Index Vakbarát Hírportál

Európai bíróságra viszik a PM-esek Kövér büntetését

2013. június 16., vasárnap 13:37

Jogszerűtlennek tartják megbírságolásukat, ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak a Párbeszéd Magyarországért (PM) független parlamenti képviselői.

Május 21-én Dorosz Dávid és Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért (PM) két képviselője egy „Itt Nemzeti Dohánymaffia Működik″ feliratú molinót vitt a Parlament üléstermének közepére, miután az Országgyűlés szavazott a trafiktörvény módosításáról.



Az ülést vezető Latorcai János felhívta a figyelmüket, hogy magatartásuk sérti az Országgyűlés tekintélyét, ezért szankcióval sújthatják őket. A két képviselőre öt nappal később "az Országgyűlés rendjét súlyosan sértő” magatartásuk miatt 70-70 ezer forintos bírságot Kövér László javasolt kiszabni. A házelnök kitért arra is, hogy a korábbinál magasabb összegű pénzbírság kiszabására azért tett javaslatot, mert nem először fordult elő ehhez hasonló magatartás.

Szabó Rebeka és Dorosz Dávid vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, jogszerűtlennek tartják megbírságolásukat, ezért  az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak. Szabó Rebeka azt mondta: Kövér László házelnök megpróbálja elhallgattatni az ellenzéket. Emlékeztetett arra, hogy a PM négy képviselője eddig összesen 310 ezer forint büntetést kapott, szerinte azért, mert kimondják az igazságot. A tiltakozásra pedig "a bábszínházzá silányított parlamentben" az egyik lehetőség a táblák felmutatása, miután felszólalási lehetőségeik frakció nélkül korlátozottak - mondta.

Dorosz Dávid közölte, "Kövér Lászlónak elmentek otthonról", frusztrációit az ellenzéki képviselőkön éli ki. A kiszabott bírságokat jogszerűtlennek, a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó intézkedésnek tartják, ráadásul hazai jogorvoslati lehetőség nincs a döntéssel szemben. A pénzbírságot nem fizették be, de arra számítanak, hogy következő fizetésükből levonják azt.

Mint ismert, a parlament korábban összesen 235 ezer forint pénzbírságot szabott ki a PM másik két képviselőjére, mert egy „Loptok, csaltok hazudtok!” feliratú táblával tiltakoztak az ülésteremben a trafikpályázatok és az információszabadságról szóló törvény módosítása ellen. Karácsony Gergely és Szilágyi Péter szintén vitatja a bírság jogalapját.

A parlament március végén élt először a büntetéskiszabás lehetőségével az országgyűlési törvény január 1-jei hatálybalépése óta. Akkor szintén a házelnök javaslatára a szocialista Szanyi Tibort büntették bruttó 394 ezer forintos tiszteletdíjának harmadára, amiért egy héttel korábban, interpellációja után középső ujjával bemutatott a Jobbik-frakciónak.

Az országgyűlési törvény szerint azokkal a képviselőkkel szemben szabható ki pénzbírság, akik az Országgyűlés tekintélyét vagy valamely személyt, illetve csoportot kirívóan sértő kifejezést használnak.

Rovatok