Index Vakbarát Hírportál

Kövér László: Jól meglennénk Stumpf parttalan jogászkodása nélkül

2013. március 27., szerda 15:27

A parlament elnöke szerint Stumpf Istvánt ugyan a Fidesz jelölte alkotmánybírónak, de soha nem volt a párt tagja, és jól meglennének „az általa képviselt önhatalmú és parttalan jogászkodás nélkül”. Kövér László erről a Fidesz 25. születésnapja alkalmából a Heti Válasznak adott nagyinterjúban beszélt.

„Egy demokráciában egyetlen alkotmányozó hatalom létezik: a nép, ami a választásokon mandátumot nyert képviselőin keresztül, a rögzített eljárási szabályok alkalmazásával gyakorolja ezt a jogát” – válaszolta Kövér László arra a felvetésre, hogy Stumpf István szerint az Alkotmánybíróság akár az alkotmányt is vizsgálhatná. Kövér szerint az alkotmánybíró elképzelése „az alkotmányos jogállam és a demokrácia halálát jelentené”.

Alkotmányos normák

Ezzel Stumpf István pénteki szavaira reagált, amikor az alkotmánybíró egy rendezvényen azt mondta, hogy demokratikus jogállamban nem létezhet korlátlan hatalom, ennek megfelelően az alkotmánymódosító hatalom sem lehet korlátlan. Mint mondta, az Alkotmánybíróság azzal szembesült, hogy az Országgyűlés kétharmados többsége „túllépett bizonyos alkotmányos normákat”.

Belek

„Ki is a demokrata? Én, aki szerint a nép szabad döntésén múlik az ország iránya, aztán négy év múlva lehet korrigálni, vagy az, aki a nép iránti bizalmatlanságában egy szűk grémiumtól várja, hogy a csillagok állásából, belekből és madárcsontokból olvassa ki, alkotmányosságisten mit üzen a földi halandóknak?” – kérdezte Kövér László.

Igazságtalan és megalapozatlan

Az Országgyűlés elnöke a Fidesz-székház udvarára behatoló tüntetők szüleire tett kijelentéséről azt mondta, hogy „igazságtalan és megalapozatlan volt”, amit mondott, hiszen valóban nem tudja, kik a felmenői a demonstrálóknak.

Átgondolni sem képesek, mi ellen menetelnek

A házelnök szerint mégis óriási a különbség az egykori fideszesek és a mai tüntetők között. Akik ma a röghöz kötés ellen tiltakoznak, azok „átgondolni sem képesek, mi ellen menetelnek, nemhogy olyan morális alapról tennék ezt, mint mi annak idején” – mondta. Szerinte ezek a fiatalok beleszülettek egy működő demokráciába, amiért annak idején tenni is kellett. Szerinte a tüntetőknek azokkal kellene megvitatniuk a demokráciaproblémát, akik mögöttük állnak.

Levitézlett társaság

„Ez ugyanaz a levitézlett társaság, ami SZDSZ-nek és MSZP-nek nevezve magát többször is tönkretette az országot. Ha vérségi kapcsolat nincs is, a szellemi-politikai rokonság egyértelműnek tűnik” – mondta.

A Fidesz a 80-as évek eleje óta készül

Kövér László elmondta, hogy a Fidesz tagjai már a nyolcvanas évek eleje óta készülődtek a társadalmi szerepvállalásra. „Tudtuk, ha már nemzedékünknek ahhoz a 8 százalékához tartozunk, amely lehetőséget kapott, hogy a felsőoktatáson át az elit részévé váljon, az felelősséget jelent. Eszünkbe nem jutott, hogy el kellene mennünk innen, pedig akkor diktatúra volt” – mondta.

Rovatok