Index Vakbarát Hírportál

Kitört az Együtt 2014–MSZP-háború

2013. augusztus 23., péntek 18:24 | aznap frissítve

Amikor már úgy tűnt, az egyéni jelöltekről hamarosan egyezség születhet az Együtt 2014 és az MSZP között, Bajnai egy váratlan ajánlattal gyakorlatilag ráborította az asztalt Mesterházy Attilára. Bajnaiék közvélemény-kutatásos előválasztást javasoltak, amit az MSZP ultimátumként értékelt, és válaszul valódi, hús-vér szereplős előzetes megmérettetést kínált fel. Ha Bajnaiék azt visszautasítják, megszakad a két párt közötti szövetségkötési folyamat.

Váratlan ajánlatot tett Bajnai Gordon Mesterházy Attilának pénteken. Az Együtt-PM vezetője azt ajánlotta, válasszák külön a miniszterelnök-jelölt és az egyéni körzetek jelöltjeinek kérdését, és arról, hogy ki legyen Orbán Viktor kihívója, többhetes országos előválasztási kampány és televíziós vita után, két közvélemény-kutató felmérései alapján döntsenek.

Az ajánlatot Mesterházy Attila visszautasította, és előállt egy sajáttal: tartsanak valódi, hús-vér emberekkel megrendezett előválasztást. A tárgyalásoknak ezzel vége, Bajnaiék vagy elfogadják az MSZP ellenajánlatát, vagy nem lesz szövetség: Mesterházy Gyurcsánnyal, Fodor Gáborral és Schmuck Andorral épít majd saját baloldali szövetséget.

Bajnai: döntsenek a közvélemény-kutatók!

A pénteki megbeszélés utáni sajtótájékoztatón Bajnai Gordon „gyorsítócsomag, problémamegoldó csomag” névvel illette javaslatukat. „Válasszuk külön a különböző részkérdéseket, zárjuk le őket egyenként, hogy a lehető leggyorsabban azzal foglalkozhassunk, ami a feladatunk” – mondta.

A javaslata lényege, hogy válasszák ketté az egyéni jelöltállítás és a közös miniszterelnök-jelölt személyének kérdését, valamint hogy az Együtt 2014 35, az MSZP pedig 71 jelöltet indítson. Közös listaállítás esetén ugyanilyen arányokat javasolnak, amit kis mértékben lehetne módosítani, attól függően, hogy a miniszterelnök-jelöltség kérdése hogy dől el, a második helyre szoruló formációt kompenzálnák ebben az esetben a listán, tehát Mesterházy jelöltsége esetén Bajnaiék kapnának némileg több listás helyet, és fordítva.

A harmadik és egyben legfontosabb javaslata az Együtt 2014-nek az, hogy a miniszterelnök-jelöltség kérdésében „döntsenek a választók”, pontosabban a közvélemény-kutatók. „Már áprilisban is azt kezdeményeztem, hogy az összes választó véleményének figyelembe vételével válasszuk ki a jelöltet” – mondta Bajnai, aki szerint „nem egy-egy pártnak, hanem a kormányváltást akarók széles táborának kell közös miniszterelnök-jelöltet állítani”.

A módszer a következő lenne: rövid, kéthetes kampányt folytatna a szóba jöhető két miniszterelnök-jelölt, majd két közvélemény-kutató párhuzamosan, azonos módszertant és kérdőívet alkalmazva megmérné a népszerűségüket, és az ő kutatásaik eredménye alapján dőlne el, hogy ki a győztes.

Jobbikosok és fideszesek nem szavazhatnak

A közvélemény-kutatásos előválasztás technikai részleteiről újságírói kérdésre Bajnai azt mondta, telefonos közvélemény-kutatásnál a hívás elején kiszűrnék, hogy kik azok, akik a Fideszre vagy a Jobbikra szavaznának. Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekről így nem a teljes népesség, hanem a kormányváltást akaró szavazók döntenének, akik potenciálisan szavaznának is valamelyikükre.

Az intézetek kiválasztásakor nem „házi”, hanem „független” közvélemény-kutatókra esne a választás, akik egy időpontban, kívülről ellenőrizhetően folytatnák le felméréseiket. A szokásos közvélemény-kutatásoktól eltérne ugyanakkor ez az előválasztás abban, hogy nagy mintán végeznék a felmérést.

A volt miniszterelnök szerint egyre több helyen – például Franciaországban – kísérleteznek az amerikai előválasztási kampányok átvételével, Magyarországon pedig az ellenzéknek különösen sietnie kell a jelölt megtalálásával, ezért is praktikus ez a módszer.

