Index Vakbarát Hírportál

Hely van, csak nem ott ahol kéne

2013. április 12., péntek 00:41 | aznap frissítve

Az országban 1978 olyan leendő elsős van, akit nem sikerült beíratni a körzetes iskolába. A Klebelsberg-központ szerint mindenkinek jut hely májusig. A gyerekeket az osztálylétszámok emelésével, új tantermek megnyitásával helyezik el, vagy átirányítják őket máshová. A szülők idegőrlő sorbanállásról és a gyerekek számára is megalázó sorsolásokról számoltak be.

Hétfőn és kedden 96 881 elsőst írattak be első osztályba az állami fenntartású iskolákba. A leendő elsősök közül 1978 olyan gyerek van, akinek a kötelező felvételt biztosító, körzetes iskolában sem jutott hely. Ilyen problémák elsősorban olyan helyeken merültek fel, ahol sok a gyerek, vagy népszerűek az iskolák.

Tavaly 84 101 elsős került be az azóta államivá vált intézményekbe (2012-ben összesen 100 195 elsős volt), idén ennél 12 ezerrel több. Tavaly 3861 első osztály indult, idén 4128 osztályt terveztek a tankerületek.

A Klebelsberg-központ elnöke szerint főként a XI., a XII., a XIV. és a XVIII. kerületben, illetve Dunakeszin, Budakeszin, Székesfehérvár egyes területein, továbbá Kecskeméten és Baján vannak gondok az elsősök elhelyezésével. Leginkább Budapesten gond az elhelyezés, az egyelőre iskola nélküli gyerekek 57 százaléka budapesti. A Klebelsberg-központ korábban azt közölte: idén körülbelül 100 ezer elsőssel számoltak, hely viszont 120 ezer van, így egy gyerek se maradhat hoppon.

Tavaly 84 101 elsős került be az azóta államivá vált intézményekben (2012-ben összesen 100 195 elsős vol), idén ennél 12 ezerrel több. Tavaly 3861 első osztály indult, idén 4128 osztályt terveztek a tankerületek. A Klebelsberg-központ korábban azt közölte: idén körülbelül 100 ezer elsőssel számolnak, hely viszont 120 ezer van, így egy gyerek se maradhat hoppon. 1978, az adott körzetben lakó gyermek elhelyezéséről kell gondoskodni. Többségük, 1137 leendő elsős Budapesten jelentkezett. A főváros mellett a legtöbb további férőhelyet Pest megyében (459) kell biztosítani.

Sorsolós játék

A frekventált területeken élő szülők azonban ezt egészen másként látják. Az Index keddi cikkére érkezett levelekben idegőrlő sorban állásokról, majd megalázó sorsolásokról számoltak be. Az iskolák ugyanis az elsősöknek semmilyen felvételi vizsgát nem tarthatnak. Túljelentkezés esetén csak meghatározott szempontok szerint rangsorolhatják a jelentkezőket, például figyelembe vehetik az iskolába járó idősebb testvért. Vannak ugyanakkor olyan iskolák, ahová ez alapján még azok sem kerülnek be, akik a környéken laknak és a törvény szerint ott kellene helyet biztosítani nekik.

„Azt éreztem, hogy nem számít ki vagyok, nem számít mit tud a gyerek, a vak szerencse dönt, egy nagyon szomorú és elkeserítő sorsolós közjáték keretében” – számolt be az Indexnek az egyik budapesti szülő. Mint írta, az igazgatónő és a sorsoláson részt vevő gyerekek mellett azt az apát is erősen megviselte a sorsolás, akinek a lányát az utolsó helyen húzták ki a kartondobozból. Az egyik sarokból szedte össze magát, mire meg tudott szólalni.

„Volt ott felvételt nyert kislány, akinek az örömének mindannyian örültünk, de olyan kislány is aki, akárcsak az anyukája is, nehezen viselte a kudarcot” – olvasónk szerint ha már sorsolni kell, akkor azt ne egy nyilvános akasztás dramaturgiájával tegyék meg.

Hasonló helyzetről számolt be egy másik budapesti szülő is. „A kegyetlen szerencsejátékon nem nyert a kislányom, így az elutasító határozatot hétfőig postázzák számunkra. Egyebet nem tudtak mondani. Hihetetlenül elszomorító és felháborító ez a helyzet.”

Hely van, csak nem ott ahol kell

Sok helyen a beiratkozás sem ment könnyen a választott iskolába. Egy szülő azt írta: a tapasztalt anyukák már hajnali fél 6-kor ott voltak, hogy sorszámot kapjanak. Aki kevéssé volt szemfüles, azt háromnegyed kilenckor már elküldték, hogy nincs sorszám – másnap a negyvenvalahányadik lett, és fél 4 körül végzett.

De mi lesz azzal az 1800 gyerekkel, akinek még oda sem jutott hely, ahová a törvény szerint fel kellene venni őket? Egy szülőnek azt mondta az igazgató, hogy ezeket a gyerekeket szétszórják a kerületben a szabad helyekre, de ezt egyelőre nem tudják megmondani, hol van ilyen. „Akit nem sorsolnak be az nagyon rosszul járhat, viheti a gyereket a kerület másik végébe vagy ki tudja hova” – fogalmazott.

Egy másik szülőnek azt a tájékoztatást adták, hogy egy tankerületi ülésen osztják majd szét a kimaradt gyerekeket, azaz felajánlanak a szülőknek más alternatívákat (olyan iskolákat, ahol van lehetőség új osztályok indítására). Ez azonban általában nem a legjobb megoldás, hiszen a többi kerületi iskola tőlük messzebbre van, és az sem biztos, hogy ott olyan tantestület, tagozat van, mint a számukra minden szempontból megfelelő körzetes iskolában.

Plusz osztályok indulnak

Miután az állami fenntartásba került iskolák igazgatói nem nagyon hajlandók nyilatkozni, az Index több tankerületi vezetőt is megkeresett. Többségük azt mondta, a beiratkozás náluk rendben zajlott, és különösebb problémákat sem tapasztaltak. Mint mondták, a népszerű iskolákban korábban is hasonló volt a helyzet: sokkal többen akartak bejutni, mint ahány hely van, így végső soron sorsolással kellett dönteni.

Egy Budapest melletti település tankerületi vezetője pedig azt mondta, azért volt sorban állás, mert sok szülő túlreagálta a dolgot. Szinte mindenki hétfőn reggel próbálta meg a beiratkozást, holott ezt kedden este hatig is megtehette volna. Hiába álltak ugyanis hajnalban sorba, az iskolában előre megmondták, nem érkezési sorrend szerint veszik fel a gyerekeket, hanem az előre meghatározott szempontok szerint.

Nem lesz olyan gyerek, akinek ne lenne helye – hangsúlyozta szerda délutáni sajtótájékoztatóján a Klebelsberg-központ elnöke. Marekné szerint ahol csak 3-4 gyerek maradna ki és a településen nincs másik iskola, ott azt javasolják, hogy kicsit nagyobb osztálylétszámmal induljanak az első osztályok, nem lenne ugyanis igazságos néhány gyereket másik településre iskolába küldeni.

Az osztálylétszámok emelése helyett azonban a Klebelsberg-központ inkább osztályok indítását javasolja. Marekné szerint már felvették a kapcsolatot az önkormányzatokkal, és ahol lehetséges új termeket nyitnak az iskolákban. A Klebelsberg-központ igazgatója szerint májusra kiderül az is, hogy hány helyen lesz szükség új tanárokra a plusz osztályokhoz.

Rovatok