Index Vakbarát Hírportál

Félmilliárdos kár a gemenci erdőben

2013. július 5., péntek 20:30

Mintegy félmilliárd forintra becsülhető az a kár, amelyet a júniusi dunai árvíz okozott a gemenci erdőben, közölte a Gemenc Zrt. pénteken. Az erdőgazdaság tájékoztatása szerint a jelenlegi kárbecslések és a hasonló nagyságú, 2002-es, 2006-os és 2010-es árhullámok tapasztalatai alapján a mostani árvíz a legjelentősebb károkat az erdei úthálózatban, erdész- és vadászházakban, a fiatal erdőállományokban, az erdei vasút 30 kilométeres pályáján és berendezéseiben, az erdő- és vadgazdálkodási eszközökben, illetve a mezőgazdasági területeken okozta.

A gemenci erdő 40-50 százaléka most is víz alatt van. A Gemenc Zrt. által kezelt 18 ezer hektárnyi ártéri erdőt az árhullám a június 12-i tetőzéskor átlagosan három méter magasan, mintegy 400-500 millió köbméter vízzel borította el. Június 30-án a Gemenc térségében újabb árhullám tetőzött 707 centiméteres vízállással, ami megállította a víz kiáramlását a hullámtérről, ezért az erdőgazdaság még nem tud részletes kárfelmérést és helyreállítást végezni. A károk mértékét egyelőre csak becsülni tudják a társaság szakemberei, írták.


Az első becslések alapján a többezres vadállomány jelentős része – mintegy 85-90 százaléka – kijutott a száraz területekre, illetve feljutott a vadmentő dombokra, és átvészelhette az árhullámot. A vadak azonban nem feltétlenül maradtak az erődgazdálkodás területén, sok állat kijutott a környező mezőgazdasági területekre is, amivel több tízmilliós károkat okoztak.

Rovatok