Ha nem tetszik a szociknak, nincs közös lista

Az Indexnek Együtt 2014-es forrásaink azt mondták, már egy jó ideje, legalább egy hónapja felmerült az ötlet, hogy közvélemény-kutatás alapján egy előkampány döntsön a közös miniszterelnök-jelölt személyéről. Két közvélemény-kutató intézetet vonnának be a folyamatba, például a Mediánt és az Ipsost, melyek ugyanazzal a módszertannal és kérdőívvel végeznék el a felmérést, és ennek az átlaga adná ki a végeredményt. Együtt 2014-es informátorunk azt mondta, egy közvélemény-kutatással szemben valódi vagy online szavazást lehetetlenség lenne csalás nélkül kivitelezni, és egyébként sem bíznak az MSZP-ben.

Azért most lett javaslat az ötletből, mert az elmúlt hetekben az MSZP bekeményített, és elkezdte csomagban kezelni az egyéni körzetek és a miniszterelnök-jelölt személyének kérdését, mondta forrásunk. Amennyiben a szocialisták elutasítják Bajnaiék ötletét, úgy az Együtt 2014 a koordinált jelöltállítást és a külön listán, külön miniszterelnökkel való indulást fogják javasolni.

Az előválasztás ötletét egyébként tavaly az Indexen a DeDi is felvetette már.

Furcsa egybeesés

A miniszterelnök-jelöltség elnyerésére vonatkozó javaslatával Bajnai Gordon pénteken gyakorlatilag egy időben állt elő a Magyar Narancs e heti, csütörtökön megjelent vezércikkének tanácsával. A cikkben szerepelt: „Mesterházy Attilának és Bajnai Gordonnak még mindig maradt lehetőségük a legfontosabb részletkérdés nyílt és egyértelmű eldöntésére. Az jelesül, hogy legalább egy nagy, nyilvános, ellenőrzött, előre tisztázott, okos feltételek mellett folytatott közvélemény-kutatáson megmérjék magukat; s eldöntsék előre azt is, hogy bármi is legyen a végeredmény, a nyertes lesz a választási szövetség kormányfőjelöltje."

Attila nagyon meg akar egyezni, de

Az Indexnek az általunk megkeresett szocialisták még Mesterházy reakciója előtt azt mondták, ad hoc, a kalapból hirtelen előrángatott ötletnek tartják Bajnaiék javaslatát. „Attila nagyon meg akar egyezni” – mondta egyik szocialista forrásunk, aki hozzátette, azt viszont nem tudja, hogyan fog dönteni Mesterházy Attila, de biztosan nem fog egyedül döntést hozni, pártjával mindenképpen megbeszéli a javaslatot.

Egyik szocialista forrásunk hozzátette, nem tudja elképzelni, hogyan lehetne objektív és hiteles egy ilyen előválasztás, és hogy annak eredményéből lehet-e reális következtetést levonni a 2014-es választásokra nézve. „2002-ben a közvélemény-kutatások és az exit pollok is azt mutatták, hogy a Fidesz fog győzni, aztán mégis mi nyertük meg a választást” – mondta MSZP-s informátorunk, aki szerint fenntartásokkal kell kezelni azt, hogy ennyi idővel a parlamenti voksolás előtt éppen hogyan áll az ellenzéki vezetők népszerűsége.

Mesterházy: na de ez az egész már a múlt

Mesterházy Attila az egyeztetés után elhagyta a Képviselői Irodaházat, és az MSZP Jókai utcai pártszékházába ment, ahol 17.50-től tartott sajtótájékoztatót.

Itt elmondta, ők már január 2-án elkezdték volna az egyeztetéseket, Bajnaiék azonban időt kértek, hogy építhessék a szervezetüket. „Mi ezt tudomásul vettük” – mondta az MSZP elnöke. Eddig nem akart a tárgyalások részleteiről beszélni, mert az ilyen szenzitív kérdések esetében sok személyes érdek jelenik meg. „Abban hiszek, hogy ezeket a konfliktusos helyzeteket őszinte, nyílt, egyenes beszéddel lehet megoldani, sosem jó, ha egy politikus a médiának próbál megfelelni” – mondta.

Ezután Mesterházy Attila a sajtó képviselői előtt részletesen ismertette az egyéni körzetekről szóló tárgyalások eddigi állását, hogy Bajnaiék melyik körzeteket kérik, mennyit, hogyan egyeztettek. „Na, de ez az egész már a múlt” – zárja le a választókerületenként felsorolt tárgyalási tételek ismertetését.

