Index Vakbarát Hírportál

Lázár teljesen betiltaná a dohányzást

2013. április 29., hétfő 12:42 | aznap frissítve

"Bármennyire is közel dolgozom a miniszterelnökhöz, azt nem tudtam elintézni, hogy a trafikpályázatok nyertesei kizárólag MSZP-sek legyenek. Az MSZP abban az időben szocializálódott, amikor valamit csak az MSZMP tagjai kaphattak meg. De van egy rossz hírem: bármennyit dolgoztam a Fidesz-frakcióban, arra sem vagyok képes, hogy garantáljam, a koncessziókat csak fideszesek kapják meg" - mondta Lázár János, a Miniszterelnökség államtitkára, aki annak idején még képviselőként terjesztette be a parlament elé a trafiktörvényt.

Lázár elmondta: évek óta küzd a dohányzás visszaszorításáért. Hódmezővásárhely volt az első város, ahol először az intézményekben, majd a közterületeken is betiltották a dohányzást. "Ha rajtam múlna, erősen gondolkoznék azon, hogy az egész országban be kellene tiltani a dohányzást, hogy egyetlen doboz cigarettát se lehessen vásárolni", mondta Lázár, majd hozzátette: ez persze csak személyes véleménye, de bízik benne, hogy egyszer a távoli jövőben megvalósul.

A nemdohányzók védelméről szóló törvények célja, hogy kevesebb cigarettát lehessen eladni és nehezítsék a hozzáférést, hangsúlyozta Lázár. A kormány felvállalt célkitűzése volt az is, hogy a magyar családi vállalkozásokat hozza helyzetbe a piacon a multinacionális láncokkal szemben. A kínálat szűkítése érthetően érzékenyen érinti a dohánygyártókat, a nagy nemzetközi és a magyar cégeket egyaránt. Lázár többször sejtette, hogy a trafikpályázatok körüli botránykeltés mögött ezért a dohánygyártók állnak. Konkrétan megnevezte a Philip Morrist, ami "budapesti pletykák" szerint komoly összegeket áldoz arra, hogy megakadályozza a szerződéskötéseket az új trafikosokkal.

Az államtitkár elmondta: hódmezővásárhelyi polgármesterként kötelessége volt ismerni a városban működő vállalkozások vezetőit, köztük Sánta Jánost, a Continental dohánygyár tulajdonosát is, mert fontos munkaadónak számított. Mint megírtuk: a Continental dohányipari vállalkozás vezetője kezdettől együttműködött a kormánnyal a trafiktörvény kialakításában, majd a trafikpályázaton kiderült, hogy a Sánta Jánosék vezette cég alkalmazottai, értékesítői, azok rokonai és barátai szerte az országban eredményesen pályáztak.

A kínálat szűkítésével a Continental is az átalakítás vesztesei lesz, hangsúlyozta Lázár, akinek állítása szerint nem fér össze a neveltetésével, hogy számon tartsa, ki kinek az ismerőse, üzletfele, rokona vagy a felesége. Az, hogy a Continantalhoz köthető emberek nagy számban szereztek trafikjogot, Lázár szerint biztos nem kompenzálja ezt a veszteséget.

A szabályozást Brüsszel áttekintette és jóváhagyta, a törvény minden egyes mondatát egyeztették, így a pályázati és koncessziós rendszert is, mondta Lázár. Ez ugyanakkor nem mentség arra, tette hozzá, hogy "az ember hülyeséget csináljon és a koncessziók kiosztásával problémák lennének", fogalmazott az államtitkár.

Az államtitkár szerint azonban semmiféle bizonyítéka nincs annak, hogy politikai okok alapján osztották volna ki a trafikjogokat. "Készséggel állunk mindenféle nyilvános kontroll és büntetőeljárás vagy följelentés elé" - mondta. Utalt arra, hogy Karácsony Gergely már feljelentést is tett az ügyben. Erről Lázár azt mondta: ha Karácsony Gergely valamilyen szabálytalanságot lát, ez kötelessége is, és bízik benne, hogy a rendőrség megfelelően kivizsgálja az ügyet.

