Nem testvérvárosi megállapodás született, csak szándéknyilatkozat a bonyolult helyzetű Susával. Vona Gábor bábáskodott a kapcsolatfelvétel felett. Az örmény kisebbség tiltakozik.
Nem írt alá testvérvárosi kapcsolatfelvételről szóló megállapodást Gyöngyös a Hegyi-Karabahban lévő Susával – közölte a hevesi város polgármestere. Faragó László elmondta: csupán egy szándéknyilatkozat aláírására került sor közte és a város azeri polgármestere között. A testvérvárosi megállapodásról korábban az azeri nagykövetség beszélt, ami nemrég a volt azeri elnök, Heydar Aliyev születésének 90. évfordulója alkalmából emlékívet adott ki Magyarországon.
„Testvérvárosi megállapodásról a közgyűlés dönthet, ezt csak akkor terejsztjük be, ha sikerül valódi tartalommal megtöltenünk az együttműködést″ – mondta Faragó, megjegyezve, hogy sok várossal indul ismerkedés, ám a tapogatózásból végül gyakran nem alakul ki élő kapcsolat.
A polgármester szerint a szándéknyilatkozatban nem kell politikát keresni, egyszerűen a keleti nyitás jegyében Gyöngyös is keresi az újabb gazdasági, kulturális, turisztikai lehetőségeket. „Egy gyöngyösi üzleti delegáció már meghívást kapott Bakuba″ – számolt be a találkozó egyik eredményéről Faragó, aki szerint a szándéknyilatkozat nem azt jelenti, hogy a kapcsolatokat Susa városára kéne korlátozni.
Igaz, ezt nem is tehetné Gyöngyös, hiszen Susa annak a – hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozó – Hegyi Karabahnak a része, amely húsz éve az örmény hadsereg ellenőrzése alatt áll. A 11 ezer négyzetkilométeres terület és Azerbajdzsán között nincs átjárható határ, Hegyi Karabah a gyakorlatban csak Örményországon keresztül közelíthető meg. (Ez azonban jogtalan határátlépésnek minősül, így aki ilyen módon fordul meg Hegyi Karabahban, az – amennyiben erről az azeri hatóságok tudomást szereznek – többé nem léphet Azerbajdzsán területére.)
A város képviselőjeként Gyöngyösön megjelent Bayram Safarov szintén 20 éve nem járhatott Susában, ahonnan az azeri-örmény fegyveres összecsapások után elmenekült a korábban vegyes város azeri lakossága. Jelenleg ötezren élnek az 1992-ben tizenhét ezres, 1920-ban 67 ezres Susában. (A városban 1920 márciusában zajlott le a legnagyobb örményellenes pogrom, Susa ezután vesztette el gazdasági jelentőségét és került a 10 kilométerre fekvő Sztyepanakert árnyékába.) Hegyi Karabahban jelenleg 140 ezren élnek, csaknem kizárólag örmények.
Faragó elmondta, hogy a polgármesteri hivatalt telefonon már megkeresték az örmények is, hogy felvilágosítást adjanak a karabahi helyzetről. A polgármester szerint akár örményországi várossal is el tudná képzelni a testvérvárosi kapcsolatot, ha az kölcsönösen hasznára válik a településeknek. „Nincs tiltólistám arról, hogy kikkel nem kötünk testvérvárosi megállapodást″ – jegyezte meg Faragó.
Igaz, az ilyen kapcsolatfelvételt megnehezítheti, hogy Örményország fefüggesztette a diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal, tiltakozva az örmény katonatársát Budapesten meggyilkoló Ramil Safarov tavalyi kiadatása ellen. Az életfogytiglanra ítélt férfi nyolc évet ült Magyarországon, hazatértekor azonban elnöki kegyelmet kapott.
