egy olyan szervezetben is kitermelik a szexista megnyivánulásokat, mint a HaHa. MInt mondta, a patriarchális társadalom, amelyben élünk, minden erővel fenn akarja a férfiak hatalmát biztosító status quót.
És bár egyéni szinten sok férfi nem részese a hatalmi struktúrának, részt vesz a folyamatban, hogy legalább a nők felett megőrizze a dominanciáját. A férfiak felelőssége szerinte az, hogy felismerjék: nem muszáj részt venni ebben a cinkosságban.
Erre reagálva a moderátor felidézte azt a 2011-es videót, amit a kormányzati dolgozók új generációjának kinevelésével foglalkozó Regeneráció-program keretében készítettek, Több jó nőt a közigazgatásba címmel.
A videóban a „jó nők” recepciósként, illetve hoszteszként kísérik a férfiakat, és bájosan mosolyognak. Varró ennek a gyökeres ellentéteként említette Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt, aki pont azt demonstrálja, hogy miként lehet megtörni a nőkre vonatkozó sztereotípiákat. Az érvényesüléshez viszont borzalmasan keménynek, erőszakos hárpiának kell mutatkoznia, tette hozzá Vincze Teréz.
Ugyanez a veszély Németh Lászlónét, a fejlesztési tárca vezetőjét nem fenyegeti. Ő úgy miniszter, hogy láthatóan nem próbál elképzeléseket megvalósítani, nem vállal konfliktusokat, és nem teszi ki magát a sajtó kellemetlenkedésének: tökéletesen láthatatlan és súlytalan.