Index Vakbarát Hírportál

Így beszélgetett egymással a titkosszolgálat és az alvilág

2013. április 22., hétfő 22:55

Nyilvánosságra hozták Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója és Portik Tamás, a gyanú szerint az alvilág egyik legbefolyásosabb szereplője egyik fővárosi találkozóján elhangzottak anonimizált leiratát. De nem a nemzetbiztonság honlapján, hanem a pestisrácok.hu oldalon, miután Pintér Sándor belügyminiszter kérésére hétfőn feloldották az egyébként 30 évre titkosított jegyzőkönyvet.

Késő délután először a Magyar Nemzet online oldalán közöltek rövid részleteket a titkosítás alól feloldott jegyzőkönyvből, amelyek leginkább arról szóltak, hogy az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel is megvádolt Portik Tamás mennyire elkötelezett az MSZP felé, és milyen akciókra készültek a 2010-es esetleges kormányváltás elkerülésére.

A Pestisrácok honlapján közzétett 24 oldalas jegyzőkönyvből azonban még többet megtudhatunk a találkozóról, és azokról a tervezett konspirációkról, amelyeknek két céljuk volt: az MSZP politikai ellenfelének, a Fidesznek és vezetőinek a lejáratása, illetve Portik szemszögéből az ellene eljáró hatóságok és riválisok megfékezése. Kiderül még, hogy Portikék szerint a 98-as választásokat megelőző robbantássorozat önrobbantás volt, amely zsenialitásának is köszönhetően az MSZP megbukott.

A találkozón Laborcon és Portikon kívül még két ember vett részt, akiket a jegyzőkönyv I és G néven említ. G-ről a Pestisrácok azt feltételezi, hogy titkosszolgálati (műveleti) szakember, I pedig egy "MSZP-közeli vállalkozó".

Hogyan találkoznak?

A találkozóra Laborc és G érkeztek meg elsőként, mint a jegyzőkönyvben rögzített lehallgatásból kiderül, a konkrét helyszín, ahol találkoznak, a Menza nevű hely a Liszt Ferenc téren, a VI. kerületben.

Nem sokkal később motorosfelszerelésben betoppan I is, aki azonnal közli, hogy nemsokára motorral megy Svájcba. I a még meg nem érkező Portikról mesél, tréfásan megjegyzi, hogy baloldali bűnöző, amin mindannyian nagyot nevetnek, és elmondja, hogy véresszájú, és mennyire elkötelezettje az MSZP-nek. Laborc erre megjegyzi, hogy egymásra találtak. "Ebből komoly dolgokat lehet csinálni".

Portik belépője meglepetést kelt, előbb megy egy kört, amit Laborc és G kommentál (és még megy  ilyenkor még egy kört, vagy mi?). Portik első mondatán mindannyian nevetnek: "Bocsánat. Nem tudom, figyelik-e jobbra cselezek, nézek, balra nézek". Portik Londonból jött, Bécsben várnia kellett másfél órát a vihar miatt. A 6. oldalig megy a dilizés, és annak kommentálása, hogy I motorral megy Svájcig, aztán Portik a tárgyra tér.

Bennünket alapvetően az érdekel

Laborcékat az a felület érdekli, ahol bírákat, ügyészeket politikusokat tudnának befolyásolni. "És rendőröket", egészíti ki Portik. "De azt remélem, hogy azt tisztázzuk, hogy a szándék az egyértelmű a mi részünkről is" - összegez Laborc. Amire Portik válasza: "bármit, bármit megcsinálunk". Laborc nem spájzolni akar, azaz nem olyan dolgokat, amiket fél év vagy két év múlva elővehetnek, hogy "bevédjék a feneküket", hanem "ha valamit elkezdünk, akkor azt végig fogjuk csinálni". A rendőröket kihagyná a történetből, ahogy látszik, nem bízik bennük.

"Én mindenben, amit önök mondanak. Én bármit 150 százalékig elhatároztam, régóta a lelkemben, meg a szívemben. Nem hiszem, hogy tudnak olyat kérni, amit ne tennék meg” – mondja erre Portik Tamás. Erre Laborc kifejti, hogy olyanra van szükségük, amikor "valaki megpróbálja befolyásolni a döntéshozókat. Ez kábszerrel, bármivel, médiafelülettel, akár kupiba elvinni". Minden ilyet érdekesnek mond. A kupiban egyeznek meg, mert amint Portik említi, neki van ilyen érdekeltsége.

"Én úgy gondolom, ezt most megbeszéltük, akkor innentől kezdve ez a dolog működik", jelenti ki Laborc. És azon kezdenek gondolkodni, egy ilyen történetet, hogyan lehet bevinni a "közéletbe". "Ha valaki elbizakodik, és elkezdi magát jobbnak festeni, mint amennyi, gyorsan, akár egy hónap alatt leesik. Elég nagyot ugye, elég sok mostanában" - mondja Laborc. Aztán ismét előveszi, hogy olyan felületet akar, "amin ezt elő lehet segíteni".

Hogyan működnek?

