Keveset tud a társadalom Bős-Nagymarosról, amit hiba volt feladni – állítja Mészáros Csaba. A Budapesti Műszaki Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének címzetes egyetemi docense szerint idővel sor kerül az egykori elképzelések részleges megvalósítására.
Ha elkészült volna a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer az eredeti tervek szerint, akkor nem okozott volna akkora fenyegetést Győrtől Nagymarosig a júniusban rekordmagasságban érkező Duna. A vízlépcsőhöz szükséges megerősített töltésrendszerek ugyanis kellő védelmet nyújtottak volna a mostani áradás ellen is. Ráadásul húsz év alatt mai áron 1440 milliárd forint meg nem termelt energiától esett el Magyarország, miközben Szlovákia a maga oldalán már áramot termel, ahogyan ezt teszik a Duna felsőbb szakaszán Ausztriában és Németországban is, helyenként 80 éve épült vízlépcsőkkel.
A dunai vízlépcsőrendszer ötletével valójában már az 1910-es években foglalkoztak az Osztrák-Magyar Monarchiában. A folyó hajózási feltételeinek javítására aztán 1917-ben, Budapesten megalakult a Duna-Majna Szövetség. Ezután 1935-ben, majd 1942-ben vetődött fel a gondolat, Mosonyi Emil konkrét elgondolásaival. A vízlépcső atyjának tekintett szakember – aki 1956 után disszidált és a karlsruhei egyetem professzora lett – 2006-ban épp ezért nem élvezhette a vízlépcsőt ellenző Sólyom László akkori államfő támogatását, amikor állami kitüntetésre terjesztették elő. (A 95 éves Mosonyi betegségre hivatkozva nem ment el a ceremóniára, ahol Sólyom a két másik kitüntetettel, Marjai József egykori miniszterelnök-helyettessel és Fekete János közgazdásszal sem fogott kezet, tiltakozva a jelölések ellen.) „Sólyom lett volna megtisztelve, ha kezet fog vele Mosonyi, aki 95 évesen is fantasztikus előadást tartott” – mondta Mészáros a 99 évesen elhunyt szakemberről, aki egyébként Antall József sógoraként is igyekezett hatni a projekt érdekében a kormányfőre, ám az MDF vezetője – részben talán az SZDSZ tiltakozásától tartva – nem állt kötélnek.
A vízlépcső megvalósítási tanulmányába Csehszlovákia és Magyarország 1958-ban kezdett, a szerződést 1977-ben kötötték meg. A befejezést 1995-re tervezték, ám a 80-as évek végére Magyarországon a projekt elleni fellépés a rendszerváltó reformmozgalom szerves része lett, így 1989-ben az építkezéssel leálltak.
Az eredeti tervek szerint Pozsony és Dunakiliti között alakítottak volna ki egy 60 négyzetkilométeres tavat – ez több mint kétszerese a Velencei-tó felületének – az üzemvíz-csatornába terelt víz pedig úgy jutott volna a végül megépült bősi (gabcikovói) erőműbe, hogy a 720 megawattos teljesítményből felerészt Magyarország részesült volna. „Ám mivel a magyarországi objektumok a Dunakilitinél lévő duzzasztómű kivételével nem készültek el, megosztásra sem lett. Szlovákia megépítette a „C-variánst” a dunacsúni vízlépcsővel és így a maga tavával” – emlékeztetett Mészáros Csaba. A Budapesti Műszaki Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének címzetes egyetemi docense hozzátette: Magyarország nem tudta megvédeni álláspontját a hágai bíróság előtt sem. „A testület 1997-ben kimondta, hogy nem volt jogunk felmondani az 1977-es államközi szerződést Csehszlovákiával, nem volt jogunk leállítani a nagymarosi építkezést, ellenben joga volt az 1993-ban függetlenné vált Szlovákiának megépítenie a C-variánst, igaz, jogtalanul helyezte üzembe, ehhez még tárgyalnia kellett volna a magyar féllel” – vonta meg a 3:1 arányú vereség mérlegét Mészáros.
A vízlépcső elleni érvek legfontosabbja az volt, hogy a Szigetköz megsemmisülne az eredeti mederbe jutó kevés víz miatt, míg az üzemvíz-csatorna utáni szakaszon nagy lenne az ingadozás az erőmű csúcsra járatásával. „A turbinák napi négy-öt órás működésekor nagy mennyiségű víz zúdult volna le, míg a fennmaradó 19-20 órában pedig gyűjtötték volna a vizet. Ezt 1988-ban nyílt levélben ellenezte a tanszékünk oktatói gárdájának zöme is, mert kárt okozott volna a természetben és rombolta volna a medret is” – mondta Mészáros.