Bajnai úr egy javaslattal vár

Az MSZP elnöke szerint péntek 13 órára volt megbeszélve a következő egyeztetése Bajnaival, amiről legutóbb tegnap este fél tízkor beszéltek, amikor is az Együtt 2014 vezetője azt mondta, belázasodott, és nem tud elmenni mégsem. „Persze, az egészség a legfontosabb, hétvégén is rendelkezésére állok” – válaszolta saját elbeszélése szerint erre Mesterházy. Ezután Bajnai azt ígérte, reggel még szól, hogy van, majd küldött is egy sms-t, hogy mégis tud menni az egyeztetésre.

A tárgyalás meg is kezdődött, ahol Mesterházy azzal szembesült, hogy „Bajnai úr új javaslattal vár”. Elmondása szerint sem előző este, sem aznap reggel nem vetette fel az előválasztás ötletét Bajnai, az MSZP elnökét az teljesen váratlanul érte. „Ha már forródrót van köztünk, ezt fel kellett volna melegíteni, most kicsit lefagyott” – tette hozzá. Ráadásul Mesterházy azt is megtudta – folytatta –, hogy a javaslatot Bajnai a nyilvánosság előtt be is fogja jelenteni, az ő véleményének kikérdezése nélkül.

A megbeszélés ezen pontján Mesterházy jelezte Bajnainak, hogy rossz néven veszi ezt a lépést, mert ez szerinte nem erősíti a bizalmi légkört. Bajnai azt mondta, hogy nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni Mesterházyt, és ügyel rá, hogy első kézből hallja ezt a javaslatot. Ekkor az MSZP elnökének titkára behozta kinyomtatva az Atv.hu-n megjelent cikket, mely a tárgyalás vége előtt, 15.01-kor jelent meg, és tartalmazta Bajnai javaslatát.

Van nekem is egy javaslatom

„Van nekem is egy javaslatom, ez a következőről szól” – mondta az MSZP elnöke, majd egy alternatív előválasztás javaslatát ismertette. „Magyarország politikai történelmében először tartsunk előválasztásokat!” Előválasztásokat, hús-vér emberekkel, mind a 106 választókörzetben és a miniszterelnök-jelölt tekintetében is, mondta.

Arról beszélt, ne közvélemény-kutatók, újságírók, hanem a választók döntsenek a miniszterelnök-jelölt személyéről, illetve az egyéni jelöltekről. „Gúr Nándornak nem mondhatom, hogy ő nem védheti meg magát a miskolciak előtt” – utalt arra, hogy helyben erős és beágyazott politikusaikat egyébként a tárgyalóasztal mellől utasítva kellene visszaléptetnie.

„Ez egy innováció a magyar politikában, felrázza az ellenzéki szavazókat, nagyon erős és korrekt, a demokrácia alapelveit maximálisan tiszteletben tartó javaslat” – méltatta saját elképzelését. Mesterházy a jövő héten az MSZP országos elnökségi ülésén rögtön be is fogja terjeszti azt a javaslatot, hogy állítsanak fel technikai előkészítő bizottságot.

Számítógépes lájkokból nem lesz választási győzelem

Azt mondta, megtisztelő, ha erről a média tudósít és van televíziós vita, de „számítógépes lájkokból nem lesz választási győzelem”. Az MSZP elnöke szerint csak az éles verseny az elfogadható.

„Megtanultam, hogy a legtisztább megoldás az, ha a választópolgárra bízzuk a döntést.” Ellenjavaslatáról azt mondta, az nem ma ötlött a fejébe, már hónapok óta fontolgatja egy hasonló előválasztás ötletét az MSZP vezetése, mely a magyar történelem első ilyen eseménye lehetne.

Újságírói kérdésre, hogy a tárgyalások folytatódnak-e, Mesterházy azt mondta, „az már a múlt”, nem tárgyalásokkal döntenének innentől, hanem „hadd döntsenek az emberek”. Bajnai Gordon döntött úgy, hogy nem tárgyalásos, hanem versengő típusú javaslattal oldják meg a helyzetet, tette hozzá.

Hajlandóak áldozatokat hozni az együttműködés oltárán

Ha valamiért nem lesz előválasztás, akkor az MSZP elkezd tárgyalni más demokratikus pártokkal az együttműködésről, mert ők „be akarják bizonyítani, hogy hajlandóak áldozatokat hozni az együttműködés oltárán”, és adnak helyeket az országos listáról is más pártoknak.

Ez elsősorban Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalícióját, a Fodor Gábor-féle liberális pártot, illetve Schmuck Andor szociáldemokratáit jelenti, ők jöhetnek szóba az MSZP szövetségeseiként, amennyiben Bajnaiékkal nem sikerül megállapodni a közös listás indulásról.

Rovatok