Index Vakbarát Hírportál

Térkép, Galéria, Videó
Kapcsolódó térkép
vizallaskep

A kék oszlopok az adott szakaszon mért aktuális vízállást mutatják, a vörös oszlopok a folyó ottani legnagyobb vízállását.

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Lassan minden a helyére kerül

Írja meg tapasztalatait vagy küldjön fotót erre a címre: tema@mail.index.hu

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Szigetközben több útszakaszon is forgalomkorlátozások vannak érvényben a nemrég levonult árvíz miatt Az Öreg- és a Mosoni-Duna között elterülő vidéket hosszában átszelő 1401-es úton a mezőgazdasági vontatók kivételével 10 tonnás súlykorlátozás, valamint általános, 30 kilométeres sebességkorlátozás van. Utóbbi érvényes a Vámosszabadit és Nagybajcsot összekötő mellékúton. A Rábaközben Bodonhely és Kisbabot között nem közlekedhetnek 10 tonnánál nehezebb járművek. (MTI)

  • A kelet-közép-európai országokon végigvonuló árvíz jóval kevesebb kárt okozott az érintett országokban, mint a 2002. évi, hasonló mértékű áradás, állítják az osztrák Erste bankcsoport elemzői. A bank becslése szerint Magyarországon, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában a károk összesítve 3 milliárd euróra tehetők, ami a 2002. évi árvíz kárösszegének nagyjából a fele. A kisebb kár elsősorban annak tulajdonítható, hogy a szóban forgó országokban 3,3 milliárd eurót fordítottak az elmúlt időszakban árvízvédelmi beruházásokra. Az Erste kimutatása szerint a legtöbbet Ausztriában költötték erre a célra, 1,8 milliárd eurót, Szlovákiában 600 ezer eurót, Csehországban 500 ezret, Magyarországon 300 ezret. A korábbiakhoz képest most több idő volt a felkészülésre, a városok megvédésére.

  • Az árvíz okozta mezőgazdasági károk bejelentésére legkésőbb június 24-ig van lehetőségük a gazdálkodóknak, a bejelentéseket a falugazdásznál személyesen tehetik meg az érintettek a Nébih honlapjáról is letölthető adatlap kitöltésével. A lehetőséggel azok a termelők élhetnek, akiknek mezőgazdasági területét elöntési kár vagy a védekezés, mentés, magas vízállás miatt másodlagos kár érte. A kárfelmérés kiterjed az ártéren és az azon kívül elhelyezkedő mezőgazdasági területekre, mint a gyep, rét, legelő, kaszáló, szántó, kertészeti kultúrák. (MTI)

  • Gyorsuló apadásra számít a hétvégére a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDVI) a Tolna megyei Bátánál, a vízügyi előrejelzés szerint vasárnap reggelre a településnél 66 centiméterrel csökken a Duna vízszintje.(MTI)

  • Folyamatosan bontják a kiépített védműveket Fejér megyében, az elöntött területek fertőtlenítésére az önkormányzatok meghozták a szükséges intézkedéseket.

    • Ercsiben a Duna visszahúzódott a medrébe, a talajvíz nyomása érzékelhetően csökken, szivattyúzásra továbbra sincs szükség.
    • Adonyban a pangó vizek szivattyúzása zajlik. Az árterületen megkezdődött az ingatlanok fertőtlenítése.
    • Dunaújvárosban a Halász sort és a Tisza utcát az önkormányzat a fertőtlenítésig zárva tartja.
    • Kulcson a figyelőkutak és a helyszíni ellenőrzések mellett geológiai mérésekkel is figyelik az esetleges partfalmozgásokat.
    • Baracson az elöntött területről a Duna várhatóan pénteken teljesen visszahúzódik.
    • Kisapostagon még négy ingatlannál szükséges a víz szivattyúzása.
  • a komáromi és környékbeli vágányok, váltók javítása az árvíz után.

  • Megkezdődött Győr-Moson-Sopron megyében az árvíz utáni fertőtlenítés és helyreállítás, előbbi egymillió négyzetméteres területet, utóbbi kétszáz kilométeres szakaszt érint. Az ütemterv szerint a legfontosabb feladat a közutak és a vasútvonalak megtisztítása, felszabadítása annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb, korlátozások nélkül megindulhasson a közlekedés. Szintén kiemelt tennivaló a belterületi részek és a fakadóvízzel érintett területek megtisztítása. (MTI)

  • Tovább csökkent az Elba vízállása Németországban, és több térségben már az árvíz utáni helyreállításra koncentráltak pénteken. Drezdában több mint 1500 tonna folyami hordalékot gyűjtöttek össze azokban a negyedekben, amelyeket elért az Elba árhulláma. A szászországi fővárosban a homokzsákokat is bontják, több tízezer tonna homokot kell elszállítani.

    A szomszédos Szász-Anhalt tartományban továbbra is kritikus a helyzet, a gátszakadások miatt újabb települések kerültek veszélybe. (MTI)

  • hajthatnak rá a 11-es főútra hétvégén Szentendre és Visegrád között. A korlátozás szombaton és vasárnap reggel nyolctól este nyolc óráig tart. A lezárás egyik végpontja Szentendrén, a Pap-sziget magasságában, a másik Visegrádon, a Lepence pataknál lesz. A behajtáshoz lacímkártya kell. A Visegrádra (vagy Visegrádról Szentendrére) igyekvők két kerülőutat is igénybe vehetnek a lezárás időtartama alatt. Budapest irányából a 11-es főútról Szentendrén letérve a skanzen felé, a Sztaradovai úton át, vagy (szintén Szentendréről elkanyarodva) Pilisszentlászló érintésével a hegyen át érhető el Visegrád. Ez utóbbi úton azonban a korábban megkezdett felújítás miatt forgalmi akadályok nehezíthetik a megszokott tempójú haladást.

  • Győr-Moson-Sopron megye szigetközi részén szombat este kezdik meg a szúnyoggyérítést, elsőként az árvíz által érintett területeken. Bár ez emberekre és melegvérű állatokra nem veszélyes, a méhekre például igen, mint ahogy halálos hatást gyakorol egyéb, haszontalannak tartott rovarokra, például a muslicákra vagy a lepkékre is.

  • Komárom és Győr között. Ezzel egy időben megszűnt a díjmentesség az M1-es autópályán Komárom és Győr között.

  • térhetett vissza otthonába pénteken. Baján és a tassi zsilipnél egész nap szivattyúztak. Jelenleg 248 ember dolgozik Bács-Kiskun megyében a védekezésen. (katasztrófavédelem)

  • A BKK és a BKV műszaki szakemberei által tartott helyszíni bejárás után döntés született arról, hogy szombaton üzemkezdettől 19-es és a 41-es villamosok ismét eredeti útvonalukon, a Batthyány térről közlekednek. A 19-es villamos tehát szombattól a Batthyány tér M+H és a Kelenföld vasútállomás, míg a 41-es villamosok a Batthyány tér M+H és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között járnak. (BKK)

  • Vegyük át a legfontosabbpénteki eseményeket:

    • Magyarországon már mindenhol tetőzött a Duna, folyik a helyreállítás.
    • Orbán Viktor nagyszerű teljesítménynek nevezte az árvízi védekezést.
    • Az MTA állásfoglalása szerint korrekt a római-parti mobilgát.
    • A Margitsziget még két hétig zárva lesz.
    • Sorra járhatók a főutak, felszabadult például az 1-es és a 2-es.
    • Jó éjszakát!

Rovatok