Index Vakbarát Hírportál

Három embert rugdostak meg a melegfelvonulás után

2013. július 6., szombat 20:16 | aznap frissítve

Neonáci támadók három embert ütöttek és rugdostak meg a Szent István körúton. Orsós János, a Dzsaj Bhím buddhista közösség vezetője, Derdák Tibor, a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnázium igazgatója és egy harmadik társuk valamivel este hét óra előtt tartott hazafelé a Budapest Pride-ról, tették közzé a Facebookon.

A rendőrség szerint nem lehetett intézkedni

A rendőrség válasza szerint a Szent István körúton 18 óra 30 körül egy állampolgár intette le az ott haladó rendőrautót. Elmondta a rendőröknek, hogy egy nagyobb csoport konfliktusba került három emberrel, akiket inzultáltak. A három ember a rendőröknek azt mondta, a csoport már eltávozott tagjaival szóváltásba keveredtek, majd dulakodás alakult ki. Egyiküket megütötték, mindhármukat leköpték. "A rendőrök kérdésére közölték, orvosi ellátást nem igényelnek, rendőri intézkedést nem kérnek, a támadóik a helyszínről már eltávoztak, így velük szemben intézkedni értelemszerűen nem lehetett" - olvasható a rendőrség válaszában.

A Szent István körút és Bihari János utca sarkán találkoztak össze egy kb. harminc fős, gárdista ruhát, bakancsot viselő csoporttal, akik már messziről kiabáltak, hogy "buzik, cigányok", mondta az Indexnek Orsós János, aki éppen a Fiumei úti baleseti sebészeten van.

Amikor közel értek, Derdák Tibort valaki ököllel mellbe vágta, majd arcon ütötte.  Orsós János próbálta kiszabadítani Derdákot, de őt erre hasba rúgták. Menekülni kezdtek, ekkor rúgták hátba harmadik társukat, aki a földre esett és még ott is rugdosták.

A rendőrök hamar ott voltak, de a három sértettet kezdték el igazoltatni. "Hiába mondtam nekik, hogy legalább egy ember személyi igazolványát vegyék el, hogy később tudni lehessen, ki volt az, a rendőr azt mondta, mutassak rá, melyikük ütött" - mesélte az Indexnek Orsós.

Később a Nyugati téri metróhoz érve, két embert felismertek a csoportból. Szóltak a rendőröknek, hogy igazoltassák őket, de erre az egyik járőr azt mondta Orsósnak, hogy ne provokálják az embereket.

Az inzultusban csak könnyebb sérüléseket szenvedtek, de miután Derdák Tibornak nemrég műtétje volt, harmadik társuk pedig zúzódásokat szenvedett a lábán, taxival elmentek a baleseti sebészetre.

Egy olvasónk arról írt, hogy a melegfelvonulás után a Nyugati téren előtte inzultáltak egy fiú-lány párt. Mindketten Pride-os pólóban voltak, az egyiküknél egy nagyobb szivárványzászló is volt, de csak a textil része az övébe tűzve.

Az Alexandra könyváruház előtti metrólejáratnál két nagydarab fekete pólós férfi és egy nő léptek oda hozzájuk, és a zászlót kiszakították a kezükből. A lány próbálta visszahúzni, de eredménytelenül.

A pár az aluljáróba leérve rögtön az ott álló rendőrökhöz fordult, és segítséget kért, de a rendőrök elnéztek mellettük, meg sem mozdultak, nem is foglalkoztak velük, eszükbe sem jutott segíteni.

"Hasonló rendőri hozzáállást tapasztaltunk az Olimpia parkot körülvevő kordont elhagyva, ahol a kordonon túl kisebb, mocskolódó társaság fogadta a rendezvényről távozókat válogatott trágárságokkal." A mellettük álló rendőrök elnéztek a távolba, nem igazoltatták őket, figyelmen kívül hagyták a szitkozódást.

Rovatok