Index Vakbarát Hírportál

A Ludwig múzeum blokád alatt marad

2013. május 10., péntek 11:31 | aznap frissítve

Képzőművészek foglalták el a Ludwig múzeumot, mert szeretnék, hogy a minisztérium nem titkosított dokumentumok alapján, átláthatatlan módon cserélné le az intézményi vezetőket. Az EMMI válaszában rámutatott, hogy már 2008-ban is így mentek a dolgok. A demonstrálók Balog Zoltánnal akarnak beszélni, és nem hagyják el az épületet.

Egész hétvégén a Ludwig múzeumban marad az a 30-40 képzőművész, akik a kultúrpolitikai döntések átláthatatlansága, titkosítása miatt foglalták el az intézmény csütörtök délelőtt. A demonstrálók az első éjszaka után összehívott tanácskozáson döntöttek erről. A magukat Összefogás a Kortárs Művészetért nevező csoport péntek reggeli közleményében azt írta, hogy céljaik elérésére „meghatározatlan időre” a múzeumban maradnak.

Úgy tudjuk, hogy a csoport távozásának feltétele, hogy a minisztérium hozza nyilvánosságra a zsűri jegyzőkönyveit, és hogy Balog Zoltán miniszter látogasson el a múzeumba, hogy megbeszélést folytathassanak a transzparencia és a kultúrpolitika kérdéseiről.

A csoport hétvégére civil szervezeteket hívott meg, hogy a helyszínen tartsák találkozóikat, így várható, hogy a diáktüntetések, és a kultúrpolitikai átalakítások ügyében is hangos Humán Platform is feltűnik a helyszínen.

A demonstrációt egyetlen incidens zavarta meg éjszaka: a csoport transzparenseikkel kivonult, hogy a hangversenyről távozók is láthassák a tiltakozásukat, ám az őrök ezek után nem akarták visszaengedni őket. Rövid lökdösődést követően azonban újra elfoglalhatták kedvenc lépcsőiket.

Politikai hisztéria vs. átláthatóság

A demonstrációra válaszul közleményt adott ki a szaktárca, amelyben politikai hisztériakeltésnek nevezik az akciót. „A pályázat kiírásakor a tárca ugyanazt az eljárásmódot alkalmazta, mint 2008-ban, Bencsik Barnabás kinevezése idején.  A beérkezett pályázatokat a jogszabályoknak megfelelően az emberi erőforrások minisztere által létrehozott javaslattevő bizottsága megtárgyalta és értékelte ugyanúgy, mint 2008-ban. A Kjt. 20/A § (7) bekezdése alapján a pályázati anyagok tartalma a jelöltek beleegyezése nélkül nem közölhető harmadik féllel ugyanúgy, mint 2008-ban.”

Megjegyzik, hogy a most távozó igazgatót, Bencsik Barnabást is ugyanolyan átláthatatlan módon nevezték ki, mint ahogy a jelenlegi igazgatóválasztás is zajlik. „2008-ban, az akkori miniszter saját megfontolása alapján a szakmai bizottság két támogatottja közül Bencsik Barnabást választotta, azóta sem egyértelmű érvek alapján.”

A tiltakozók nevében Kisspál Szabolcs képzőművész az Indexnek elmondta: nem Bencsik Barnabás mellett foglalnak állást. A mostani események csak apropói a demonstrációnak, de ugyanúgy elítélik az eddigi gyakorlatot. Szerveződésük átláthatóságot szeretne a politikai, kultúrpolitikai döntésekben.

„Számunkra a 2008-as gyakorlat  nem hivatkozási alap. A korábbi és a jelenlegi antidemokratikus gyakorlattal, s a kultúra több területen érvényesülő működésképtelenségével szemben a részvételi demokrácia és szakmaiság szempontjainak érvényesítését követeljük. Az önkényesen, szakmai egyeztetések nélkül meghozott döntések sora (MMA, Műcsarnok, Nemzeti Galéria) kényszerítette az akcióban résztvevő szakmabelieket és civileket a polgári engedetlenség eszközeinek alkalmazására. Azt a szemléletet kívánjuk megváltoztatni, hogy az állam tisztviselői saját tulajdonukként kezeljék a közpénzekből működtetett kulturális intézményeket” – áll a közleményben.

Egy hónappal később döntenek

A minisztérium időközben bejelentette, hogy egy hónappal kitolja az igazgató kinevezésének határidejét. Eddig május 12-én kellett volna bejelenteni a győztest, most június 12-e az új határidő.

Ahogy arról beszámoltunk, a volt igazgató, Bencsik Barnabás mellett Fabényi Júlia, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója is jelentkezett a Ludwig múzeum igazgatói pályázatára. Az Index úgy tudja, a jobboldali túlsúlyú bizottság a jobboldal által támogatott Fabényi Júliát ajánlja Balog Zoltán miniszternek.

Az Indexnek megszólalt a Ludwig múzeumot alapító német alapítvány, amely sérelmezte, hogy a 2008-as gyakorlattól eltérve nem hívták meg a szakmai zsűribe. Továbbá nyilvánvalóvá tette, hogy meghosszabbítaná Bencsik Barnabás kinevezését.

A minisztérium döntési mechanizmusával kapcsolatban találgatásokra ad okot, hogy míg Bencsik nyilvánosságra hozta pályázatát, Fabényi Júlia titokban tartja azt, továbbá nem ismert, milyen szempontok alapján döntött a zsűri.

Rovatok