A 69 éves oktató szerint azonban az ingadozás nagy része ellensúlyozható lett volna a nagymarosi vízlépcsővel, míg a Szigetközbe engedett, kétségtelenül kevés, másodpercenként 50-200 köbméteres vízmennyiséggel fenékküszöböket építve lehetett volna megfelelő szinten tartani a vizet. Ráadásul Nagymarosnál a duzzasztó és a hajózsilip mellett nemcsak egy 160 megawattos erőmű épült volna, de a vízlépcsőt kiegészítette volna a folyó két partját összekötő közút is.
A Nagymaros feletti szakaszon magasabb lett volna az átlagos vízmagasság, mint jelenleg, a védelmet megerősített töltésrendszer biztosította volna, megfelelően megemelt közutakkal. A hirtelen megjelenő ár pedig nem jelentett volna nagyobb kockázatot, mint korábban, hiszen árhullám esetén a zsilipeket kinyitják.
Az ötvenes évektől kezdve egyre több üdülő épült fel ártéri területen, például Pilismaróton. „Akkor mindenki tudta, hogy majd egyszer, ha megindul az építkezés, le kell bontani azokat. A vízlépcső elleni lázításban az üdülőtulajdonosok érdeke is szerepet játszott” – vélte Mészáros. A címzetes docens becslése szerint Magyarország húsz év alatt körülbelül.1440 milliárd forintnyi meg nem termelt áramtól esett el.
A bősi, 720 megawattosra kiépített erőmű – jelenleg csak 360 megawatton – kizárólag Szlovákiának termel, ezt toldja meg feljebb egy 25 megawattos erőmű Dunacsúnnál, amelyen keresztül engedik a vizet a régi Dunába. Emellett van az a két, fél megawattos turbina, amelyeknek a forrást a Mosoni-Dunába áteresztett víz biztosítja. Ezeken kívül a Csallóközbe kivett vízzel is termelnek még áramot Szlovákiában. Ezzel szemben Magyarországon nincs áramtermelés a Dunán.
Pedig Nagymarosnál a komplexumot egy 1986-os szerződés révén Ausztria is megépítette volna, miután Hainburgban az ellenmozgalmak miatt nem jöhetett létre az erőmű. Cserébe Magyarország vállalta, hogy 1996 és 2015 között áramot szállít Ausztriának.„Az osztrákoknak 20 év alatt szállítottunk volna 24 milliárd kilowattóra árammennyiséget, amit a nagymarosi erőmű 24 év alatt termelt volna meg, vagyis az osztrákoknak kifizetődőnek tűnt a projekt, ami egyébként száz éven át képes működni. Ehhez képest Illés Zoltán ma azt állítja, hogy 600 év alatt nem térült volna meg a beruházás″ – idézte Mészáros a Vidékfejlesztési Minisztérium vízügyekért felelős államtitkárát.
A nagymarosi építkezés lefújásával aztán Magyarország 2,65 milliárd schilling kártérítést fizetett az osztrák beruházónak. Áramot viszont jelenleg is vásárol Ausztria Magyarországtól. „Az átlagos fogyasztáskor többletünk van, csúcsterheléskor viszont hiányban szenvedünk. Ezt szivattyús energiatározókkal lehetne kiküszöbölni″ – mondta Mészáros. Erre mintegy 30 alkalmas hely volna Magyarországon, de eddig csak tervek születtek. Egy +/- 600 megawattos teljesítményű – tehát betápláláskor ennyi energiát felvevő, majd felhasználáskor ugyanennyit visszaadó – szivattyús energiatározó létesítésére 2011-ben kormányhatározat született, de egyelőre csend van körülötte.
„Ezek révén víz formájában lehet a villamosenergiát a legjobban és a legkörnyezetkímélőbben tárolni. Alkalmas volna arra is, hogy a szélerőművek energiáját tároljuk így″ – emelt ki egy praktikus szempontot Mészáros, megjegyezve, hogy a tárolás lehetősége híján évi 60-70 milliárd forint többletkiadás terheli a magyar fogyasztókat. Eddig csupán egy fél megawatt teljesítményre képes szivattyús energiatározó készült el Magyarországon – még 1912-ben, ma már Szlovákia területén. Ma is működik.