Bár a 15 fős közgyűlésben csupán egy jobbikos képviselő ül, a párt befolyása ennél nagyobb lehet. Ezt jelzi, hogy a Susát érintő szándéknyilatkozat is a párt kezdeményezésére, a gyöngyösi születésű Vona Gábor jelenlétében jött létre. A Jobbik azeri vonzódását mutatja az is, hogy a párt alelnöke, Gyöngyösi Márton az azeri-magyar baráti társaság elnöki tisztét is betölti. A zsidók listázását korábban felvető képviselő – egyben a parlament külügyi bizottságának alelnöke – két éve is észrevétette magát Karabah ügyében: akkor azt kérte a magyar kormánytól, ismerje el az örmények által elkövetett népirtásnak a hodzsali mészárlást. (Az évszázados ellentétekkel átitatott, 1990-1994-es örmény-azeri háborúnak valóban ez volt a legvéresebb fejezete. Miközben az örmény – és a Független Államok Közösségének erői – elfoglalták Hodzsalit, félezer civil vesztette életét. Az eseményt az örményellenes bakui pogrom előzte meg, aminek áldozatait 90-300 közé teszik. Az erőszak megfékezésére a szovjet hadsereg bevonult a városba. Az 1,7 milliós azeri fővárosban 200 ezer örmény élt, a 90-es években a közösség elmenekült.)
A Jobbik saját szerepét előszeretettel hangsúlyozza az azeriek gyöngyösi látogatásában. A nyilatkozataiban ugyan Vona is csak szándéknyilatkozatot említ a susaiak vizitje kapcsán, ám Facebook-oldalán és a párt honlapján már testvérvárosi kapcsolatról szóló megállapodás jelenik meg.
„Én előzetesen nem hallottam a szándéknyilatkozat előkészítéséről, pedig célszerű lett volna″ – vallotta meg Sári István, a város MSZP-s önkormányzati képviselője.
A 15 fős közgyűlésben az MSZP-nek döntő szava lehet, hiszen hét képviselője ül ott, míg a Fidesz-KDNP-nek a polgármesterrel együtt öt mandátuma van, a Civilek Gyöngyösért Egyesületnek kettő, a Jobbiknak egy. Utóbbi még 2011-ben közölte, hogy nem működik együtt az akkor még a Fideszt és a Civileket tömörítő Polgári Unió Frakcióval, így Faragóék kisebbségbe szorultak.
„Lehetett volna itt egy újabb Esztergom, de mi inkább együttműködési megállapodást kötöttünk Faragóékkal, így biztosítottuk a város gördülékeny működését″ – mondta Sári. Kérdésünkre, hogy az MSZP frakciója hajlandó lenne-e támogatni a mostani szándéknyilatkozat alapján a testvérvárosi kapcsolatot Susával, a képviselő közölte: „Nem látok a jövőbe.″
„Az rendben van, hogy az azeriek bele akarnak rúgni az örményekbe, de miért kell ehhez asszisztálnia egy magyar polgármesternek?″ – méltatlankodott az Örmény Kulturális Alap elnöke. Nikogosz Akopjan elmondta: szerdán találkozik Faragóval, akitől azt fogja kérni, hogy tekintse semmisnek a szándéknyilatkozatot. „Az azeri nagykövetség odavitt egy embert, akiről azt mondta ő Susa polgármestere. Ez elég volt, hogy egy asztalhoz üljenek vele. Hát, ilyen sem lehet bármelyik országban megtenni" – mondta Akopjan, aki szerint Vona Gábor nem tájékoztatta teljes körűen a gyöngyösi polgármestert, mielőtt az aláírásra sor került.
„Gondolom jó azeri gazdasági kapcsolatokkal kecsegtette Faragót, de Susa révén ebből nem lesz semmi. Hívja meg a gyöngyösieket Safarov, ha olyan tökös susai polgármester. Oda sem tudna menni″ – mondta Akopjan, felvetve, hogy ha igény van rá, ő szívesen összehozza Gyöngyös polgármesterét Susa valódi vezetőivel „akikkel igazi testvérvárosi kapcsolatot lehet kialakítani″.