Laborcék közlik, hogy nem szeretnének újabb embereket tervükbe bevonni, hogy még kevesebb céltáblája lehessen az ügynek, közben jelzik, hogy ők be vannak védve, és arra is tesznek megjegyzést, hogy "érdekes lenne", ha ezt a beszélgetést valaki lehallgatná.

Portik kap egy 30-as készüléket, amin keresztül kommunikálhatnak egymással, de jelzi, hogy ő fülkéből szokott telefonhívásokat lebonyolítani. Laborc személyes találkozók megszervezéséről beszél, de ha azonnal kell intézkedni, reagálni, akkor virágnyelven Portik közölheti vele, mit szeretne, ezt már G mondja.

Portik a saját történetét meséli el részletesen, de a sok kisatírozott név és adat miatt elég összefüggéstelennek tűnik, az azonban átjön, hogy panaszkodik az ügyészekre, rendőrökre, akiknek nem volt elég a pénz, amit fizetett.

Laborc gyorsan visszatér a saját tervéhez, és megnyugtatja Portikot, hogy náluk nincs pardon, se ügyész, és utal egy bíróra, aki nem független a külső befolyástól. Erre Portik megnyugszik, és megdicséri Laborcot. Majd beszélnek egy korrupt bíróról, akinek a neve szintén ki van satírozva.

Ment-e a pénz politikai szférába, és ha igen, kinek, kérdezi Laborc, mire I közbeveti: Nekem.

Miután I-től elbúcsúznak (elindul Svájcba) Portik visszatér, és "levesezés" közben 98-as ügyekől kezdenek beszélni, arról, hogy milyen szlovák szál volt, és milyen éjszakai vonal. Eközben Portik kijelenti, "nem is értek egyet a jobboldallal, sem a szívem, sem a lelkem nem húz oda, mindig is a baloldalnak dolgoztam, semmi bajom nem volt velük. Olaj, cigaretta, minden volt".

Beszél arról, hogy besúgónak akarta az egyik kitakart nevű használni, de ehhez nem volt kedve, ugyanakkor tartanak előzetes letartóztatásban lévő emberektől, akik vallomást kívánnak tenni. Az is kiderül, hogy Portik szerint a jobboldal le akarja takarítani a baloldalt, és "ehhez kellett a megrendelő". Majd Portik arról beszél, hogy mikor néhány éve hazatért, csapdába akarták csalni, olyan bűncselekményeket, védelmi pénz-beszedéseket, zsarolásokat akartak a nyakába varrni, amikről nem is tudott.

Bezárják őket FIDESZ-ék

Szerinte  jobboldal akarta börtönbe rakni, de nem fél a börtöntől. Laborc szerint ezekben a dolgokban mind tudnak lépni, viszonylag gyorsan, "mert túl sok idő nincs". Portik: "Tudom, azért jöttem, és megpróbálok mindent elkövetni, mert szerintem én már a 2010-es választáson, hogy mondjam, amikor győzni fog az MSZP, jót mondtam? De ha, mit tudom én, miért nem, akkor szerintem az első dolog lesz, hogy engem el akarnak vinni" - ad bizonyosságot realitásérzékéről Portik.

"Lehet, hogy engem is elvisznek akkor", reagál Laborc.

Portik monológja szó szerint következik: "Én nem is tudom, mit lesz, ha itt jönnek a FIDESZ-ék, amikor valós, mert erre várnak ki. S akkor kiderül majd, hogy valójában a miniszterelnök, nem is merek neveket kimondani. De, akárki jön, amit megrendel valamit, mert hogy ezek veszélyesek, most mondom... ki, ez olyan biztos, minthogy itt ülök, ebben olyan biztos."

Laborc ismét megpróbál a saját ügyére rátérni: - "Budapesten néhány vagy vidéken néhány olyan ember, aki benn ül valamilyen székben". - "Polgármester?" - Igen, aha polgármester", akikről "megjelenik valami, valamelyik újságban vagy bárhol".

Szeretnének infókat a 98-as önrobbantásokról, de nem tudják meg "soha, mert nincsenek szálak", mondja Portik. Portik szerint zseniális megoldás, és egyben kamu volt, hiszen senki sem volt a közelben [a robbantásokkor], de "mindenki erről... mennyi szabályszegést követtek el önök szerint... Nincs közbiztonság, és hány ember ijedhetett meg, hogy az MSZP ... ez volt az a ... ebben. Gyönyörű, zseniális."

Ha ez ment 98-ban, akkor miért ne menne 2010-ben is? - kérdezi Portik, mire Laborc kijelenti: Van egy ilyen félszünk, hogy nem lenne jó, ha egy ilyen folyamat indulna el.  Aztán Portik említést tesz egy főügyészről, aki világéletében hajtotta a Rákóczin a prostikat. A drog az övé volt. "Az ő emberei emelkednek azok is olyan pozícióban vannak, amivel akár egy választást is meg lehet nyerni".

A beszélgetés végén megegyeznek a következő találkozó helyszínében, a Budafoki út felé, majd Portik távoztával Laborcból kitör, hogy ezeket az információkat ami "ömlik belőle" nem is tudja, hogyan lehet felhasználni. "Erre külön csoport kell".

Rovatok