Arra a kérdésre ugyanakkor, hogy miért nem hozzák nyilvánosságra, pontosan milyen szempontok szerint bírálták el a pályázatokat, azt válaszolta: csak azután teszik ezt nyilvánossá, ha a nyertesekkel megkötik a szerződéseket. Lázár érvelése szerint ugyanis majd csak azután lesz vizsgálható, hogy az új trafikosok teljesítik-e a pályázati feltételeket, ha júliustól megnyitották üzleteiket.

Lázár nem érti, a sajtó miért nem örül inkább és miért nem gratulál a nyerteseknek, ehelyett az irigység kultúrája uralkodik. Ez persze érthető, jegyezte meg, hiszen ahol 5 ezer nyertes van és 10 ezer vesztes, ott ez történik.

Arra a kérdésre, hogy miért a nyertesek névsorának nyilvánosságra hozatala után terjesztette be azt a módosító indítványt, amely két és félszeresére, azaz 10 százalékra emelné a  kiskereskedelmi árrést a dohánytermékeknél, Lázár azt mondta: erről már februárban beszélt egy interjúban. Ezzel is meg akarta azonban várni a pályázat lezárását. A kormányfő egyébként 12 százalékot tartana jónak, jegyezte meg, ugyanis Ausztriában is ennyi az árrés, és a kormányfő teljesen át szeretné venni az ottani szabályozást. Lázár szerint a cigaretta fogyasztói ára emiatt nem fog emelkedni, a növekedést a gyártóknak kell megfizetnie.

Július 1-től cigarettát és dohányárut csak az erre kijelölt boltokban lehet árusítani. Egy hete hirdették ki, ki nyert koncessziót dohányárusításra: a 15 ezer pályázóból 5415-en nyertek koncessziót 20 évre.

A kiosztott koncessziókból azonban hatalmas botrány lett. Olyanok, akik több évtizede foglalkoznak dohányárusítással, nem kaptak jogot, az új nyertesek egy része pedig soha életében nem árult dohányt. Számos esetben egy-egy területen a koncessziók néhány kézben összpontosulnak. Bár egy ember maximum öt trafikot működtet, rokonokkal, családtagokkal és strómanokkal sokan ezt is kikerülték.

A győztes pályázók egy része a Fidesszel jónak mondható viszonyt ápoló CBA-menedzsmenthez kötődik.  A Lázár János nevével benyújtott dohánytörvény egyik tervezetét író, Lázárhoz hasonlóan hódmezővásárhelyi kötődésekkel is rendelkező, a Continental dohányipari cégben érdekeltséggel bíró Sánta Jánosról derült ki, hogy a Dél-Alföldön jelentős befolyása lehet a dohány-kiskereskedelemben, majd a Continental további sikerei is napvilágra kerültek. Aztán előkerültek fideszes családtagok és fideszes politikusok is a nyertesek között.

Kiderült az is, hogy valójában a Fidesz helyi emberei, választókerületi elnökei döntöttek arról, hogy területükön ki kaphat trafikot. Két nappal azután, hogy eldőlt, kik nyertek az eljáráson, Lázár János olyan törvénymódosítást nyújtott be, amellyel két és félszeresére növelné a trafikok hasznát.

A minisztérium megvédte az állami cég döntéseit, Rogán Antal nem érti a felháborodást, szerinte épp az volt a cél, amit elértek – egyébként történetesen az ő szomszédja és annak üzlettársa is a nyertesek között van –, az állami dohánycég azzal a meghökkentő érvvel védekezik, hogy nyertek egyszerű emberek is, míg a fideszes szóvivő a dohányügy kapcsán a baloldal erkölcsi ellehetetlenüléséről beszélt.

Rovatok