Index Vakbarát Hírportál

Romagyilkosság-per: jön az ítélethirdetés

2013. július 24., szerda 09:57 | aznap frissítve

Augusztus 6-ára tűzte ki az elsőfokú ítélet kihirdetését a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadások ügyében a Budapest Környéki Törvényszék szerdán.

A szerdai tárgyalás mindössze tíz percig tartott, a vádlottak kaptak lehetőséget, hogy az utolsó szó jogán beszéljenek, majd a bíró kihirdette az ítélethirdetés dátumát.

Az utolsó szó jogán az elsőrendű vádlott, K. Árpád és testvére, a másodrendű vádlott K. István a tárgyaláson semmit nem kívánt előadni. A harmadrendű vádlott, P. Zsolt az ártatlanságát hangoztatta: "ártatlan vagyok, a bűncselekményeket nem követtem el" - mondta.

Egyedül Cs. István negyedrendű vádlott szólalt fel valamivel hosszabban. Arról beszélt, hogy az egész eljárás során az igazat mondta. "Tudom, hogy az igazamat védhettem volna hangosabban is", de elfáradt az eljárás során, tette hozzá. Cs. István mindennel egyetért, amit a védője elmondott, magáról "mint emberről" pedig szerinte azt kell tudni, amit édesanyja nyilatkozott korábban a sajtónak: bűnös, de nem bűnöző. A kettő között szerinte óriási a különbség.

Ezután kitűzték az ítélethirdetés időpontját. A tanács elnöke jelezte, hogy a vádlottak esetleges távolmaradása nem lesz akadálya a 13 nap múlva esedékes határozathirdetésnek.

Rovatok