Index Vakbarát Hírportál

Minden ingerlékeny fiatalember gyanús Kiskunhalason

2013. április 21., vasárnap 10:54

Még mindig nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a vékony testalkatú, 20 év körüli férfit, aki szombat kora hajnalban Kiskunhalason, a Széchenyi utcában megtámadott egy egyedül sétáló, 34 éves nőt. A támadó kést szorított a nő nyakához, és felszólította, hogy vetkőzzön le. A nő ellenállt, és sikerült elmenekülnie.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton közölte, hogy a támadó elfogására egy igen jelentős, harminc fős bűnügyi nyomozócsoportot hoztak létre, amelyben a megyei, a városi közrendvédelmi rendőri egységek mellett a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Készenléti Rendőrség is képviselteti magát.

Vasárnap a police.hu-n arról számolt be a rendőrség, hogy a nyomozócsoport folytatja az adatgyűjtést, folyamatosan értékeli, elemzi a rendelkezésre álló információkat. "A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai – számos más lehetőség vizsgálata mellett – feltételezik, hogy az elkövető helyi lakos, ezért elsősorban olyan kiskunhalasi fiatalemberről várnak bejelentést, akinek viselkedése 2013. április 20-a óta megváltozott, a korábbiakhoz képest zárkózottabbá, ingerlékenyebbé, feszültebbé vált vagy váratlanul, ismerősei előzetes értesítése és látszólag különösebb ok nélkül elutazott otthonából, illetve mindennapi életvitelében szokatlan, furcsa változás állt be" - olvasható a közleményben.

Az üggyel kapcsolatos bejelentéseket a rendőrség az erre a célra elkülönített +3620/560-7470 telefonszámon, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén várja.

A rendőrség az utóbbi időben kiemelt ügyként kezeli a nők elleni támadásokat. Április elején Páva Zsolt pécsi polgármester lánya ügyében például még a TEK is beszállt a gyanúsított után indított hajszába.

Rovatok