Index Vakbarát Hírportál

A lengyelek elvehetik Kónyáék logóját

2013. július 25., csütörtök 07:39 | aznap frissítve

Logójának megváltoztatására kényszerülhet a Kónya Péter által vezetett Magyar Szolidaritási Mozgalom, amely a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 egyik társalapítója - írta a Magyar Nemzet.

A lapnak Alfred Bujara, a lengyel Solidarnosc szakszervezet központi vezetőségének tagja azt mondta: a mozgalomnak nem adtak engedélyt jelképük használatára, ezért tájékoztatást kérnek az ügy hátteréről, hogy léphessenek, végső esetben jogi útra tereljék azt.

Bujara elmondta: bár tudtak az esetről, azért nem tiltakoztak, mert azt hitték, hogy a Szolidaritás egy szakszervezet. Csak később derült ki számukra, hogy egy politikai szervezet használja az emblémájukat.

Rovatok