A gödi Fészek még mindig tart, és az MSZP-s politikusok mindent megtesznek, hogy megmutassák, mennyire komolyan veszik a munkásmozgalmat és a leszakadottak problémáit. Gyurcsány liberális retorikájának már nyoma sincs a pártban.
Az Index a második napon (az elsőn többek között a feltétel nélküli alapjövedelem volt az egyik fő téma) is ellátogatott a Gödi Fészekre, ahol a Munkások Újsága tart előadásokkal összekötött háromnapos tábort harmic-negyven, főként ötven-hatvanasnak.
A gödi Fészekben nagyon sokféle ember volt. Ide látogatott
Vasárnap négy előadást / beszélgetést ültünk és jegyzeteltünk szorgalmasan végig, a benyomások felemásak.
Először is, ha az itt lévő MSZP-s politikusokon múlik, a szocialisták soha többé nem próbálnak liberális szlogenekkel operálni. „Ez az MSZP nem az az MSZP” – mondta tegnap Szanyi Tibor. Ezt a mondatot valamilyen formában Horn Gyula óta a szocialista politikusok minden új generációja előadja, és a tagadás eredménye most valami olyasmi, hogy az új MSZP nagyon szeretne hasonlítani ahhoz a párthoz, amit én történelemórán a nyolcvanas évek mögé elképzeltem.
Török Zsoltnak két beszélgetés szünetében felvetem ugyanezt, és meglepetésemre azt válaszolja, hogy az MSZP valóban közösséget vállal a ‘80-as évekkel. Azért gyorsan hozzáteszi, hogy ezt elsősorban a társadalompolitikára értik, tehát a cenzúrát nem hoznák vissza és a Varsói Szerződést sem próbálják majd meg feltámasztani. Hegyi Gyula szerint egy másik jó dolog, amelyet az előző rendszernek köszönhetünk, a szegényebbek kulturális emancipációja, és hozzátette azt is, egyébként Orbán Viktor is emiatt lehet ma miniszterelnök.
Másodszor, az új MSZP-nek a liberalizmus és a kapitalizmus legalább annyira ellensége, mint Orbán Viktor.
Ez persze csak benyomás, a gödi Fészek nem az MSZP pártrendezvénye, és a politikusok „csak magánemberként vesznek itt részt”. Mégis, a feminista beszélgetésen az egyik előadó (Morva Judit) azt mondja, hogy a baloldal egyik legnagyobb félreértése volt, amikor a liberálisokról azt hitték, hogy emberségesek. Ezután elővezeti, hogy valójában Amerikában a liberálisok irtották ki az indiánokat, ők tűrték el a rabszolgaságot, és általában: a liberalizmus az erősek ideológiája, amely lényegében csak a kizsákmányolásnak enged szabad teret („szabadság, szabadosság”).
Általában azt érezni, hogy a gödi Fészek résztvevői szerint „a baloldal” nagyon megégette magát a liberalizmussal. Az MSZP-s politikusok ezzel nagyjából egyet is értenek, bár arra vigyáznak, hogy túlságosan vállalhatatlant ne mondjanak. Mégis, Hegyi Gyula szerint a rendszerváltást alapvetően a liberálisok vezényelték le, és érezhetően nem érzi a magukénak ‘89-et – több mondata a „bár alapvetően szükség volt a rendszerváltásra, de” szerkezetet követi. Különbséget tesz a piacgazdaság és a kapitalizmus között, és olyasmit fejteget, hogy míg a piacgazdaság jó dolog volt, a kapitalizmus már túlzás. Magyarországon a piacgazdaság szerinte már a '80-as években kiépült.
A közönség közben olyan fordulatokkal vezeti fel a kérdéseit, mint „a munkásság csukott szemmel nézte végig a rendszerváltást” – nekik ‘89 nem demokratizálódás, hanem a kizsákmányolás ismételt megjelenése.
Azzal jöttem le a gödi Fészekre, hogy végre írok egy igazi marx- és baloldalbarát cikket, többek között azért, mert ez nekem személyesen elég nagy empátiagyakorlat, másrészt Magyarországon tényleg nagyon sok ember él nagyon nehéz körülmények között, és állítólag a baloldal próbál velük megértéssel foglalkozni.
A Fészekben van néhány civil megszólaló, akik tényleg képesek arra, hogy balos gondolatokat érdekesen és hitelesen adjanak elő: ilyen Dósa Mariann is, aki egyébként a Város Mindenkié mozgalomnál aktivistáskodik (hajléktalanokat próbálnak önszervezni). Tőle egy csomó meghökkentő és új dolgot hallok, például kiderül, hogy a Város Mindenkiénél annyira komolyan veszik a reprezentatív demokráciát, hogy a sajtónak Mariann nem is nyilatkozhatna, mert ilyesmire mindig a velük dolgozó hontalanok közül kérnek meg valakit. Dósa még a Fideszt is bizonyos eredetiséggel támadja, amikor azt mondja, hogy 2002-ben egy nagyon klasszista jelszó köré sorakoztak fel („polgár”). Én eddig inkább szomorkodtam, amiért a Fidesz ezt a szót már sosem használja – de értem Dósa kifogását, sőt, második hallásra egyre inkább hajlok rá, hogy igazat adjak neki.
Mégis, általában az előadások többsége unalmas és elég avítt. Hegyi Gyula előadásában egymást érik a belterjesebbnél belterjesebb, a „baloldali elit” nagy közös poénjait újra megismétlő anekdoták, és az egészből semmi nem derül ki – leszámítva, hogy a '90-es években az MSZP azért igyekezett minnél kevesebbet foglalkozni az ideológiával, mert úgy érezték, hogy ebből csak rosszul jönnének ki.
Egyrészt sokatmondó, és valamennyire még megható-értékelendő is, hogy az MSZP-s politikusok legalább azt komolyan veszik, hogy a legszorosabban értett törzsszavazóik higgyenek nekik. Ezért nagyon látványosan dolgoznak: Török Zsolt például mindig elsőként kezd székeket pakolni, és a beszélgetőcsoportokhoz is mindig odalép. Amikor a látogatók kritizálni kezdik az MSZP-kormány társadalompolitikáját, sosem sunnyog, rögtön válaszol, igyekszik mindenkit megnyugtatni. De a szocialista politikusok minden igyekezetével együtt is csak annyi derül ki, hogy a valóban nehéz sorsú embereket a civil szervezetek sokkal hitelesebben képviselik – az előadások színvonala nem is összemérhető, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a civil szervezetek képviselői konkrétan segítenek is a nehéz körülmények között élőkön.
Mostantól pedig, ha Lendvai Ildikót halljuk nyilatkozni, nem árt észben tartani, hogy ő már az MSZP liberális szárnya.