Index Vakbarát Hírportál

Alig van trafik a felkapott üdülőhelyeken

2013. július 13., szombat 10:53 | aznap frissítve

Több üdülőtelepülésen is attól tartanak, nem fogják tudni kiszolgálni majd a dohányosokat. A koncessziókat az állandó lakosok száma alapján osztották ki, nyáron azonban sokkal többen vannak ezeken a településeken. A Zalai Hírlap szerint ez a Balaton-parti Gyenesdiáson, Hévízen és Zalakaroson is gondot okozhat, a települések próbálják maguk megoldani a problémát.

A Keszthely melletti Gyenesdiásnak négyezer állandó lakosa van, nyáron azonban a lélekszám rendszeresen tízezer fölé emelkedik. Mivel a minisztériumban a négyezer fős állandó lakossággal számoltak, az egész faluban csak két dohánybolt kapott engedélyt.

Hévízen mostantól sem a főutcai kisboltokban, sem a szállodákban nem árulhatnak cigarettát, ami a vendégeknek szintén nagy kellemetlenséget okozhat. Zalakaroson pedig összesen egy dohánybolt üzemel – egy boltos, aki lemaradt a koncesszióról, a Zalai Hírlapnak azt nyilatkozta, ezzel évi 5000 vendéggel szúrtak ki, nekik ugyanis mostantól kilométereket kell gyalogolniuk, ha cigarettát szeretnének venni.

A települések különböző módon próbálják megoldani a problémát: Gyenesdiás polgármestere a minisztériumhoz fordult egy harmadik koncesszióért, egy hévízi szállodatulajdonos pedig azt mondta az újságnak, azt fontolgatják, felajánlják majd vendégeiknek, hogy megveszik nekik a cigarettát a nemzeti dohányboltban.

Közben a trafikok megjelenése a külföldi turistákat is rendre kellemetlen helyzetbe keveri: egy keszthelyi dohányboltban például nagyon meglepődött az a férfi, aki, miután kint látta a 18-as karikát, egyáltalán nem cigarettát vásárolni lépett be az üzletbe.

Rovatok