Index Vakbarát Hírportál

Szűken mérik a szegedi gyerekek ételadagjait

2013. július 8., hétfő 10:57

Nem elég az az étel, amit a szegedi önkormányzat az EMMI támogatásával nyári étkeztetés címén biztosít a rászoruló gyerekek részére – írja a Délmagyar. A lapnak nyilatkozó anyuka elmondása szerint az adagok rendszeresen kicsik, negyedikes és hetedikes fiának „a fél fogára sem elég az ebéd”.

Múlt pénteken például két deciliternyi tökfőzelék plusz egy minifasírt volt a menü. Ez a gyerekek ebédjét előállító Suli-Host Kft. szerint „nem ripp-ropp minifasírt, hanem halfasírt” volt, amit ők készítettek el, friss halból. A cég naponta bruttó 440 forintból készíti el a gyerekek ebédjét, az önkormányzat szerint a korábbi panaszokra úgy reagáltak, hogy ennyi pénzből nem tudnak többet kihozni.

Az önkormányzat a Délmagyarnak nyilatkozó munkatársa elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma 10 millió, a város 2 millió forinttal támogatja a hátrányos helyzetű szegedi gyermekek nyári étkeztetését. Augusztus 30-áig, 44 munkanapon fejenként és naponta bruttó 440 forintból készíti el a Suli-Host Kft. az ebédet.

A cég igazgatója szerint a gyerekeknek más az éhségérzete, ha a vakáció alatt otthon nem reggeliznek, illetve nem esznek tízórait, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy évközben ennél nagyobb összegből, 550 forintból készítik el az adagokat.

Rovatok