A vízlépcső ahhoz is hozzájárulna, hogy a Duna stabilan hajózhatóvá váljon a magyarországi szakaszon is. Jelenleg csak korlátozottan van meg a szükséges két és fél méteres merülési mélység, noha a vízi szállítás a leggazdaságosabb. „Magyarország vállalta, hogy ezt biztosítja, de nem kötelezhető rá. Az EU azonban úgyis kikényszeríti, mert a Duna a kontinens egyik fő közlekedési ütőere” – mondta a vízügyi szakember.
Bős-Nagymaros mellett tervben volt az adonyi és a fajszi vízlépcsők megépítése is. „A legjobb lett volna, ha mind megépül, de a fajszira mindenképpen szükség lesz, ha bővítik a paksi atomerőművet” – figyelmeztetett Mészáros, mert már most is előfordul, hogy a hűtőrendszerhez szivattyúval kell átemelni a vizet a folyóból az alacsony vízállás miatt. A duzzasztót, erőművet és hajózsilipet tartalmazó vízlépcsőre így ott lehet a legelőbb szükség.
Az Adonyi duzzasztó pedig szerepet játszhatna a vízszint stabilizálásában Budapesten, tervezhetőbbé téve ezzel a BKV-hajók járatainak fenntartását is. „Azt sem tartom kizártnak, hogy 2030 táján majd maguk a környezetvédők kérik a vízlépcsők építését a Duna vízének szinten tartására, hiszen a mostani árvizet is két aszályos év előzte meg” – jegyezte meg Mészáros. A környezet veszélyeztetésével szemben pedig a Tisza-tó példáját hozta fel. „Az nem létezne a kiskörei vízlépcső nélkül. A tó ma mégis természetvédelmi terület.” A Szigetközben és körnéykén nyolcvanezer aláírás gyűlt össze a „Vizet a Dunába″ kampány keretében, fenékküszöbök építésére, amit Illés Zoltán annak ellenére politikai indíttatású akciónak minősített, hogy az érintett települések polgármesterei javarészt fideszesek.
Bár a hainburgi projekt nem készült el, Ausztriában több vízlépcső is épült. Bécs keleti részén például egy népszavazáson 73 százalékos támogatás révén készülhetett el 1998-ra a freudenaui vízlépcső. Az első teljesen osztrák területen álló ilyen objektum 1959-ben épült Ybbs-Persenbeug-nál, de Németországban már 1928 óta működik a legrégebbi nagy dunai vízlépcső Passau felett.
Jelenleg összesen 35 erőmű dolgozik a Duna Magyarország feletti szakaszán, kettő – köztük a legnagyobb 2000 megawattos vaskapui – alatta. „Magyarországon ugyan csak hét centimétert esik a Duna kilométerenként, míg Ausztriában 44-et, Németországban 60-100 centimétert, de a magyarországiak rentábilisan működtethetők lennének, elvégre a Tisza esése is csak 2-3 centiméter kilométerenként” – érvelt Mészáros, aki szerint hiba az is, hogy Illés Zoltán határozottan ellenzi a Dunakilitinél lévő vízlépcsőnél az erőmű beépítését.
A hágai ítélet után kis híján megállapodott Horn Gyula kormánya Vladimír Meciar kabinetjével. Eszerint a szlovák fél megelégedett volna egy kisebb hasznosítható esésmagassággal Dunacsúnnál, valamint magyar területen is létrejöhetett volna egy kisebb tó a Dunán Dunakiliti felett, amely a szigetközi vízpótlást javította volna, s a környék idegenforgalmi fejlesztését is szolgálta volna. Az egyezménytervezetben állítólag szerepelt a Nagymaros környéki alsó vízlépcső megépítésének terve is. Az SZDSZ erre a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött, és támadta az elgondolást a Fidesz is. A terület ma gazosan várja a hasznosítást.
Mészáros szerint a Fidesz KDNP-s szárnyában többen is vannak, akik támogatnák a vízlépcső tervének részleges felélesztését. Ezt jelzi, hogy a fajszi és az adonyi vízlépcsők megépítésének lehetősége eredetileg megjelent az Új Széchenyi Tervben is. Igaz, végül kikerült belőle.