Index Vakbarát Hírportál

Mit hoz az Alaptörvény módosítása?

2013. március 11., hétfő 11:36

Az Országgyűlésben ma tartják az Alaptörvény negyedik módosításának zárószavazását. Az óriási politikai vihart kavaró törvényjavaslatot február 8-án nyújtották be a koalíciós pártok képviselői. Az azóta elfogadott módosításokat is tartalmazó egységes javaslat itt olvasható.

Az ellenzék, Szabó Máté alapjogi biztos, Sólyom László volt köztársasasági elnök és a civil kritikusok szerint a módosítás a végső csapás a ciklusban már sokszor temetett alkotmányosságra és a jogállamra. Egyrészt azért, mert az Alaptörvény korábban alkotmányellenesnek minősített rendelkezésekkel bővül, és így nem tud majd egységes alkotmányként funkcionálni. Másrészt jelentősen gyengül az alapvető jogok alkotmányos védelme, és az Alaptörvény teljesen védtelenné válik a jövőbeni alapjogsértő beavatkozásoktól.

Az alkotmánymódosítás miatt aggodalmát fejezte ki az Európai Bizottság elnöke és az alapvető jogokért felelős biztosa, a washingtoni külügyminisztérium, az Európa Tanács főtitkára pedig a szavazás elhalasztását kérte.

A törvényjavaslat nagyobbik részét az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezései (AÁR) című alkotmánykiegészítés decemberben az AB által formai ok miatt alkotmányellenesnek minősített pontjaiból, valamint más, a mostani parlamenti ciklusban elfogadott, de már alkotmányellenesnek talált törvényekből emelték át a képviselők. Ezek mellett vannak még további, új rendelkezések is.

A törvényjavaslat pontjainak sorrendjét követve összefoglaljuk a legfontosabb változásokat.

Rovatok